Ki az igazi kapitány?

Sokan kedvelik Marvel népszerű figuráját, Carol Danverszt, azaz Marvel kapitányt (Captain Marvel). Igen ám, csak ha rákeresünk Google-ben a névre meglepő dolgot tapasztalhatunk. Egyrészt a karakternek a Marvel univerzumon belül is létezik férfi és női megformálója, sőt, ami talán még ennél is zavarva ejtőbb, hogy az „ellenlábas” képregényes univerzumban szintén találni egy szuperhőst ezen a néven. 
De akkor ki is az igazi Marvel kapitány?
 

Kép forrása

Marvel, aki Shazam
Maga a név a Whiz Comics második számában debütált 1940-ben és Billy Batson alteregóját takarta.  Billy egy egyszerű fiatalember volt, amíg egy mágus nagyobb sorsra választott ki és szuper erőkkel felruházott bajnokká tette. A Detective Comics ezt a karaktert 1972-ben vette meg, ám szerzői jogok miatt kénytelen volt átnevezni a szuperhőst. Lévén, hogy Billy Batson római és görög istenek – név szerint Salamon, Herkules, Atlas, Zeusz, Akhilleusz, Merkúr – bölcsességét és erejét kapta, így SHAZAM néven élt tovább a képregények címlapján és 
kockáin. 2019 nyarán pedig az új névvel találkozhatunk a mozivásznakon, a karakter bemutatkozó filmjében. 

Kép forrása

Katona, tudós, hős
A „másik” kapitányt Roy Thomas író és Gene Colan rajzoló alkotta meg, és először egy 1968-as képregényben jelent meg, de később más történetek (X-Men, Bosszúállók) mellékszereplőjeként is felbukkant. Ő egy Mar-Vell nevű tudós és a földön kívüli Kree civilizáció tagja, annak hadseregében szolgál. Az idegent azért küldik a Földre, hogy kémkedjen és megfigyelje a földiek fejlődését az űrutazás terén. Idővel azonban megkedvelte a földiéletet és Marvel kapitány néven szuperhős lett. A történet folytatásában egy földi születésű nőről van szó, aki csatlakozott a US Air Force-hoz, majd közeli és romantikus kapcsolatba került a fent említett földönkívülivel.  Az események során Mar-Vell kénytelen volt feláldoznia magát a nő védelmében. Hőstette azonban nemcsak megmentette, hanem örökre meg is változtatta Carol életét. A nő ekkor vált szuperhőssé: Kree-ember hibriddé (Mrs. Marvelként is emlegették). Átalakult genetikai struktúrája felruházta a repülés, a különleges erő és ellenállás képességével, sőt ennek köszönhetően kialakult egyfajta „hetedik érzéke” is, amivel mintegy megsejti, mi fog történni a közeljövőben. Így született meg a jelenlegi Marvel Kapitány.

Kép forrása

Marvel, Csubi és Mordály
A New York-i szabadságszoborban lakó szuperhős kalandjait bemutató 2014-es, tizenhárom részes sorozat jelenik meg most magyarul, a Fumax Kiadó gondozásában. A történet elején Carol (vagyis immár Marvel Kapitány) úgy érzi, megfeneklett az élete, úgy dönt tehát, elvállal egy egyéves űrbéli küldetést. Egy sebesült nowlanit szállít a Torfa bolygóra, ám egy galaktikus lázadás közepébe csöppen, így aztán minden diplomáciai érzékét és ravaszságát be kell vetnie. Az útra cicáját, Csubit is magával viszi, igaz, alkalmi útitársa, a Galaxis őrzőiből ismerős Mordály a legszívesebben lemészárolná, mert az szerinte nem macska, hanem valójában egy flerken (macskának kinéző űrlény, akinek hatalmas csápok vannak a szájában, képes dimenzionális transzportációra és megérti az emberi beszédet). Aztán Marvel Kapitány megérkezik a Torfára, ahol súlyosan fertőzött lakosságot talál. Elhatározza, hogy segít nekik, csatlakozva a megmentett ifjú, Tic, az agancsos Gil, a hadvezér-istennő Jackie és B-Bop, a szenzomér által alkotott alkalmi csapathoz, akikkel még egy rock 'n' roll bolygóra is elvetődnek. A Marvel történetek rajongói számára kötelezően ajánlott olvasmány.