Furmányos labdarúgózsenikről szól a Lakat T. Károly legújabb kötete. A Régi csibészek – Nagy vagányok, nagy futballisták című könyv egy-egy csapatra való külföldi és magyar klasszis labdarúgó kalandos életét villantja fel – Eduard Sztrelcovtól Zlatan Ibrahimovicig, illetve Schlosser Imrétől Törőcsik Andrásig.

Kép forrása

Sportolók és sportújságírók
A kötetből kiderül például, hogy a brazil Romário miért festette a vécéjére a szövetségi kapitány Mario Zagallo képét, hogy Mario Balotelli hogyan gyújtotta fel a saját fürdőszobáját vagy hogy miért került börtönbe Schlosser Imre, hogyan került a világbajnoki részvételébe (s ezüstérmébe) Cseh Matyinak egy rangadó utáni verekedés? Valóban az éjszaka császárai voltak-e a futballisták a hatvanas évek Budapestjén, hol siklott ki Törőcsik András élete, miért került a gulágra Eduard Sztrelcov, miért tekintette szinte a fiának Higuitát, a kolumbiai kapust a kilencvenes évek leghíresebb drogkereskedője? Ki volt a botrányhős, aki az angol futball első üzletembere is volt egyben, ki az a kétszeres világbajnok brazil csillag, aki megölte az anyósát, miért nem lett világsztár Kocsis Lajos, s még temérdek érdekesség. 
A szerzőt jól ismerem, – még a pattintott kőkorszakban – egy napon vettek fel bennünket a sportnapilap szerkesztőségébe. Lakat papája a híres Fradi-tréner, Lakat Károly volt, én pedig azért lehettem gyakornok a Népsportnál, mert Ali bácsi, a főszerkesztőhelyettes az apám kártyaprtnere volt. Már a debreceni Tisza István egyetemen is verték a blattot – egy későbbi orvosprofesszor, egy zseniális ügyvéd, valamint Sarkadi Imre. A nagyszerű író később kimaradt a partiból, miután fiatalon meghalt.

Kép forrása

Három malomipari, vagy szerszámkészítő
Volt a szerkesztőségben mindenféle alak, jó is setét is, tehetséges és írástudatlan, gonosz és jólelkü, szorgalmas és lusta. Sohasem felejtem el, ha nem hallom el sem hiszem, odahelyezték az egyik potentát leánykáját. Az még szép, hogy gőze sem volt a játékszabályokról, sportról annyit tudott, hogy futott az utcán, ha valamelyik színvak fiú megkergette, ám egyéb bajok is akadtak. Egy alkalommal szóltak neki, le kellenne ugrani Nagykanizsára, valami sportünnepségre, mire azt mondta: „De, nekem nincs is útlevelem....!”
Még egy fényes történet, de az már nem is olyan régi, tán negyedszázada esett meg.
Dolgozott nálunk három fiatal fickó, mindhárman egy derékaljból jöttek, valamilyen gépészeti, vagy malomipari főiskolára jártak, ott szerették meg a sportot, s ha már egymásra találtak, írták is, ahogy tudták. Csuda tehetségesek voltak, aztán az élet – velem együtt – szétszórta őket. 
Ráadásnak jött a negyedi malomipari, vagy szerszámkészítő. Ő arról volt híres, hogy polikusként félrecsúszott, vagy megbukott, vagy nem volt kedve a folytatáshoz. Ma már a fene sem tudja honnan, s miért eresztették el a kezét, lényeg az, hogy egy csepp munkája sem volt. A három másik malomipari, vagy szerszámkészítő azonban kiharcolta, vegyék fel, sportújságírónak csak jó lesz.

Kép forrása

A sport ki-kicsodája
Jó is lett, piszok jól írt, csak éppen abszolúte nem érdekelte a műfaj. Olyannyira nem, hogy gőze nem volt a sport ki-kicsodájáról. Egy rettenetes példa: a legendás Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna halála után négy vagy öt évvel lekopogta gépén, hogy a brazil imád tollaslabdázni és rendszeresen ütöget is a barátaival. 
A koronát azonban labdarúgó világbajnokság döntője alatt tette fel mindig csodálkozó fejére. Ilyenkor a sport szerkesztőségében megáll az élet, az összes szerkesztő, újságíró, gépírónő, küldönc valamelyik tv előtt ül és megbabonázva nézi a finálét. Csak egyvalakit nem érdekelt a dolog: barátunk, Bergengócia királya egy üres szobában ült és a Spektrum adását, a legyek szaporodásáról szóló adást figyelte elmélyülten.