Az írók nemcsak az általuk legjobban művelt műfajban tevékenykednek, hanem aki ír, az sokféle kategóriában szerző. Így volt ezzel Kurt Vonnegut, a szubkultúra elsőszámú amerikai írója is, aki a második világháborús tapasztalataival tarsolyában megírva Az ötös számú vágóhíd című regényt egycsapásra milliók kedvencévé vált. Olyan jól írt és különc módon élt, nyilatkozott, hogy többször is meghívták diplomaosztókra. Ott mondott beszédeiből, Mi szép, ha nem ez? címmel könyv is készült. Íme!

Kép forrása

Egy különc figura 
A Macskabölcső, a Mesterlövész, Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije

című regények szerzője, Kurt Vonnegut meghatározó egyénisége volt a 20. század második felében, már, ami a tengerentúli ellenkultúrát illeti. Életművének értékelői szerint humanista volt, bölcs társadalombírálata, kritikus, de a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, sajátos hangulat- és világteremtő képzelete mindenképpen a huszadik századi irodalom legnagyobb hatású íróegyéniségei közé emelte. Viszont vannak, akik utálják. Ők úgy vélik kommunisztikus, Amerika- és kereszténységellenes eszmeisége is felelőssé tehető az amerikai társadalom ezredfordulón kialakult morális válságáért. Vonnegut mindenképpen különc figura volt, aki hamar kult-ikonná vált, hasonlóan híres rockzenészekhez, polgárjogi aktivistákhoz, politikusokhoz, tudósokhoz, s akit emezekhez hasonlóan szívesen hívtak meg különféle egyetemek diplomaosztóira emlékezetes beszédeket tartani.

Kép forrása

Szent rítusok
Szerzőnk 2007-es halála után Dan Wakefield kezdte el gondozni az író életművét, s ásta elő az általa elmondott diplomaosztókon elmondott beszédeit. Mint kiderült, ezek a beszédek pontosan olyan humorosak, életbölcseletekkel telik és tanulságokat voltak, mint regényei, így Wakefield úgy döntött, hogy gazdagítva az amúgy is terjedelmes vonnegut-i életmű-galaxist, kiadják a mester ebbéli ténykedéseinek gyümölcseit is.  A Helikon Kiadó jóvoltából az eredeti kiadáshoz képest egy évvel később, 2015-ben Mi ez, ha nem szép? címmel, már kézhez vehették a Vonnegut-fanok a híres, hírhedt amerikai író beszédeinek gyűjteményét. A magyar változathoz, a fordítást végző Szántó György Tibor többek között ezt fűzte hozzá: „[…]Vonnegut minden évzáró beszédének közös eleme az iskolák iránti megkülönböztetett szeretet és figyelem, a nagy tanáregyéniségek iránti tisztelet. A pedagógust Vonnegut a társadalom legfontosabb szereplői közé rangsorolja. A diplomaosztást szent rítusnak, felnőtté avatási szertartásnak nyilvánítja.” 

Kép forrása

Kilenc beszéd
A kötetben e beszédek mellett a beszédek közönségre és írótársadalomra gyakorolt hatását is bemutatják, egészen addig a kultúrhackelésig menve, melyben egy bizonyos Mary Theresa Schmich chicagói glosszaíró Vonnegut nevében és stílusában írta meg a máig leghíresebb „vonnegut-i” diplomaosztó beszédet. 
A kilenc beszédből csak kettő nem végzős diákok előtt hangzott el, az egyik egy polgárjogi egyesület tagjaihoz szólt, a másikat az író a Carl Sandburg Irodalmi Díj átvételekor mondta el. De mindegyikből ugyanaz jön le: Kurt Vonnegut egy rendkívül jóhumorú, rendkívül bölcs és jólelkű amerikai volt, még akkor is ha a neve alapján valahova Svájc és Németország közé tennénk születési helyét.
S ha már az imént felnőtté avatásról is szó esett, most meg Németország keveredett ide, hadd citáljak egy elgondolkodtató idézetet egyik remek beszédéből! 
„Amikor hazatértem a második világháborúból, a német frontról Indianapolisba, az egyik bácsikám ezt mondta: Az áldóját, most már úgy festesz, mint egy igazi férfi. Meg tudtam volna fojtani. Ha megfojtottam volna, ő lett volna az első német, akit megöltem.”