Férfias álmok könyve egy nőtől

MEGJELENT: 2018. november 28. | SZERZŐ: Oxi

Nagyon várom már a Tarr 60 című esszékötet magyar nyelvű megjelenését, de az Írók Boltjában tett legutóbbi látogatásomkor egy Tarr Béla filmrendezőről szóló másik gyöngyszemmel, mégpedig Kővári Orsolya Árnyékvilág című kötetével találkoztam. A könyv azokon az írásokon alapul, melyeket a szerző a Kritika folyóiratban jelentetett meg. Ha eddig nem értettük a mester filmjeit, akkor talán majd most, ezzel a könyvvel sikerül. Bár ha mégsem így alakul, baj van. De nem baj.

Kép forrása

A mindenség közönye
Idén januárban adott, mondhatni elég darkosra sikerült interjút Tarr Béla filmrendező, aki filmtörténetet jelentő munkásságáról, az azt illető díjak és elismerések mellett, filmművészettel kapcsolatos oktatói, előadói ténykedéséről és persze a jelenlegi magyar társadalmi összhelyzetről mondott többnyire markáns tónusú víziót. Kővári Orsolya, aki film- és színházvilágról ír szakértői cikkeket, tanulmányokat, ezzel a Tarr Béláról szóló, az első önálló kötetével is megizmosította kritikai, elemzői, esszéista munkásságát. 
A kötethez írt előszavában Koltai Tamás így fogalmaz: „A mindenség közönye. Egyetlen kérdésre sincs válasz. Üres az ég. Erről szól minden Tarr-film. (…) Tarr filmjei férfias álmok. Álmok annyiban, hogy nem fényképezik, hanem teremtik a valóságot. Nem történeteket mesélnek, hanem létállapotot jelenítenek meg…”

Kép forrása

Szocreál, szürreál, dokumentarista
A teljes címmel, Árnyékvilág – Tarr Béla retrospektív nem áll kívül Tarr csak az amerikai nézők és kritikusok, filmszakértők számára néha fekete komédiának mondott, de amúgy valóban rendkívül sötét hangulatú, egyszerre szocreál, szürreál hol dokumentarista, hol költői, hol pedig egyenesen prófétai igényességgel bíró világán. Ellenkezőleg, olyan, mintha egyenesen onnan érkezett volna. Sőt, azokból az alig megvilágított, sejtelmes hangulatú klubmozik szövevényesnek tűnő épületlabirintusaiból, melyek valamikor a nyolcvanas években virágoztak igazán, hogy aztán a kilencvenes években még kiadják mérgük legjavát és az ezredforduló utáni kietlenségben végképp kileheljék ködnyákos lelküket. 

Kép forrása

Káprázatosan apokaliptikus
A könyv remek sebtapasz azoknak a Tarr-fanoknak, akik ugye 2011 óta, amikor is kijött a mester beígérten utsó filmje, A torinói ló, folytonosan csak visszafele (vagy nagyon is előre?) tekintgethetnek. Ezek a sebeiket nyalogató rajongók, az elmúlt hét évben kénytelen voltak – mint szerény Tarr-rajongó személyem is – beérni azokkal a művekkel, melyek persze bőségesen elegendőek egy egész magyar emberi életre, hogy megtöltsék azt kárhozattal, sátántangózással, különféle werckmeisteri harmóniákkal vagy akár rissz-rossz panelkapcsolatokkal, netán londoni férfiakkal, szóval mely művek Tarr Béla káprázatosan apokaliptikus produkciói, a halálos fájdalomra és mérhetetlen kielégületlenségre emlékeztető, örökön kínzó darabok… 
Az Árnyékvilág mindezekre történő utalás és utazás egyszerre, natürlich fekete-fehér képkockákkal a híres-hírhedt filmekből, a borítón Ráday Mihály vén puttó hangján elbeszélő, az öngyilkosság gyönyörének képi megszemélyesítését jelentő kislány portréjával, aki nem mellesleg az utolsó Tarr-film női főszereplőjévé nőtt fel a Sátántangótól a Torinói lóig eltelt tizenhét év alatt. 




Megosztás