December eleje van, most kezdődik az advent a konzervatív szenilis népeknek, és a vallási fanatikusoknak. A 21. századi modern társadalom talpraesett, élelmes és előrelátó fogyasztóinak viszont már november elején feltöltötték a csokimikulás készleteket a jóságos multik, hogy képzeletben minél előbb a fenekére verhessenek a karácsonyi prémiumnak. A vásárok is rég megnyitottak: bőrövvel, tűzzománccal, bioszappannal és színes gyapjúkardigánokkal szédítik a népet. Kolbászok és mindenféle zaftos húsnyesedékek hevernek kilószámra az árusok hatalmas fekete serpenyőiben. „All I want for Christmas is you” – üvölt Mariah Carrey a téren elhelyezett hangszórókból, a Bazilika falán pedig – bármiféle magasztosságot nélkülözve – neonszínű hópelyhek táncolnak. Az elvarázsolt külföldiek két forralt bor között csúsznak egy jót a koripályán. Kajálás, piálás, rongyrázás és hangzavar. A Biblia szerint Jézus Krisztus már megharagudott egyszer az efféle diszkóhangulatra, és (az eszközökben nem válogatva) megtisztította a jeruzsálemi templomot. Mi most teszünk rá egy lapáttal, ráadásul az ő születésnapjának a tiszteletére. „Elnézést, itt valami félreértés történt.” – mondhatná joggal. Odabent a Bazilika ódon falai közt Szent István jobbja is csendre int, kint pedig két szamár és néhány kecske egy szebb vidékre képzeli magát, míg a belváros szívében arra kényszerítik őket, hogy Betlehemest haknizzanak. 

Kép forrása

Sütemény és gyertyagyújtás
Nálunk advent minden vasárnapján volt sütemény és közös gyertyagyújtás. Mikor senkinek sem volt igazán kedve hozzá, akkor is erőt vettünk magunkon és körülültük az asztalt, elénekeltünk egyet-kettőt a karácsonyi klasszikusokból, aztán megettük a sütit. Pedig mi igazán nem voltunk az az idilli mintacsalád, de az ünnepeket mindig megültük hiánytalanul. Ilyenkor nem feltétlenül az egymás iránt érzett kölcsönös szeretet és tisztelet vezérelt minket, hanem a vágy az áhítatosságra, hiszen december környékén mindenki szereti, ha megsimogatja a lelkét valami, ami karácsony: egy párás tekintet, a gyertyaláng melegsége vagy a mandarin illata. (Minden kétséget kizáróan hasonlóan intenzív citrusillatt lenghette körbe a jászolt, melyben a gyermek Jézus az igazak álmát aludta 2017 évvel ezelőtt.) 
Természetesen eddig Anyukám volt a desszertfelelős, de krónikus fáradtságra és álmatlanságra hivatkozva lassan átadja nekem a stafétát. Tavaly ilyenkor még az általa gondosan mappába szerkesztett lajosmaris és stáljuditkás receptek arzenálján próbáltam magam átrágni. Mára viszont előttem is világossá vált, hogy a Nők Lapja által diktált gasztronómiai egyeduralomnak vége, mások is labdába rúghatnak. Hogy csökkentsük az Édesanyám vállára nehezedő stresszfaktort, idén már nem csak az édességes szekciót viszem, de felkötöm a kötényt, és beállok hozzá sous-chefként stázsolni, hogy ott legyek, mikor a dédnagyanyám hagyatékaként tisztelt kristálypohár kollekció utolsó darabja leborul a polcról és ripityára törik az ünnepi levesben (elkapom!), és megakadályozzam, hogy a kelbimbó köret feketére égjen a jénaiban. De úgy tűnik Anyukámat nem igazán hatotta meg önzetlen felajánlásom, és csak úgy mellesleg belengette, hogy idén nem süt bejglit, mert 1: nincs kedve, 2: senki sem szereti, 3: ott szárad meg minden évben a kosárban. Rendelne ő inkább a Daubnerből. Erre én alázatosan annyit feleltem, hogy a Daubner kenje a hajára a gesztenyés bejgliét meg a profitját is. Persze néha nekem is a könyökömön jön ki a linzer-zserbó-mézeskalács képében manifesztálódott karácsonyi szentháromság, de ha teljesen száműznénk ezeket a repertoárból, akkor meg rögtön integetne a hiányérzet hátulról, keletkezne az űr a lelkemben.  Erre jön az instant válasz: Kár a sok munkáért, bejglit lehet venni a cukrászdában! Ugyan, hagyjuk már, mézeskalácsot lehet kapni az Aldiban, azon a cukormáz sem olyan amatőr! Linzert meg úgyis hoznak a kollégák a céges buliba. Szerintem ezektől a kényelmi megoldásoktól csak a lényeg vész el: a gondoskodás, a várakozás, a készülődés, minden, amiről történetesen az advent szól.  

Kép forrása

Álmaim cukrászdája
„Happiness is homemade” – ez Havas Dóra, az Álmaim cukrászdája című könyv szerzőjének szlogenje. És itt van a kutya elásva! Vehetünk a Daubnernél bejglit, pusztán azért, hogy legyen, vagy süthetünk otthon, mert az hagyomány. Én például együtt készítem a Nagymamámmal. Ő a tölteléket főzi, én a tésztát gyúrom, aztán szentestétől szilveszterig ezt a varázsbejglit tukmáljuk a szeretteinkre, és nem azt, amit a Daubnerben egy szorongó alkalmazott készített a webshopnak vagy a telefonos megrendelésnek. Szerintem van különbség.
Ugyan az alább ajánlott két könyv közül egyik sem kifejezetten karácsonyi, most, hogy beköszöntött a sütiszezon mégis aktuálisnak érzem őket. Fontos, hogy ezeket a receptkönyveket magyar nők írták magyarul magyaroknak, és nem Pierre Hermé szintű dulce de lechekről és mandulalisztekről van benne szó.  
„Sose értettem igazán azokat, akik azt mondják, hogy nem tudnak sütni. Kell hozzá egy jó recept, amit az ember pontról pontra követ, és sikerülni fog. Az én fejemben ez ennyire egyszerű. Nem nagyképűségből mondom és nem is azért, mert gyakran sütök. Én is így kezdtem. Fogtam egy receptet, követtem. Ha az eredmény tetszett, megtartottam, ha nem sikerült, elolvastam újra, és ha nem bennem volt a hiba, kukáztam a receptet. Az évek során sok mindent megtanultam, figyeltem, kísérleteztem és teszem ezt a mai napig. Ebben a könyvben minden recept működik. Aki pontosan követi a leírtakat, nem fog csalódni."
A Havas Dóra által kreált Lila füge brand nagyszerűségét már méltattuk az első magazinjukról szóló cikkben. A kiadványban utolsó oldalán elhelyezett önreklám segítségével találtam meg az Álmaim cukrászdája című könyvet. A borítón Dóra mosolyogva forgatja a csokoládészószt. Ám ez nem az a tipikus amerikai vedd-meg-a-sikeres-könyvem vicsor, hanem sokkal inkább egy elkapott mosoly. Szerintem Dóra elnevethette a fotózást, de végül mégis ezt a képet választották, mert egy amolyan természetes, emberi és üde hangulatot örökített meg. Igen, üde, annak ellenére, hogy a könyv fotóin a sötét színek, a mély tónusok és a matt hatás dominál. Festményszerűen a világítják a süteményeket, ám ez a borongós elegancia mégis valami ellenállhatatlan jókedvvel és közvetlenséggel párosul. A könyv gerincét fedő piros textilborítás szintén nagyon jó ötlet, már a tapintása is bevonz egyfajta nosztalgiát: anno nagyanyáink szakácskönyvei voltak ilyen finom anyagba bújtatva. Az Álmaim cukrászdája vizuális koncepciója ugyanaz, mint az Ünnep című kiadványuké, vagyis szellős szerkesztés, igényes betűtípusok, kézzel rajzolt grafikák, és egész oldalas fotók. Hozzám nagyon közel áll ez a stílus, öröm kinyitni egy ilyen ízlésesen szerkesztett szakácskönyvet. 
Az előszót a Tanácsok az otthonsütéshez című rész követi, amely sorra veszi a szükséges eszközök, alapanyagok, és jó tanácsok listáját. Dóra házilag készített alapanyagok receptjeit is megosztja velünk, úgy, mint a vaníliakivonat, csokoládés mogyorókrém, lemoncurd és cukrászkrém. Ez nem csak hasznos, de egyből olyan érzést generál, hogy minket most valóban bevontak valami nagy titokba, és itt nem az elnagyolt receptdarálás következik, hanem minőségi alapanyagokra felépített, ezerszer kipróbált receptek. 
Ízelítőül a könyv további fejezetei a következőképpen alakulnak: 
Sütemények reggelre vagy tea mellé (Nekem a narancsos kuglóf és a jeruzsálemi kalács a kedvencem.), Apróságok kávé vagy tea mellé (Törökméz, gyömbéres keksz, feketeribizlis éclair!), Piték és hasonlók (Citromos pite, spenótos, kéksajtos pite…), Sütiszeletek, házias sütemények (Körtés süteménytől sírok, olyan szép!), Pudingok, fagylaltok, pohárdesszertek (Rákóczi túrós, pohárban!), Csokoládé (Mousse!), Torták (A világ legjobb máktortája.), Sósak és ropogtatnivalók (Hajtogatott pogáccia, focaccia…).

Kép forrása

Édesem
„Szorongós típus vagyok, de nem is akartam elsietni a dolgot. Nem jól sikerült házi sütiket akarok csinálni, én tényleg évekig kísérleteztem a répatorta, a sajttorta és a csokitorta receptjével, mire eljutottam oda, hogy most már úgy érzem, nem kell belenyúlni. De még most is sok bennem a bizonytalanság, hogy jobb vagyok-e mint mások, vagy mint egy háziasszony?”
Márk Szonja szintén nagy kedvencem, ő is a blogjáról lett először híres, de azóta képzett cukrász lett belőle, aki nyitott egy valódi cukrászdát. Édesem című könyve mindenkinek jó választás, azoknak meg pláne, akik sütifronton már egy kicsit unják a banánt. Matcha linzer, csokis tacskó, körtés- marcipános rétes, sós karamella brownie, túrómousse torta, no meg persze a jégpopok (melyekhez nem kell más csak egy mélyhűtő meg egy filléres fröccsentett műanyag jégkrémforma). Ezek korántsem agymenések, hanem izgalmas párosítások, receptfrissítések. A szerző szavaival élve: „Péksütemények, kekszek, piték, brownie-k, torták, sajttorták és jégkrémek – 60 csupa háziasan modern édesség, néha egy kis csavarral.”
A könyv maga szintén gyönyörű, itt is minden érvényesül, ami az Álmaim cukrászdája esetében is (képek, fények, betűtípus, szerkesztés). A recepteken annyira érezhető a professzionalizmus, hogy érdemes lehet akár egy-egy fontosabb elemet kimazsolázni a receptekből és az eszünkbe vésni örökre. Számomra ilyen például a linzer-recept, az ilyen-olyan tortalapok, a sóskaramell, a habcsók és csokoládé ganache. Az adventi időszakra, karácsonyra, ajándékba, nagy melegben, vagy a magunk örömére, csak ajánlani tudom!
Szonja jelmondata az „éjjel megálmodom, nappal megsütöm”, én pedig ebben a szellemiségben kívánok békés adventet, és kellemes felkészülést a karácsonyra!
„Be akarom bizonyítani, hogy a házias jelző nem az igénytelen külsőt jelenti. Bár elvégeztem az iskolát, nem tartom magam cukrásznak, inkább egy ügyes háziasszony vagyok. A mesterség csomó része nincs a kezemben, de nem is szeretnék karamellvirágokkal elkápráztatni senkit. Én finom, jóízű süteményekkel akarom jóllakatni az embereket. Szeretném rászoktatni őket a jóra, hogy felismerjék, ha valami jó alapanyagokból készült. Hogy ne legyen elég, ha valami édes. Nem kell annyi édességet zabálni, inkább együnk ritkábban drágát, mint gyakrabban olcsót. Remélem, sokan lesznek olyanok, akik megkóstolnak nálam valamit, és ráéreznek, mi a különbség.”

Kép forrása