Elgondolkodtató őrület

MEGJELENT: 2017. április 7. | SZERZŐ: Müllner Nándor Máté

Hát eljött ez az idő is: már nem bújok a takaró alá a horrorfilmek ijesztő jeleneteinél. Újsütetű halált megvető bátorságomat pedig – elhatároztam – a köz szolgálatába állítom. Beültem hát a Széttörve című filmre, hogy tudósítsak önöknek, kisülhet-e valami élvezet abból, ha a filmvásznon az agy betegsége elevenedik meg.

Őrültek! Mi az nekem?

Igen, nagy mellénnyel ültem be a moziterembe, könnyű győzelemre számítva a horror felett. Hiszen én is azok közé tartozok, akik – szerencsére – még nem láttak bomlott elmét, ezért jobban tartottam az UFO-któl, szellemektől vagy a cápatornádóktól, mint az tébolyultaktól. A múlt hétvégéig életem egyik legnagyobb félelme az volt, hogy valami videokazetta miatt életre kel a tévém. Talán ezért száműztem kisházamból mindkét kütyüt… De erről most nem akarok többet mondani… Tény, hogy az egyszerű, mezei őrület még csak helyet sem kapott a félelmeim toplistáján. Egészen eddig a filmélményig.

A történet
Három „tini lányt”, akik úgy néznek ki, mint akik már régen a húszas éveiket tapossák, egy fickó elrabol, miközben a Mekiben (?) tartott születésnapi zsúrjukról tartanak hazafelé. Bezárja őket valami földalatti bunkerbe, ahol elkezdődik a félelemmel teli várakozás. Vajon mit akarhat tőlük? Nem követett el erőszakot rajtuk, sőt! A férfi igyekezett, viszonylag békésen, valami rendet és rendszert rájuk erőltetni, mintha hosszabb időre tervezne velük. De ha ez így van, mégis meddig kell majd bezárva lenniük a lányoknak? Ha engedelmeskednek neki, túlélhetik a „kalandot”? Érdemes-e várniuk a „felnőttek segítségére”, vagy maguknak kéne szembeszállni fogvatartójukkal?

Félelmetes, mert nem értem
A férfi cselekedetei sokszor szöges ellentétben állnak egymással. Hol itt a logika? Sehol. Ugyanis Kevin testén tucatnyi személyiség próbálja átvenni az irányítás. Skizofrén? Vagy már ennél is több? Elméje huszonhárom működőképes szilánkra tört valamikor a múltban, mindegyik álma az, hogy „kiállhasson a reflektorfénybe”, és a maga hóbortjainak élhessen. Az egyik énje szereti meztelen lányok táncát nézni a holdfényben, a másik divattervező akar lenni, a harmadik rigolyás vénasszony és így tovább… A lányok néha magával a vasakarattal és a halállal néznek szembe, máskor viszont gondoskodó, jóakaratú személyiségekkel találkoznak. Ritkán pedig egy játékos kisgyerekkel, akiben szövetségesre találnak a felnőtt személyiségekkel szemben.  De vajon minek a hatására kerül „reflektorfénybe” egy-egy személyiség? Miért segít az összes megélni az egyetlen perverznek a titkos vágyait, még ha tudják is, hogy ez nem helyes? Hogy lehet, hogy senki sem figyelt fel a Kevinben történő változásokra?

Meggyőzött, hogy létezik
Szerencsére a film nem csak abból áll, hogy ijesztgetni akar minket. Sőt! Mindamellett, hogy a lányok néha menetrendszerűen sikongatnak egy kicsit, a rendezőnek (Shyamalan) nem az volt a célja, hogy nézőire a frászt hozza. Shyamalan elhagyta a horror-kliséket, és valami maradandóbbra koncentrált: azt akarta elérni, hogy a moziteremből kilépve a nézők beszélgessenek a látottakról… és egyre mélyebbre merüljenek a társalgásba, nem is realizálva a bennük felébredő félelem jelenlétét! Meggyőzte a nézőit arról, hogy ez egy igazi problémája társadalmunknak, egy létező betegség. Rávett arra, hogy elgondolkodjunk: lehetséges-e, hogy a mindig mosolygós, pedáns munkatársunk vajon hasonló problémával küzd? És hogyan érte el ezt? A rendező többször háttérbe szorította a lányok kálváriáját, és egy-egy snitt erejéig bepillantást engedett egy skizofrén elme mindennapjaiba. Amelyek – rá kellett döbbennünk – igencsak hasonlóak a mieinkhez: egyik személyisége remekül végzi a munkát, míg a másik pedánsan rendet tart a házában, egy harmadik társadalmi életet él… egyetlen lényeges különbség talán az, hogy mindannyiuk működését felügyeli egy pszichiáter, aki a skizofrénia sok évnyi eredménytelen kezelése után arra az elhatározásra jut, hogy nem lehet újra összerakni az ilyen embereket. Viszont személyiségük egyes részeit (ha nem az összeset) a társadalom szolgálatába lehet állítani! Jól sikerült a kísérlet, igaz?

Emelem kalapom
Az, ahogyan Shyamalan a félelembe manipulálta erősnek hitt lelkemet, abszolút lenyűgözött. Valami nagyobb és tartósabb érdekében képes volt beáldozni a horror szokványos megoldásait. Határtalanul tisztelem emiatt… és ezen az sem tudott változtatni, hogy a katarzis után eléggé direkt módon megágyazott a folytatásoknak. Ugyanis tényleg várom, hogy Shyamalan újra valami nem várt reakciót váltson ki belőlem, és hogy ismét brillírozni lássam James McAvoyt a háborgó személyiségek gyűrűjében. Az ő zsenialitása tette teljessé a filmet. Látni, ahogyan egy tehetséges ember tudása legjavát nyújtja (nem a díjat osztó zsűrinek, vagy saját egójának!) az egyszerű nézőknek… végtelen tiszteletet és szeretetet ébresztett bennem a színész iránt. Míg mások egész életükben próbálkoznak kitörni egy-egy szerep, klisé vagy díj utáni áhítatból, addig McAvoy két kurta óra alatt meggyőzött arról, hogy ő bármire képes lehet. És ez minden rajongásra méltó.
De vajon megérett-e már arra, hogy a második részben összemérje erejét Bruce Willissel?



Megosztás

Egypercesek

Nyár a budapesti könyvtárakban

Nyár a budapesti könyvtárakban

A nagy fővárosi gyűjtemények több hétre is bezárnak

Az elevenen élő halott diktátor

A nagy nap, amikor Sztálintól megszabadult az emberiség 1953. március 5. volt

Eltékozolt második ifjúság

Jeff újra éli életét, de egy idő után azonban a ragyogás kezd eltűnni

Idegen országban magyarként élni

Jezsó Ákos egy generáció, a Magyarországtól elszakított magyar polgári, értelmiségi középosztály életérzését szerette volna megragadni

Végső búcsút vettek Jókai Anna Kossuth Nagydíjas írótól

Halálával mintha a saját életművébe lépett volna át

Feliratkozás a hírlevélre

Email