Idegenek, jetik vagy a KGB gyilkolt a Halálhegyen?

MEGJELENT: 2020. február 25., kedd | SZERZŐ: Oxi

Idén már hatvanegy éve titok, hogy mi is történt a Gyatlov-csoport tagjaival, akik megmászták a hírhedt Halálhegy nevű csúcsút az Uralban, de egy éjszakán mind a kilencük különös módon lelte halálát. A többféle találgatásra okot adó történetet persze már többször is feldolgozták, leginkább rövidebb dokumentumfilmek, illetve újságcikkek, elbeszélések formájában, úgy azonban még soha, ahogy Donnie Eichar amerikai tévés tette. A szerző úgy döntött, utána néz a misztikus históriának és a Gyatlov-csoport nyomában járta végig a tragikus útvonalat. Halálhegy című dokumentumregénye minden képzeletet felülmúló eredményt hozott.

Kép forrása

KGB-s figyelem
Eichar regénye azzal a prológussal indul, hogy bemutatja a Gyatlov-csoport tagjait, a kilenc fiatal, hét férfit és két nőt, akik részben a szverdlovszki egyetem hallgatói voltak, részben pedig már dolgozók, nem mellesleg egy titkos atomkutató bázison. Külön figyelmet kapott, hogy a túrát már szervezésekor kiemelt hatósági, sőt, mint később kiderült, KGB-s figyelem kísérte, s mivel ekkoriban a Szovjetunióban a belföldi utazásokhoz is rendőrségi engedélyre volt szükség, az egész projektet – mind a csoport tagjainak összetétele, mind pedig a veszélyesnek tűnő úticél miatt – különleges elbírálás övezte. Az engedélyeket Igor Gyatlov ugyan beszerezte, de azokat csak úgy adták ki, hogy hatóságilag előírták, hogy a csoportot egy tapasztalt túrázó vezetheti, akiről később persze kiderült, hogy a szovjet titkosszolgálat embere. Eichar dokumentumregénye a továbbiakban minden olyan részletre is kitér, mely magyarázatul szolgálhat a tulajdonképpeni megmagyarázhatatlanra. 

Kép forrása

Különleges támadás
A rekonstrukció a csoport felkutatására indult mentőexpedíció által fellelt nyomok alapján történt. Megtalálták a tagok naplóit, bennük a rejtélyes napok és éjszaka történéseinek egyes elemeit. Gyatlovék után akkor indult meg a kutatás és később a nyomozás, mikor a túrázók a megadott dátum után napok múlva sem jelentkeztek. A területre kirendelt hegyimentők, a hadsereg és a rendőrség együttes erővel kutatta őket, de már csak holttesteket találtak. 
A jegyzőkönyvek, feljegyzések, dokumentumok és bizonyítékok számos találgatásra adnak okot, de legvalószínűbb feltevés az volt, hogy a csoport tagjait valami egészen különleges támadás érhette. A támadás egyetlen éjszaka történt, a fiatalok sátrait felkaszabolva találták, a vélhetően abból kimenekült férfiak és nők egy része még lábbelit sem húzott, de volt, aki egy szál fehérneműben futott ki a mínusz 20 fokos szabadba. A fiatalok halálát zömében a kihűlés okozta, de néhányuknál olyan belső sérülések végeztek, melyeket a nagy magasságból való zuhanáskor szenvednek a repülőgép-pilóták. Külsérelmi nyomokat azonban egyetlen testen sem találtak. 

Kép forrása

Lehetőségek és feltevések
Eichar remek stílusérzékkel és mindenre kiterjedő alapossággal meséli el a hátborzongató történetet, melynek minden egyes sora igaz történet, melynek egyik érdekessége, hogy az 2019-es hatvanadik évfordulóig titkosítva volt minden jelentés. 
A dokumentumregény szerzője végül minden lehetőséget és feltevést lajstromba vesz, így lehetőséget nyújt a különféle változatokban való fantáziálásra is. A szerzővel együtt elmélkedhetünk azon, vajon egy KGB-s akció, esetleg a területen élő manysi őslakosok által felidézett gyilkos démonok, netán a földönkívüliek gonosz támadása vagy a Halálhegyet évszázadok óta körbeölelő legendák jetihez hasonló szörnye volt-e a Gyatlov-csoport tagjainak végzete.
Megosztás