2018-ban a francia irodalmi élet egyik szenzációja Kamel Daoud Zabor ou Les psaumes (Zabor avagy A zsoltárok) című regénye, amelyben a főhős Sehrezád történetéhez hasonlatosan, de nem a mesélés, hanem az írás mágikus erejével lesz életmentő. Az Oranban élő Daoudnak ez a második regénye. Az első, húsz nyelvre lefordított könyv, 2014-ben jelent meg Meursault, contre-enquête (Meursault, pótnyomozás) címmel. 

Kép forrása

Pótnyomozás

Daoud regénye 2015-ben elnyerte a legjobb első regénynek járó Goncourt-díjat. A zsűri egyik tagja mondta a „kis Goncourt” átadásakor: „Ön azok közül való, akik vállalni merik véleményüket környezetükkel szemben olyannyira, hogy hazájában árulónak tartják. Ez az igazság bátorsága.” Daoud valóban rendkívüli bátorsággal bírálja újságcikkeiben az iszlám vallást, ezért 2014-ben „hitehagyás és eretnekség” valamint „a Korán és az iszlám hit megkérdőjelezése” miatt egy szélsőséges iszlamista imám felszólítja az algériai kormányt, hogy nyilvánosan ítélje halálra. Az ügy Algéria szerte hatalmas felháborodást váltott ki, és valamennyi algériai és francia napilap kiállt az író mellett. 

A Meursault, contre-enquête 2016-ban magyar nyelven is megjelent Pataki Pál fordításában, Új vizsgálat Meursault ügyben (Ab Ovo Kiadó, Budapest) címmel.
Az alábbiakban erről a regényről szólok, remélve, hogy Daoud új könyvét is hamarosan olvashatjuk magyar átültetésben. A Meursault, contre-enquête magyar címe, Új vizsgálat Meursault ügyben, nem túl szerencsés, ezért a kézenfekvő Meursault, pótnyomozás címet használom. 
„Mama még él.” A regény első mondata nyilvánvaló utalás Az idegen nyitására: „Ma meghalt a mama.” A mesélő egy „több mint fél évszázada történt eseményt” mond el. Camus-nek Az idegen című regényéről van szó, amelyben Meursault öt lövéssel meggyilkol egy „arabot”, aki a könyvben nincs megnevezve. 
A regényben egy öregember, Harun, azt meséli el, ami Camus művéből, Az idegenből „hiányzik”: a meggyilkolt arab és családja történetét. Az idegenben elkövetett gyilkosság tárgyában végez „pótnyomozást”, de a regény Camus másik művének, A bukásnak a szerkezetét követi. A bukás vezeklő bírója, Clamence, azért tér vissza minduntalan ugyanazokra az eseményekre, hogy sikerüljön átruháznia bűntudatát néma társára. Harun testvérének meggyilkolására akar fényt deríteni, apránként tárva fel annak körülményeit, mint ahogy ez egy valódi nyomozás során történik. A nyomozás tényéből adódik a detektívregényhez hasonló cselekménybonyolítás. Van egy áldozat és vannak a nyomozás révén feltárt tények. „Összefoglalom neked a történetet, még mielőtt elmesélem: egy írástudó férfi megöl egy arabot, akinek ekkor még neve sincs – mintha egy szögre akasztva felejtette volna, amikor a színpadra lépett −, azután a férfi elkezdi magyarázni, hogy egy nem létező Isten miatt ölt, és mert megértett valamit az égető napfényben és mert a só miatt be kellett csuknia a szemét.” 

Kép forrása

A névtelen arab
Harun mindig újra kezdi boncolgatni a gyilkosság körülményeit: „Kezdjük elölről. Mindig elölről kell kezdeni, visszatérni ahhoz, amit már tudunk. Egy francia megöl egy arabot, aki a kihalt tengerparti strandon fekszik a napon. Két óra, 1942 nyara. Öt lövés, majd egy per. A gyilkost halálra ítélik, mert rosszul temette el az anyját és rendkívül közönyösen beszélt róla. A gyilkosság gyakorlatilag a nap vagy a tunyaság következménye. Egy Raymond nevű strici kérésére, aki dühös egy prostituáltra, hősöd fenyegető levelet ír, a történet elfajul, azután a gyilkosság által megoldódni látszik. Az arab azért hal meg, mert a gyilkos azt hiszi, hogy az arab bosszút akar állni a prostituáltért, vagy mert az arab szemtelenül sziesztázni merészel. (…) Egy bűntett története, de (az arabnak) nincs se neve, se arca, se szava.” 
Nem csupán Harun, de az anya is nyomozást folytat fia halálának ügyében. Helyesebben az egész pótnyomozás az anya makacs kitartása miatt van, hogy megtalálja fia maradványait és annak gyilkosát. 
Daoud mindegyik nyilatkozatában hangoztatja, hogy Camus regényét kiindulási pontként tekintette, hogy hazája és saját jelenlegi helyzetéről beszéljen a független Algériában, egy olyan nép fiaként, amely egy vallásba menekülve szenvedi el sorsát, míg ő maga kínzó kérdéseket vet fel az iszlám vallással és istennel kapcsolatosan. 
A L’Humanité 2014. október 30-i számában adott interjúban mondja Daoud: „Imádom ezt a régi idézetet: óriások vállán álló törpék vagyunk.” Daoud Camus vállára állva próbál messzebbre tekinteni. Míg Camus a gyarmati Algériáról, a franciák és a háború okozta sebekről beszélt, Daoud a mai algériai társadalom semmittevésbe süppedő kiúttalanságát mutatja meg. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Harun-Daoud visszasírná a gyarmati rendszert. „Hogy én visszasírnám a francia Aégériát? Nem! Akkor semmit sem értettél. Csak annyit akartam mondani, hogy akkoriban mi, arabok, úgy néztünk ki, mint akik várnak valamire, és nemcsak cél nélkül lődörögnek, ahogy a maiak.” Harun nem lel halott testvére nyomaira, ehelyett az író korának Algériáját találja meg. 

Kép forrása

Harun bosszúja
Végül, akárcsak Meursault, Harun is gyilkosságot követ el. „Meghúztam a ravaszt, kétszer lőttem. Két golyót. Az egyik a hasába, a másik a nyakába. Ez összesen hét, gondoltam rögtön, bármilyen abszurd. (Az első ötöt, ami Mussát megölte, húsz évvel korábban lőtték ki…).” 
Meursault egyedül ölt. Harun anyjával együtt követi el a gyilkosságot. Azzal az anyával, aki elejétől fogva semmit se kívánt jobban, mint hogy Harun bosszút álljon másik fia haláláért. Az utolsó mondat utal Az idegen első részének megrázóan szép befejezésére: „Megértettem, hogy leromboltam az egész nap egyensúlyát.” Harun a Függetlenség első napján lőtte le a francia férfit. Mintegy válaszként Az idegen „csak egy arabjára”, Harun ezt mondja: „csak egy francia volt”. És itt következik a legfurcsább per, amit el lehet képzelni. A tárgyalás groteszk jellegére maga Harun is felhívja a figyelmet: „Groteszk jelenet, ugyanis nincs alapja.” A lényeg pedig a vád alapja lenne. „Mit hoznak majd fel? Hogy nem sírtam, mikor megöltem Josephet? Hogy moziba mentem, miután két golyót lőttem a testébe?” Ismételt utalások Az idegenre, ezúttal a Meursault ellen felhozott vádakra: hogy az nem sírt anyja temetésén és utána moziba ment. 
De Harun utal a Camus által felvetett legfontosabb filozófiai kérdésre is. Nem a Sziszüphosz mítoszában leírtra, hogy tudni illik „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.” Harun A lázadó emberben leírt filozófiai problémát említi: a gyilkosság és a lázadás dilemmáját.  „Hősöd pontosan értette, a gyilkosság az egyetlen jó kérdés, amit egy filozófus felvethet.” 
Harun anyja a gyilkosság másnapján életében először dudorászott, és addig soha nem tapasztalt kedvességgel vette körül gyilkos fiát, aki öt nappal az után jelentkezik a kihallgatásra, hogy megkapta erre a felszólítást. Egy cellába zárják, ahol ugyanazt a berendezést találja, mint Meursault annak idején: „un baquet d’aisance et une cuvette de fer” (egy vödörféle meg egy mosdótál bádogból). Mint mindenütt, Daoud itt is dőlt betűkkel jelzi Az idegenből vett szavakat. 

Kép forrása

Harun-Meursault
Ezután elkezdődik az a folyamat, amelynek során Harun egyre jobban azonosul Meursault-val. Idegennek érzi magát. Ezt az idegenséget Daoud azzal is érzékelteti, hogy olyan szavakat, kifejezéseket ad Harun szájába, amiket az „idegen” Meursault mondott: „Cela ne voulait rien dire.” („Ez semmit sem jelentett.”); „Cela ne signifiait rien pour moi”.(„Számomra ez semmit sem jelentett”). Meursault egyik kifejezése, a „j’ai répondu que…” („mire azt válaszoltam, hogy…”) Az idegenben tizennégyszer fordul elő. Harun ugyanezzel a fordulattal él: „j’ai répondu que cela ne changait pas grand-chose.” („Azt válaszoltam, hogy a lényegen ez nem változtat.”) A teljes azonosulás a regény végén következik be. Harun Musza gyilkosa helyett saját identitását találja meg. Meursault-ban önmaga tükörképét látja.
Daoud két oldalon át idézi Az idegenből azt a részt, amelyben Meursault fellázad a pap élő-halott hite ellen, és eljut az élet és a halál abszurditásának elfogadásáig. Camus szövegén csupán annyit változtat, hogy Meursault húsz évvel azelőtti lázadását saját korába helyezi át. Míg Meursault-t a pap látogatja meg börtönében, Harunt az imám keresi fel, aki ugyanúgy a túlvilág vigaszát akarja neki nyújtani. Harun összekapcsolja Meursault és saját sorsát. „Mit számít, ha a gyilkossággal vádolt azért veszti el életét, mivel nem sírt anyja temetésén?” – mondja Meursault. Harun ezt mondja: „Mit számított, ha a gyilkossággal vádlottat azért végezték ki, mert nem sírt anyja temetésén, és engem azért vádolnak meg, mert 1962. július 5-én gyilkoltam és nem egy nappal korábban?” Meursault: „Mit számít, hogy Marie ma már egy új Meursault-nak nyújtja az ajkát?” Harun: „Mit számított, hogy Meriem ma nem nekem, hanem másnak nyújtja ajkát?” Jóllehet Harunt nem ítélik el, ő ugyanazt a sorsot szeretné, mint ami Meursault-nak kijutott, és ugyanazokkal a szavakkal írja le óhajtott kivégzését: „Biztosan sok néző lesz kivégzésem napján és a gyűlölet ordításával fogadnak.” 
Meursault-t halálra ítélik, amiért nem sírt anyja temetésén. Harun is gyilkolt, de őt szabadon engedik. A Meursault-val azonosult Harun osztozni akar „hasonmása” sorsában. „Szabadon engedtek, magyarázat nélkül, holott azt akartam, hogy elítéljenek. (…) Musza oktalan halála elfogadhatatlan volt. Nos, bosszúmat ugyanazzal a semmisséggel sújtották.” 
Daoud műve és Az idegen elválaszthatatlanul kötődnek majd egymáshoz az irodalomtörténetben. Camus regényének ismerete nélkül a Meursault, pótnyomozás maradéktalan megértése nem lehetséges, mint ahogy Az idegent a jövőben nem tudjuk úgy olvasni/újraolvasni, mint a meggyilkolt arab „kilétének felfedése” előtt.