A film és az irodalom kapcsolatát vizsgálva elemzi az 1945 és 1995 közötti fél évszázad magyar filmtörténetét Gelencsér Gábor Forgatott könyvek című, tankönyvként és kézikönyvként is használható hiánypótló kötete.

Az adaptációk tükrében
A szerző úgy vélekedett, hogy a több év alatt pályázati támogatások segítségével megírt munkájával a magyar filmtörténet jelentős részben az államszocializmus idejére eső korszakát dolgozta fel, könyve „egy lehetséges filmtörténetnek” tekinthető. Ezt a Metropolis Könyvek-sorozatban megjelent mű alcímével is jelzi: A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között.
„Engem is meglepett, hogy a magyar film történetében az adaptációk a nemzetközi gyakorlathoz képest is nagyobb súllyal vannak jelen. Munkám során azzal a jelenséggel találkoztam, hogy azok a filmek, amelyek filmtörténetileg kulcspozícióban vannak, mert korszakváltók, korszakteremtők, határt jeleznek, új stílust képviselnek, feltűnő gyakorisággal adaptációk. A hetvenes években született Szerelem, Szindbád vagy a Magasiskola mind adaptáció. Így jött a gondolat, hogy az adaptációk nézőpontjából rá lehet tekinteni a magyar filmtörténetre” – fejtette ki az ELTE Filmtudományi Tanszékének docense.
A kötet a magyar film kanonikus folyamatait követi, ám az adaptációk tükrében jól szemléltethető ez a filmtörténeti korszak. „Az volt az alaptézisem, hogy az irodalom és film kapcsolata tetten érhető egyfajta kulturális funkcióban: a magyar irodalom ebben az időszakban képviseleti funkcióját – tehát azt, hogy nem egyszerűen csak művészet, hanem társadalmi, politikai, ideológiai jelentést fogalmaz meg – átadja. Ez a képviseleti karakter a magyar film történetében éppen az államosítással került megint előtérbe azzal a hivatalos kultúrpolitikával, amely a filmet zászlajára tűzi, és fontos ideológiai közvetítő szerepet szán neki. A hatvanas évek újhullámában ez a képviseleti karakter a filmekben már nem hamis, hazug ideológiát közvetít, hanem nagyon érzékenyen ír le társadalmi folyamatokat” – magyarázta a szerző.

Film és irodalom
Emellett azt a kölcsönhatást is vizsgálta, hogy az irodalompoétikai megoldások miképp hagynak nyomot a filmen, illetve a film miképp hagy nyomot az irodalmon. Példaként a filmtörténész a Sánta Ferenc regényéből Fábri Zoltán rendezésében forgatott Húsz órát hozta fel. „A regényben is mozaikokból tevődik össze a múlt, és a filmben ez, ha lehet, még radikálisabbá válik: az első tíz percben szinte követhetetlenül gyors montázsokkal kapjuk meg a történet különböző időpontjaiból felvillanó képeket.” De jól szemlélteti ezt az egymásra hatást a Cseres Tibor regényéből készült Hideg napok, Kovács András filmje, és ide sorolható a Szindbád is – tette hozzá.
A szerző kifejtette, hogy miközben az egységesnek tekinthető magyar filmtörténeti korszakot, az államosított magyar filmgyártás időszakát elemzi, ami 1948-tól 1989-ig tart, előzményként a háború utáni évek filmjeinek irodalmi adaptációit is áttekintette, valamint az „utóhatás” nyomában 1995-ig futott túl a korszakon, mert fontos volt számára, hogy a korszakhatáron túl is jelezze film és irodalom kapcsolatának a súlyát – jelesül Tarr Béla Sátántangóján keresztül –, így kerekedett ki az ötven év.
A kötet szerkesztéséről elmondta: arra törekedett, hogy kézikönyvszerűen is használható legyen, azért szerepel benne sok mutató, élőfej, margóutalás.

Nyolcszáz film, hetven rendező kétszáz alkotás
A könyv gerincét korszakelemzések adják. A Kovács András Bálint-féle korszakolást alapul véve hét filmtörténeti korszakot különít el, azokban vizsgálja a film és irodalom kapcsolatát. A fejezetek kultúrpolitikai áttekintéssel kezdődnek, majd a szerző rávilágít, hogyan alakul a két művészet világa. A könyv második részében olyan tanulmányok találhatók, amelyek a korszakelemzések kiegészítéseként mélyebben mutatnak be egy-egy írót vagy rendezőt.
Gelencsér Gábor elárulta, meglepetésként érte a kötet megírása közben, hogy a szocialista realizmus után az újhullámig tartó, 1954 és 1962 közötti időszak, milyen elképesztő gazdag filmekben, és azokban kiváltképp erős az irodalom jelenléte. Ekkor készült a Körhinta, a Gázolás, a Szakadék, az Édes Anna, a Dúvad vagy a Vasvirág Herskó Jánostól. Végül ez lett a leghosszabb fejezet a könyvben.
A filmtörténeti munka merítésének nagyságát jelzi, hogy a vizsgált fél évszázadban több mint nyolcszáz film készült Magyarországon, ennek egyharmada irodalmi adaptáció. A könyv részletesebben az irodalmi feldolgozások kétharmadát elemzi, mintegy hetven rendező kétszáz alkotását, amely száz író több mint kétszáz műve alapján született.