Azon kívül, hogy Trabant, Wartburg, turmixgép (az a bizonyos, a levehető ajtós), Erich Honecker pártfőtitkársága, berlini nagyfal, a nyuszifarmer zsebében hordott nyeles fésű, erőltetett nudizmus, szögletesség, kitartás, maximalizmus, pontos munkavégzés, majd adott időben NDK-s menekültek a magyar határon át, szóval ezen kívül mit tudunk a kelet-németekről? Ugye. Maxim Leo Volt egyszer egy NDK fontos könyv is lehetne, de sajnos a címmel ellentétben a kötet egy túlideologizált, túlszínezett, szóval túlzásba vitt történet. Mindenesetre szórakoztató.

Kép forrása

Kissé demagóg írásmű
Németországi német és ott élő magyar barátaink, ismerőseink révén élénk eszmecserét váltunk az ottani egykori és mostani helyzetről egy jó ideje. Figyelő szemünket nem Párizsra hanem Berlinre vetettük már hosszú évtizedek óta, az pedig, hogy a rendszerváltás előtt szüleinkből lettek az úgynevezett „NDK-s magyarok”, és a Német Demokratikus Köztársaságból számos turista jött Kádár Magyarországára üdülni, csak növelte a németek és magyarok közti barátságot. Szóval maga a regény természetesen komoly és jogos igényre ad választ, de…
De Maxim Leo Volt egyszer egy NDK című könyve különös és kissé demagóg írásmű, számomra valahol egy kicsit olyan, mintha a Barátok közt forgatókönyvíróit megkérték volna, hogy sűrítsék egy történetbe a kelet-németek históriáját, s főleg annak minden szélsőségét egyetlen család figuráiba.. Ehhez én még azt is hozzátenném, hogy nekünk, magyaroknak a közelmúlt történelmével való elszámolás tekintetében a keleti-németek példát mutathatnak. Például az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalt illetően… 

Kép forrása

Mindig mindent komolyan
A Volt egyszer egy NDK pontosan mutatja az írói szándék alapján, hogy a németek mindig mindent száz százalékon csinálnak: világháború, kommunizmus, nudizmus, konstruktivizmus, balliberalizmus. Ez utóbbi szemszögéből nézve valóban így kívánják lefesteni az egykor volt kelet-német világot, ahol jószerivel minden családon belül egy-egy fortyogó mini-ENSZ-közgyűlés volt található, a maga eszmerendszeri vitáival, az ellenérvekből, ellentétekből fakadó feszültségek okozta őrülettel. A Maxim Leo által leírt família csupa bolondból áll, akik, mintha egy Rejtő-regényből csöppentek volna a 20. századi germán valóságba: zsidó származású francia sztálinista partizán, besúgó és firkász, aki alázattal szolgálja ki Honecker diktatúráját, a zöldhajú antikommunista különc művész Wolf, egy mélabús ifjúkommunista Anne, akinek idegrendszere felőrlődik a viták alatt, és a gyermek Maxim, aki eme történelem által sújtott tablót nézegeti nap, mint nap. 

Kép forrása

Logikus kérdések
Vajon felizzik-e valaha az igazság egy ilyen családban, ahol kommunisták és antikommunisták csapnak össze hetente? Vajon túlélik-e ép ésszel a família tagjai a kommunista államhatalom által terhelt évtizedeket? Vajon van-e eszmei vagy fizikai kiút ebből a tébolyból? Ezek is lehetnének logikus kérdések a kötet elolvasása közben, de én még azt is hozzátennék még egy kérdést. Hiszen, mint tudjuk, Németország keleti és nyugati fele egyesült, így egységről beszélünk, melyben akkor immár egységesen túltolták a következő éra ideológiáját. 
És a kérdés akkor leginkább az lehet: vajon reális képet kaphatunk-e Maxim Leo amúgy hiánypótló kötete alapján az egykori kommunista német állam belső életéről? Félek, hogy nem, hiszen a második világháború terhét sem sikerült letenni német barátainknak, mely fiakra, unokákra, dédunokára ruházott bűntudatot olyan jól beléjük vertek, hogy napjaink tébolya már egy végletekig meggyengített néplelket fektetett kétvállra.