Biztosan sokan ismerik a L’art pour l’art társulat ikonikus jelenetét, amelyben Tompika kekszet főz az undok családnak. „Lenézi a kekszpapírról, hogy mi kell a finom kekszbe, hogy finom legyen a Tompikának a keksze.” Hogy mi kell a kekszbe? Hát természetesen liszt, aztán lisztjavító szer, emulgeálószer, térfogatnövelő szer, ízfokozó, természetazonos aroma és engedélyezett ételszínezék. „Jaj de finom lesz vajon!” – lelkesedik a naiv Tompika. 
Na, hát én is kaptam karácsonyra kekszpapírt, pontosabban Márk Szonja Kekszek című könyvét, amely az Édesem sorozat harmadik kötete is egyben. (Az első volt az Ehető ajándékok, a második pedig a Főzz be és süss!) 
Lássuk, mi kell Szonja szerint a kekszbe? 

Minden engem igazol
„A keksz alapja a cukor, a liszt és a vaj. Olyan édességet is találtok a kötetben, ami tényleg ezzel a három hozzávalóval készült. Ha az alap megvan, jöhet a variálás. Kezeljétek lazán a receptjeimet. Szórjatok a tésztába mindenfélét, ami megfelel a ti ízléseteknek, de egyet ígérjetek meg: az alapokon nem változtattok!
Ebben a könyvben elég tágan értelmeztem a keksz fogalmát, mert szeretem a játékosságot. Így kerültek bele az óriások, azaz a hagyományos kekszeknél nagyobb változatok, és így csábítanak alkotásra azok is, amik talán inkább aprósütemények, de mégis a kekszekre emlékeztetnek.
Remélem, ti nem vagytok válogatósak, és bátran elkészítitek az avokádós-kakaós puha kekszet, a szezámpasztásat, a kurkumával megbolondítottat, a melaszosat és a nagyon fűszereset!”
Joggal merülhet fel egyesekben, hogy van-e egyáltalán értelme kiadni egy olyan könyvet, amelyben kizárólag keksz receptek vannak? Hiszen a kekszet bárhol lehet kapni! Hitvány kekszet, ízetlent, luxuskekszet, külföldit, hazait, sósat, édeset, és kutyakekszet is! Sőt, aki #healthy vagy #vegán, az találhat cukormentes, gluténmentes, laktózmentes cruelty free kekszet. 
Bevallom, szeretek otthon olyasmikkel vesződni, amikhez a boltban szinte fillérekért hozzá lehet jutni. Hiába roskadoznak az áruházak polcai már október végétől az ipari panettonék, stollenek és nürnbergi mézesek súlya alatt, én azokat elkészítem magamnak. Idén, először mindenből vettem egyet, hogy legyen kontroll, de egyik sem volt olyan finom, mint a házi verzió! Innentől kezdve minden engem igazol – gondoltam, és boldogan hajítottam a kukába a megcsócsált bolti stollen végét. 

A kekszekről igenis kell könyv
Apukám tudatos fogyasztó, és havonta többször is tudatosan vesz magának csokis kekszet. Kedvence a milkás, de azt a vajas kekszet is nagyon szereti, amelynek a csokoládés oldalára mindenféle híres épületek vannak nyomdázva. Kistesóm az oreóért rajong, anyukám pedig mindenbe savoiardit tesz. Nagymamám Albert kekszet tart állandóra, én meg a zabkekszet szeretem. Mindenki odavan valamiért, még az is aki nem. 
Az ember azt hiszi, hogy tudja kontrollálni önmagát, és egyszerre csak egyet eszik, de végül azon kapja magát, hogy egész nap rájárt az édesre és már csak kettő van a tálban. Azt a kettőt előzékenyen meg kell hagyni a többieknek, hogy ne legyenek szomorúak. Annyira. 
Tehát a kekszekről igenis kell könyv, egy olyan, ami tele van tuti receptekkel. Szonja legújabb könyve pedig pont ilyen. 
A formátum már ismerős lehet az Édesem rajongóknak: kis alakú kötet, amelybe a bravúros szerkesztésnek köszönhetően minden belefér. Itt nincs felesleges rizsa, csak receptek és képek. A fotókat ezúttal is Erdőháti Áron készítette, a sztájlingért pedig László Ágnes felelt. Nagyon szeretem azt a látványvilágot, amit Szonjával karöltve létrehoztak. Az ő kiadványaikban a sütés vagányság, nem pedig egy csipketerítős túlcsorduló vintage hazugság. A különféle tányérok és eszcájgok az erős, vakító fényekkel párosítva egyfajta rock’n’roll bujaságot adnak. 

Cukrászdásat játszom
Itt tényleg minden játszik! Az én kedvenceim az olasz kekszek, úgy, mint Pignoli, Baci di Dama, Biscotti és Ricciarelli, de vannak fransziás (Sablé, Gateau Breton, levendulás ostya), amerikaias (Chocolate chip cookie, Cookie brownie, PB&J keksz, sajttorta keksz, Graham keksz pillecukorral) és karácsonyi kekszek is (Zimsterne, Pepparkakor, német mézeskalács). A receptek Összekeverős, Megtöltős, Kiszúrós, Óriás, Mindenfélés és Sós fejezetekre vannak osztva. 
Az ember azt sem tudja, melyikkel kezdje a kipróbálást! Éppen ezért én ravaszul kivártam a decemberi Édesem Keksz Szombatot, és jól bevásároltam. „Szakmai ártalom, meg kell kóstolni!” – mondtam a lelkiismeretemnek és haraptam egy nagyot a sósmandulás csokis kekszbe. „Jó, ez túl finom, gyorsan legyünk túl rajta” – gondoltam, hiszen tudtam, hogy ha hazaérek, akkor mindegyiket el kell feleznem (a legrosszabb, ami egy keksszel történhet), hogy a többieknek is jusson belőle. Így benyomtam a pihe-puha avokádósat, a fügéset és a gyémánt alakút. Mint egy álruhás Gombóc Artúr. A kekszes dobozt azóta is őrzöm, néha pedig beleteszem a saját kekszeimet és cukrászdásat játszom.
- Tudok esetleg segíteni?
- Igen, mézeskalácsot szeretnék vinni. Legyen egy hullócsillag, egy csordapásztorok, két szentcsalád meg három nonfiguratív!
- Másvalamit ezenkívül?
- Nem, köszönöm ennyi lesz!
 „Van egy jó hírem: kekszet sütni mindenki tud! Kicsik, nagyok, még nagyobbak, fiúk, lányok, anyukák, apukák, sőt, még az ő apukájuk és anyukájuk is. Nem kell hozzá más, csak egy klassz recept, egy kis önbizalom, és néhány jó alapanyag a mennybe repítheti az embert.
Készíthetsz pofonegyszerű összekeverős vagy izgalmas töltött változatot, kicsit, nagyot, sósat, édeset, csak a kreativitásodon múlik a végeredmény. Ha pedig mindehhez bombabiztos ötletekre van szükséged, akkor a legjobb helyen jársz.”

Képek forrása