Huszonhárom újabb történetben mutatja be múzsák és művészek kapcsolatát a művészetpszichológiai eszközeivel Gerevich József pszichiáter, a Teremtő vágyak című könyvének most megjelent harmadik kötetében. Az első rész 2016-ban, a második tavaly jelent meg, de már gyűlnek az újabb találkozások, így az olvasók a közeljövőben a sorozat negyedik kötetére is számíthatnak.

Kép forrása

Először a műalkotás
„Ez a könyv sok mindenben hasonlít az eddigiekhez, hiszen mindegyikben van egy találkozás, mindegyik egy vagy több festményből indul ki és ezeknek a háttértörténetét meséli el. Az új kötetben sokkal több a magyar alkotó és sok olyan művész szerepel benne, akikről a magyar közönség csak keveset vagy egyáltalán nem hallhatott" – mondta a szerző. Példaként említette Gwen Johnt, Sarah Goodridge-ot vagy Louis Waint, akikről magyar nyelven nem nagyon jelent meg eddig semmi, azonban nemzetközi szinten jól ismertek és több életrajzírójuk is van. A magyar művészek között szerepel Dénes Valéria és Galimberti Sándor, Rippl-Rónai József és Bányai Elza, Ország Lili és Bálint Endre, Czigány Dezső és Szilasi Borbála, valamint Berény Róbert és Breuer Etelka története. „Magyarországon a festőkről nagyon kevés életrajz készül, ezért itt sokkal alaposabban kell utánajárni a dolgoknak, mint egy nemzetközileg ismert szerzőnél” – fogalmazott. A pszichiáter elmondta, hogy a kötetek írásakor általában először a műalkotás ragadja meg, ezután kezdi el felfejteni a mű keletkezéstörténetét.

Kép forrása

Bunkócskák
S, ha már találkozás, elmesélem, hogy nekem is volt egy emlékezetes találkozásom egy zseniális festővel. Úgy hívták Jánossy Ferenc, vagy csak egyszerűen: Firinc. Fiatalon, 1983-ban mindössze ötvenhat esztendősen hunyt el; sokat betegeskedett és ivott. Utolsó éveit Balassagyarmaton, vagy Salgótarjánban élte le egy panellakásban, akkor már három szódától is berúgott. Állítólag, télvíz idején – talán pityókásan – megállt a szíve, vagy csak elszállt a lelke az út szélén.
Emlékezetes találkozásunk „Kicsinél” – mozgalmár, színésznő, nagyszerű ember – zajlott le, ahol Firinc, Etyilé, Géza, s jómagam „bunkócskát” vedeltünk számolatlanul. Veszélyes ital volt, Gabi, azaz „Kicsi” kotyvasztotta, egy rész tiszta alkohol, hígításnak meggykompót leve. Pillanatok alatt elcsavarta az ember fejét, de, hát éppen ez volt a cél. 

Kép forrása

Rá a kontyosra
Firinc – a bunkócskák nyomán – mesemondó kedvében volt: akadozó nyelven habogta, mi elképedve hallgattuk a padlóra terített pokrócon, ősei nagy harcosok, igazi törökverők voltak. Két felmenője, a várkapitány János és öccse László, vagy a várkapitány László és öccse János, meg nem mondom melyik végvárat védték hősiesen. Az erősség alatt mulatság zajlott, menyecskék ropták, hőseink, s legényeik sem tudtak ellenállni a csábításnak, derékon ragadták a lányokat, töltögették a kupákat, így múlatták az időt, amikor László, vagy János rémülten felkiáltott:
„Nézze már bátyámuram, török kopja leng a bástyán!”
Míg a fivérek a menyecskékkel ropták, Szelim bég janicsárjai csellel megszállták az üres erősséget. Nosza, visszarobogott a két vitéz… 
Ekkor Firinc felugrott és ordítani kezdett:
„Rá a kontyosra!” – harsogta, és akárcsak Dugovics Titusz, rávetette magát a pokrócon cigarettázó Etyilére. 
Attilát a mentő vitte el. A karja tört el, a válla meg kificamodott. Az indulatok lehűltével, újabb bunkócskák következtek. Firincet is kínáltuk, de a törökverő csak feküdt a hasán; a küzdelem hevében elaludt. 
Ilyenek ezek a festők. 
Na, majd megnézem Gerevich doktor könyvében…