Cirrus a tűzfalon

MEGJELENT: 2019. szeptember 5., csütörtök | SZERZŐ: Gönczi László

Igazi huszonegyedik századi mesét prezentál a gyerekeknek Ecsédi Orsolya, hisz története főszereplői pár évtizeddel ezelőtt még a képzelet szintjén sem léteztek: a könyv lapjain ugyanis megszemélyesített számítógépes vírusok lépnek elénk.

Kép forrása

Viráguralmi Vadművelet
Nagyon aranyos kis mese. Főhőse az összes csatolmányára kiterjedően megvizsgált vírus közül: Cirrus, (a lábjegyzetes vírusemlékezet óta az első, akinek nem V-vel kezdődik a neve) valójában tényleg csupa ártalom, legalábbis a Viráguralmi Vadműveletre nézve, aminek végrehajtása minden virulensen szaporodó vírustársának elsődleges célja. Cirrus azonban egy különc vírus, így azokhoz szól a meséje, akiket a saját közösségük nehezen fogad be, akik nem illenek a keretekbe – s így hamar válnak céltáblává egy iskolai közösségben. 
Tételmese ez is, a mindenki által megvetett „feketebárány” lesz végül a mindenkit megmentő hős.

Kép forrása

Az óperenciás tűzfalon túl
Cirrus ugyan „digitális kártevő”, azonban más, mint megannyi kis vírustársa: ő valamiféle anomália okán egyszerűen képtelen rosszat tenni, nem megy neki sem az adatlopás és -megsemmisítés, sem a káoszokozás, nem úgy, mint a versfaragás. 
A nyomasztó problémára a vírusképző iskolában derül fény, ahova Cirrus pár hetesen kerül be, és ahol rögtön a gúny céltáblája lesz. Amikor azonban elfajul a vírusirtókkal folytatott háború, akkor pont Cirrus lesz az, akire különleges küldetés vár… 
Tipikusan „legkisebb-fiú történet”, egy nagyon sokszor elmesélt mese vadonatúj köntösben, melyben hősünk némi felkészítő után elindul szerencsét próbálni az óperenciás tűzfalon túlra – és sikerrel jár. 
Mert többet bont formát ésszel, mint erővel, mert segedelmet kap a jó tett helyébe jót várj memória-kiterjesztése mentén.

Kép forrása

Mélység és következetlenség
Ajánlatos azért is, mert mai és egyfajta gyermeki geek nyelvezettel operál. S pont ezt a nyelvezetet jól ki is használja: a szójátékaival, a tréfáival, a beillesztett limerickekkel, Cirrus sorsformáló mondatával, amit memóriakártyán vet ki neki Viri néni, a bába mind közelebb hozza a regény történéseihez az olvasót. A Viráguralmi Vadművelet világa tele van ezekkel a kütyü-környezetre mutató nyelvi poénokkal, amit vélhetően nagyon szeret a célcsoport.
Pont ilyen könyvekre, pont erre a kiszabott mélységre és következetlenségre van szüksége a célcsoportnak, ahol az olvasás most épp nem divatos, nem trendi, s a szülők által felolvasott esti mese fantázianyitó varázslata csak néhány gyermek számára adatik meg. Pont így és pont ennyi kell, egyfajta emlékeztető gyerekelmék számára: a mese, ami illékony módon, mint egy kis felhő, besurran a kulcslukon. Be a látványos mozgóképek csukott ajtóra ragasztott áradata alatt, hogy végre a képzelet csinálhasson belső látványt és élményt számukra.
A szokatlan kalandregény informatikában jártas, tizenkét évnél idősebb gyerekek figyelmére számíthat.
Megosztás

Egypercesek

Katalán költő kapta a Cervantes-díjat

Katalán költő kapta a Cervantes-díjat

Az ibériai kultúra egységét kifejező gesztus

Ahol a folyami rákok énekelnek

Szerelem, magány, természet, ösztönök, előítéletek

Rajzfilmünnep a Mézga-családdal

„Számos helyszínen lesznek kísérőprogramok, beszélgetések, a gyerekeknek kreatív foglalkozások”

Adyt énekel a Makám

Az Ady-műsor a bécsi Collegium Hungaricum felkérésére, a költő halálának századik évfordulója alkalmából született

A vizuális kultúra két mogulja

A szinte az egész huszadik század filmtörténetét átölelő kötet merész vállalkozás