Amikor először belelapoztam Carrie Fisher A hercegnő naplója – Találkozás önmagammal című kötetébe, két dolog ugrott be: az egyik, hogy Leia Organa bántóan egyszem nő volt a Star Wars először elkészített részeiben, a másik, hogy mennyire kedves-bájos édes-cica-bogár-tündér-virág volt a forgatások kezdetekor tizenkilenc éves amerikai színésznő, meg kellett zabálni. És a filmipar, a showbiznisz meg is zabálta. Személyes drámája, a siker miatt alkoholista depresszióssá váló Fisher most két naplót összeolvasztva áll elénk, immár a galaxis másik végéről integetve felénk.

Időugrások
De máris folytathatom az áradozást Carrie Fisher gyakorlatilag önéletrajzi könyvéről, mivel azt kell, hogy mondjam, egy rendkívül jól megírt, kellő életbölcsességgel, ugyanakkor laza életlátással és jóféle stílus szerint készített munka. Mint kiderült azok számára (így számomra is), akik a Star Wars-ban látható Leia Organa hercegnő megformálójába zúgtak bele, hogy Fisher nemcsak színésznő volt, de több könyvet és forgatókönyvet is írt. 
A kötethez szent áhítattal kell nyúlni, hiszen egy sci-fi kultuszfilm, több emberöltőn átívelő filmeposz ikonikus nőalakjának megformálójáról van szó. Carrie Fisher halála évében, 2016-ban adta ki a The Princess Diarist-ot. Ebben két aspektus, a Star Wars első (valójában negyedik) része forgatásakor írott naplója és a 2013-ban, a Star Wars hetedik része forgatásán írott visszaemlékezései és akkori új naplója illeszkedik össze. A kronológiai rendet felrúgó időugrások egy edzett Star Wars fannak nem okoznak gondot, így bátran és persze hatalmas levegővételekkel tompítva a kötet okozta adrenalin fröccsöket, falhatjuk a hercegnő szavait. 

Lolita-szindróma
Tényleg lerakhatatlan könyv. Hollywood talán még soha nem volt ennyire meztelen, mint a Fisher által kiteregetett oldalakon. Arról már sok írás, cikk, elemzés született, hogy a filmgyártást, a szórakoztatóipart mennyire áthatja egy valón túli, permanens orgiaszerű életérzés, Carrie Fisher könyve ezt csak megerősíti.  A már bakfisként szenvedélyes nőként gondolkodó és viselkedő Fisher nem titkolja, hogy neki és az általa ismert rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, milyen mértéktelenül csak a szexualitás jutott eszébe oly sok mindenről. 
Amíg Fisherből 1976-ban Leia Organa lett, néhány produkcióban szerepelt, és hát nincs mit tagadni, vele kapcsolatban erősen a Lolita-szindrómára gyúrtak a rendezők, producerek. Igaz, ezzel Carrie Fisher egy jó adag ismeretségre, tapasztalatra és nem utolsós sorban kapcsolati tőkére tett szert, mely készségeket, színiiskolában szerzett tanulmányaival felturbózva, nagyon is tervezett, tudatos módon használt karrierépítésekor. 

Felszabadító és elementáris
A kötet felszabadító és elementáris, amennyiben képesek vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy ez bizony egy ember, egy nő hetvenes évekbeli valósága volt, töményen a szex, drogok, rock and roll mentén. Az 1976-os évben pedig elindult a Star Wars saga készítése, a kötet erről a munkáról olyan, eddig soha nem ismert kulissza mögötti sztorikról lebbenti fel a fátylat, melyeket, legyünk bár a galaxis legnagyobb tudományos-fantasztikus rajongói, még elképzelni sem mertünk.
Az erő legyen velünk, olvasókkal!