Tintin – egy valódi mesehős

Kevesen tudják, hogy Tintin, a kétszázmillió példányban elkelt képregény hőse nem, vagyis csak részben kitalált személy. Bár Hergé, azaz Georges Prosper Remi, a sorozat rajzolója soha nem nyilatkozott az ügyben, a rajongók tudni vélik, a karakterhez egy valódi történet és egy valódi fiatalember adta az ötletet.  

Egy valódi tinédzser

A kitalált karakterekkel telezsúfolt képregény-világában kevés olyan valószerű figura akad, mint Tintin. A fiatal nyomozó-újságíró – Batmannal, Supermannal, de akármelyik szuperhőssel szemben – semmiféle különös képességgel nem rendelkezik. Mégis, lassan egy évszázada nyűgözi le a felnőtteket, s a gyerekeket szerte a világban. 
Tintin először 1929. január 10-én jelent meg a belga Le Vingtième Siecle lap mellékletében, s akkor még senki nem sejtette, hogy a különösebb előképzettséggel nem rendelkező, ügyeskezű grafikus a huszadik század történetének egy ikonikus figuráját alkotta meg. Tintin az elkövetkező évtizedekben meghódította a képregényes szíveket, megjelent a televízióban és legújabban, Steven Spielbergnek köszönhetően, a mozivásznon is.
Ám máig titok, miféle ihlet rejlik a világraszóló sikertörténet mögött. Bár Hergé soha nem beszélt róla, a legtöbb kutató – mert természetesen ma már vannak Tintin-kutatók is – egyetért abban, hogy a képregényfigura előképe egy valódi tinédzser, Palle Huld. 

Verne-emléktúra
Kevesebb, mint egy évvel azelőtt, hogy Tintin először jelent volna meg, egy dán újság kamaszoknak szóló versenyt hirdetett, hogy így tegye felejthetetlenné Jules Verne évszázadát. Több száz dán tinédzser vett részt a versenyen, a szerencsés nyertes egy tizenötesztendős dán fiúcska lett: Palle Huld. Övé lett a főnyeremény, Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című zseniális könyvére emlékezve ő járhatta végig újra Phileas Fogg útját. Igaz, volt néhány különbség is. Az út ez alkalommal csak negyvenhat napig tartott, és a verne kora óta feltalált repülőt sem vehette igénybe az utazó. 
Palle 1928. március 1-jén indult Koppenhágából, vasúton és gőzhajón ment Angliába, majd Skóciába, onnan Kanadába, tovább Japánba, s még a Szovjetuniót is végigutazta, hogy végül Lengyelországon és Németországon keresztül érkezzen haza. 
Utazását cikksorozattal kísérte a Verne-emléktúrát meghirdető lap, így amikor Huld Dániába visszaérkezett, már híresség volt. Több mint húszezer rajongója fogadta hősét, amikor hazaért.

Az alak és a történet

Persze a lapkiadók ravasz emberek. Annyi bőrt húznak le egy rókáról, amennyit csak lehet. Huld útjáról hamarosan kötet is megjelent, s ez ismét nagyon népszerű volt rajongók körében. Persze a könyv több nyelven is megjelent, meglepetésre, még magyarul is.  
Állítólag ez a könyv került a Hergé néven firkálgató belga karikaturista kezébe, ez adta az ötletet, hogy megformálja Tintin alakját. Tény, hogy Huld könyvének megjelenését és Tintin felbukkanását alig pár hónap választja el egymástól.
Palle Huld többször is úgy nyilatkozott, hogy ő inspirálja Tintint. Mások azonban úgy vélik, hogy a karakter mögött tulajdonképpen Robert Sexe francia fotóriporter rejlik, akinek az utazásai pontosan ugyanolyan sorrendben történtek, mint Tintin első három története. A két forrás persze nem zárja ki egymást. Az alak és a történet származhat eltérő előzményekből. Sőt – mivel Hulddal tulajdonképpen nem sok érdekes történt útja során – biztos, hogy Tintin fordulatos és ötletes történeteinek gyökere máshol keresendő.
Mindazonáltal az igazi Tintin-rajongókat annyira sem ez, sem az a forrás nem érdekli. Számukra Tintin európai értékeket képviselő, szerethető hős. És nekik ez pont elég.