Mesetréning

Azt mondják, annyi ember vagy, annyi életet élsz, ahány könyvet elolvasol. Hőseinkkel azonosulunk. Mikor olvassuk, mindannyian regényhőssé válunk, s, ha mesét bújunk, értelemszerűen mesehősök leszünk. Erre a személyessé tevő hatásra épít a Mesetréning, Végh-Fodor Mónika harmincegy napos önismereti programja. 

Kép forrása

Elakadás, előrelépés
A tréning kidolgozója, Végh-Fodor Mónika meseterapeuta kötetbe is szervezte gyakorlatait. A közelmúltban megjelent Mesetréning egy olyan könyv, amely azért született, hogy megmutassa, főleg a felnőtteknek, hogy a „mesés élet” nem irreális és elérhetetlen célok kergetését jelenti, hanem olyan életet, amely – a terapeuta szavai szerint – harmóniában van a mindenség törvényeivel, de ugyanakkor megvalósulnak benne az egyéni célok.  
A Mesetréning a meseterápia, a Carl Rogers-féle személyközpontú pszichológia eszköztárából merítve gyakorlatokat is ad, a mesékhez tartozó jegyzetek mellé, s a gyakorlatok által a (nép)mesék mélyebb üzenete is beépülhet a hétköznapokba.

A szerző könyvével, illetve harmincegy napos programjával kapcsolatban úgy fogalmaz: „Önismeretben és a kapcsolatainkra való jobb rálátásban növekedhetünk, ha elvégezzük a Mesetréning gyakorlatsorát. Mindig az az önismereti, kapcsolati igazság a legfontosabb, amely az adott élethelyzetben előre visz, amely segít továbblendülni az elakadásból." 


Kép forrása

Időtlen emberkép
Végh-Fodor Mónika úgy véli, hogy a népmeséknek, saját, morális és önismereti vonatkozásban is időtlen emberképük van. Így természetesen a mesék által is eljuthatunk azokhoz a megállapításokhoz, amelyeket az emberről – például – a pozitív pszichológia tesz. 
Érdekes és fontos megjegyzése a szerzőnek, hogy a mesék eredendően a felnőttekhez szóltak, őket „tréningezték” az életre. Ha olvassuk a kötet meséit (amelyeket az Ad Librum kiadó oldalán online is elérhetünk), észrevesszük, hogy az élethelyzetek micsoda gazdagságát tárják fel. És nemcsak feltárnak élethelyzeteket, de magunkra is ismerhetünk bennük. Ebben az értelemben használható a Mesetréning önsegítő könyvként is. Olvasását a húszas korosztálytól kezdődően mindenkinek ajánljuk, aki tenni kíván a saját fejlődéséért, harmonikusabb életéért. 

Kép forrása

Élni, szeretni, kapcsolódni
A harmincegy napos programban szó van a párválasztásról, párkapcsolatról, gyereknevelésről, de arról a hitről is, amely ahhoz kell, hogy beleálljunk a saját életünkbe, és merjünk célokat kitűzni, vágyakat kimondani, és menni a megvalósulásért. 
A Mesetréning megmutat egy önismereti utat, amelyen el lehet indulni, s a szerző szerint a harmincegy nap elég is arra, hogy ráálljunk a „mesés” útra, elkezdjük kóstolgatni a lehetőségeket, és figyelni a változás folyamatát. 
A terapeuta még azt is felkínálja, hogy akár az okostelefonunkkal is kapcsolódhassunk a Mesetréninghez, egyúttal azonban azt is ígéri, hogy a gyakorlatok ki fognak mozdítani az online térből: élni, szeretni, kapcsolódni hívnak. Feltéve, ha hagyjuk, hogy megszólítsanak… 

Mesetréning – 31 napos önismereti program, Expert Books, Budapest, 2018.