Időtlen lovagi kaland

MEGJELENT: 2017. augusztus 11. | SZERZŐ: Müllner Nándor Máté

Megesik. Néha az embernek egyszerűen elege van a világból. És ha ilyenkor nincsenek mellettünk sem a haverok, se a szerelem, és az edzés sem segít, mit tehetünk? Elmenekülhetünk egy ideális világba, ahol mindezt két óra erejéig magunkénak tudhatjuk. Elfeledett klasszikusok rovatunkban a Lovagregény című film lélekemelő hatásáról kell, hogy megemlékezzek.

Jócskán lemaradtam

A Knight’s tale felett nagyon sokáig elsiklott a figyelmem. Bemutatásakor, a kétezres évek elején – úgy emlékszem – még csak a tévémaci fogmosásáig maradhattam fenn esténként a képernyőt bámulva. Később pedig, mert túl nagy rajongás kezdte övezni Heath Ledgert (főleg öngyilkosságát követően), eleve gyanakodva néztem minden főszereplésével készült filmre. Majd, valamikor a múlt nyáron, a Kedves javasolta, hogy nézzem meg, ha van időm… és habár eleve gyanús volt a lelkesedése (mert ami neki szép és romantikus, az nekem általában cukormázba mártogatott marcipán), végül egy sötét, unott pillanatomban mégis belevetettem magam a gyerekesnek hitt sztoriba.

Csak meg kell ragadni a lehetőséget!
A dicső, lovagkori Angliába repültem vissza, ami még napsütötte és boldog hely volt, de már akkor is a lehetőségek hazája – mint az a filmből ki is fog derülni. Hősünk, a huszonéves William, egy öreg lovag segédje történetünk kezdetéig, amikor is ura váratlan módon elhalálozott. Ekkor, ahelyett, hogy szabadnak nyilvánítva magát eladva urának páncélját, lovát, miegymását és boldogan élt volna az ebül szerzett pénzből… inkább új, hazugságokkal teli életet kezdett. Nemesnek kiadva magát elkezdte végigjárni Albion lovagi tornáit, először sebeket, majd pénzt szerezve, végül pedig hírnevet, és temérdek gondot szabadítva magára.  

Átlagos sztori
Persze, a főhős mellé szegődnek a bátrabb, szabadszellemű haverok, akik igazából csak élvezni akarják a középkor rock koncertjeinek számító lovagi tornákra való „all stage” belépőjegyüket. William – kalandjai során – találkozik egy szépséges hölggyel, kinek kegyeiért küzdeni kezd… és persze találkozik egy gonosz gróffal is, akit azonnal meggyűlöl, mert sikerült megszégyenítenie őt egy viadalon szíve hölgye előtt. A mondvacsinált Lovag pedig szépen, lassan felőrlődik a bosszúvágy és a szerelem között, elveszítve mindkét harcot, amibe belekezdett. 

Mese habbal

Soha, egyetlen percig sem próbálta a film elhitetni velünk, hogy valami autentikust, megtörtént esetet vitt képernyőre. A modern zenei betétek, amiket egy-egy lovagi tornán zúgott a közönség, a különböző modern logók ábrázolása egy-egy váratlan pillanatban, vagy a közelmúlt eseményeire való utalások sikeresen ki-kiszakítják az embert a komolyság hálójából. Amelybe aztán visszaránt minket az, ahogyan William a szerelemhez és az életéhez viszonyul egy letűnt kor szellemét idézve fel a nézőkben. A kettő együtt pedig egy tökéletes elegyet alkot! Megnevettet, de el is szomorít, amikor ráeszmélünk: milyen nemes életvitelt cseréltünk el a diszkóra, fűtött házakra és a komolyabb kihívásokat (és a hirtelen halált) kerülő életre…

Mellé álltam
A történet végére eljutottam odáig, hogy reménykedtem a hamis lovag sikerében! Vágytam arra, hogy megvalósíthassa az álmát: szerelmes, győztes és méltó lehessen. Hisz végtére is, William egy modern hős páncélba bújtatva. Azonosulni tudtam a problémáival, és át is rágtam magam – válaszokhoz jutva – a film által felvetett kérdéseken: mi különbözteti meg egymástól a lovagot és a polgárt? Érdemes-e megdicsőülni a „munkában”, közben pedig elveszíteni az igaz szerelmet? Kötelesek vagyunk-e fellépni az igazságtalansággal szemben, vagy jobb, ha gyáván várjuk meg a király (vagy egy feljebbvaló) igazságtételét?

Újra és újra
Egy év alatt sokszor megnéztem, hallgattam már a Lovagregényt. És valahogy mindig sikerült kirángatnia a búskomorságomból. Emlékeztet rá, hogy tényleg mindenki – kis bátorsággal, tiszta szívvel és egy jó adag simlisséggel – képes lehet „megváltoztatni a maga csillagzatát”! Álmok, igazság, barátság, szerelem… bizony vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni, áldozni, forradalmakat kirobbantani!




Megosztás

Egypercesek

Elhunyt Brian W. Aldiss sci-fi író

Elhunyt Brian W. Aldiss sci-fi író

Fontos érdemeket tulajdonítanak neki a brit sci-fi fejlődésében

Felderítés a Frontvonalak után

Megtartotta az első rész minden erősségét, de még több lélegzetelállító bevetéssel és szívszorító drámával találkozhatunk a regényben

Újraindul a zsebkönyvtár

Az sorozat a világ- és magyar irodalom „kötelezően ajánlott” műveit adja közre

Csillogó mementó

Nógrádi és gömöri népmesék

Százharminc kézzel írott levél

Kalapács alatt Yeats és Olivia Shakespear szerelmes levelei

Feliratkozás a hírlevélre

Email