Isten föld nevű projektje

A többek között Esztergomban is tanult ferences szerzetes, Böjte Csaba, Isten kedves harcosa, az idei könyvhétre kiadta kétszáz „egypercesét” tartalmazó kötetét. A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény című könyv, az elejétől a végéig egy igazi bizonyságtétel Krisztus mellett – a világért, a világban való jobb életért.

Böjte egyszerű, de egyszerűségében mégis elementáris bölcsességei, vagy mondhatjuk: lejegyzett apró prédikációi a tőle megszokott egyenes, érthető, sallangmentes, a lényegre törő és használható útmutatások, meglátások – egy mindenki számára érthető stílusban.
Böjte Csaba Krisztus örömhírével tarsolyában hirdeti, hogy lehetünk hívő kárpát-medencei polgárokként és egyben Isten országa polgáraiként rendületlenül optimisták. Böjte tudja, hogy a jókedv mifelénk annak ellenére vált már hiánycikké, hogy a Kárpát-medencében a nép, a nemzet történetének egyik legbékésebb, leggazdagabb és legfejlettebb, tehát legkomfortosabb korszakát éli. A híres ferences szerzetes egy helyen így összegzi derűlátását új kötetében: „Igen én hiszek a jósággal, szeretettel munkálkodó Istenben, hiszem, hogy e föld nevű projektjét nem azért indította el, hogy majd egyszer fáradt kezéből kicsúszva visszahulljon a semmibe.”