Zsoldos Péter bolygója természetesen egy másik Föld. A tudományos fantasztikum lényege, hogy nem minden fantasztikus, csak az, ami lehet is az. A hatvanas években már tudtuk, hogy a kultúrák találkozása mindig tragédiákhoz vezet. Hová vezetett Japán találkozása a modernitással és a technikával, mit csinált a nyugati kommunista ideológia Oroszországból, milyen kultúrákat pusztított el az Amerikai Egyesült Államok létrejötte, hová vezetett a gyarmatosítás Afrikában? Tudtuk, hogy mi (az európai civilizáció és közvetlen örökösei) a föld legfejlettebb kultúrái gyakoroltunk pusztító hatást az összes többire. Ezért hát elindultunk és akkoriban nem is csak képzeletben, az űrbe, hogy felfedezzük a világot újra. Hiszen addigra Föld már terra incognita mentes volt, vagyis a fehér ember minden egyéb embert felfedezett már.

Kép forrása

Ember és értelem 
A Viking visszatér. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a trilógia első része 1963-ban jelent meg. És akkor már azon is érdemes elgondolkozni, hogy a viking szó jelentéstartománya hogyan módosult az elmúlt ötvennégy évben. Ma már nem használhatnánk (és nem csupán nem használnánk) ezt a szót űrhajónévnek, különösen egy másik naprendszerbe induló expedíció esetében. Ekkor még a viking szó a felfedező szinonimája volt, az olyan felfedezőé, akit a megismerés emberi vágyán túl is alapvetően jó és pozitív szándékok vezérelnek. Ma a viking egy gyilkos rabló hordát jelent, akik más népek legyilkolása, kirablása és a nők megerőszakolása céljából hajózgatnak mindenfelé. Még akkor is, ha a sorozatban (mely formátum úgy látszik ma meghatározza kultúránkban a fogalmak jelentéstartományát, terjedelmét) persze vannak pozitív karakterek is. Különös, hogy a hatvanas években mennyivel optimistábbak voltunk, mint most, ötven év töretlen erkölcsi fejlődése után, amikor is a „legszebb időket” idéző buzgalommal keressük a helytelen szándékokat a saját sorainkban. Pedig, ha ötven évvel ezelőtt indultunk volna útnak a mélyűrbe sokkal inkább hittük volna, hogy válaszokat találunk és jó híreket és tudást viszünk „értelmes testvéreinknek”.
Zsoldos Péter zsenialitása abban áll, hogy azon nagyon kevesek közé tartozik, akik megérik azt, hogy mi is az a kultúra. Zsoldos felfogja azt és képes izgalmas meséjével bemutatni is, hogy a kultúra és az ember, mert idegenjei teljesen emberiek, mennyire ugyanazon érem két oldalát is alkotják. Sőt ennél sokkal tovább is megy, hiszen magányos hőse az egyedül egy idegen bolygón ragadó űrhajósa, hiába érti meg, hogy mi miért van, hiába érti saját motivációit, hiába áll módjában isteni uralkodóként nem csak átlátni, hanem formálni a tengerparti város kultúráját és lakóinak mindennapjait, nem vezet az útja sehová. Rájön, hogy nem ura, csak legfeljebb értő utasa egy folyamatnak, amelynek bizonyos szereplői hiába értelmes lények, hiába tudják kisebb-nagyobb hatótávolságon belül uralni és átalakítani a környezetüket, mindig, újra és újra a régi kihívások között találják magukat.
Zsoldos Péter bolygóján a kultúrák ellenségesek egymással, a királyok és hadvezérek olyan késztetéseknek engedelmeskednek, amelyet nem uralhat a józan ész, hiába jönnek új szokások, az ember, az értelem nélküli ember mindig előbukkan és összekavarja az értelem művét. Hiába vagyunk értelmes lények és hiába értelmesek a távoli bolygón élő alteregóink, az értelem nem uralja az ösztönöket, a kultúrát és ezeknek a komplex hálózatait. A nők és férfiak ezreinek egyéni léte és harca és az ebből következő uralhatatlan rendezetlenség mindig olyan helyzeteket állít elő, ami fölött nem győzhet az értelem és az „idősebb testvérek” küldöttjének részvéte és szánakozása a változásból és a fejlődésből következő szenvedések iránt.

Kép forrása

Bármit teszünk, pusztítunk 
Ha egy jóslat valóra válik, akkor meg kell értenünk, hogy vajon milyen tudás vezetett a jövő rejtélyének aktuális megoldásához. Zsoldos Péter jóslata az, hogy sem a fennmaradás, sem a pozitív kimenetel nem ígérhető meg, a boldog jövőhöz nem vezet boldogsággal kikövezett út. A kor optimizmusa ezt nem engedi nyilvánvalóvá tenni, de magányos utazója nem optimista. Magát is alkalmatlannak érzi a feladatra, de tudja, csak nagyon csekély eséllyel menthet meg, javíthat meg egyéni sorsokat, mert ez egyszerűen nem rajta múlik. Nemcsak neki nem kellene ott lennie, hanem az általa képviselt fejlettebb értelem is felesleges ott. Nem vihetünk oda semmi olyat, amitől nekik jobb lesz, legfeljebb szánalmasan véletlenül, de olyat bizonyosan viszünk, amitől rosszabb sors vár rájuk.
És ezzel a gondolattal újra itt vagyunk a földön. A hatvanas évekre vált világossá, hogy az európai gyarmatosítók már a jelenlétükkel civilizációk és kultúrák ezreit semmisítették meg. Milliókat öltek meg közvetve vagy közvetlenül, majd a korszak vége felé a modern európai egészségügyet rászabadítva a világ népeire, olyan milliók és most milliárdok megszületéséhez járultak hozzá, akiket a kultúrájuk nem tudott befogadni, szállásterületük pedig nem tudott eltartani.  A népességrobbanást egyetlen kultúra sem tudja jól kezelni, mert a népességrobbanás a kultúra idődimenziójához képest rendkívül gyors.
Bármit teszünk, pusztítunk és a szaporodásunkkal is pusztítunk. Lesznek vesztesek és talán pont azok, akiket meg akarunk menteni. Az egyéni sorsok iránti felelősség abszurd felvetés, ha milliókat kellene megmenteni, akik számára érthetetlen a helyzetük és csak a túlélés az egyetlen reális elvárásuk. És azért olyasmit is megtesznek, amit a megmentőik már nem akarnak. 

Kép forrása

Nincs jelen a múltja nélkül 
Magányos hajótöröttünk kénytelen rájönni, hogy erkölcseinek és etikájának csak olyan világban van értelme, ahol a túlélés evidencia, ahol biztonság van, ahol a tudomány absztrakciós szintje túlmutat a győzelmen, az uralkodáson, a hatalom élvezetén. De az ő emberei nem ilyenek és ő sem ilyen. Nem királynak való, de tudja, hogy ez a világ nincs meg király, királyok nélkül. Muszáj uralkodnia. A hatalom pedig naivan nem művelhető művészet.
Zsoldos Péter bolygóján a győztesek megölik a veszteseket vagy rabszolgává teszik őket, de elpusztítják a kultúrájukat. Ha van esély a túlélésre az az, hogy a vesztesek átveszik a győztesek kultúráját vagy legalábbis annak a győztesek által fontosnak tartott részeit. A gének túlélnek, de a kultúra az egyén egészlegessége nem.
Mi, itt és most azt hisszük, hogy elértünk valahová, pedig egyszerűen csak még úton vagyunk a végtelen vagy a semmi felé. Zsoldos Péter trilógiájának második részének végén azt tudjuk meg az időben előre utazva és gonosz láttató erővel megmutatva, hogy nincs jelen a múltja nélkül. A magányos űrhajótörött népe vagy elpusztult, vagy beolvadt más népekbe, de azért vannak túlélők.
Az értelem túlélte a megelőző időt és a bolygó jó hely az ott élők számára. De nem értelmes kérdés, hogy erkölcsös-e, etikus-e az út odáig. Hogy is lenne az? Az értelmünk, ha egyáltalán, csak az időben előre befolyásolja a történéseket, visszafelé csak értelmezhetjük egy eltűnt kultúra szándékait. Csak a túlélés az egyetlen parancs, amit nem szegtek meg azok, akik ma is élnek utódaikban.
Nincs emberiség, csak emberek és kultúrák vannak. Csak a győzteseknek, a túlélőknek van és lesz múltja. A jelenből csak a jövő következik, a múlt nem.