Hoppál Mihály, aki néprajztudósként szakterületének tudhatja a sámánizmus hagyományos és modern formáinak vizsgálatát, elemzését. Új könyvében a Sámánok régen és ma című kötetben, korábbi munkáit megfejelve, rengeteg rajzos, fotós illusztrációval teszi még fogyaszthatóbbá és érdekesebbé a témát. A kötet a sámánizmus eredetéről egészen napjainkig tartó nagy ívet járja be.

Negyven éves kutatása
Azzal együtt, hogy a formás kiadvány majd felét teszik ki a különböző rajzok és fotográfiák, a szerző mégis csak negyven éves kutatásának zanzáját sűrítette bele. Sőt, a fotók egy jelentős részét ő maga készítette, így az autentikusság, hitelesség igazán jelen van a könyvben. A Sámánok régen és ma másfelől persze pontosan annak az igénynek a kielégítése, mely az amúgy sokszor nagyon is misztikus téma iránt érdeklődőket hajtja. 
Ugyanakkor Hoppál a tudományosság, a tények, a vizsgálatok és az átható elemzések szintjén mutatja be a sámánok világát.  A könyv főleg az eurázsiai hitvilágra fókuszál, arra a természetközeli világképre, melyben ezek a „mágusok” avagy „főpapok” szolgálatukat végezték. A szerző elárulja, hogy ezen kiadványa, egy 1994-ben, Sámánok – Lelkek és jelképek című dolgozatának kibővített változata. Mi, olvasók pedig nyugodtan kimondhatjuk: megérte az újrafeldolgozás, hiszen ez a variáció nagyon komoly összesítése a sámán-témának. És persze ha már ismeretterjesztés, akkor korunk embere, aki képfüggő, vizuális típus, szívesebben forgatja majd ezt az igazán impozáns és tartalmában is rendkívül vaskos kötetet.

Ősi és modern sámánokról
A könyv sorra veszi a sámánok, a sámánság eredetét, a világképükről kialakult ismereteket, a szerepköreik részleteit, és azt persze, hogy egyáltalán ki lehetett, ki lehet sámán. Hoppál Mihály utal az ókornál is talán régebbi régészeti leletekre, melyekből ugyancsak kitűnik, hogy milyen módon működtek ezek az emberek. Különösen izgalmas az a fejezet, ahol a szerző a mai sámánokkal foglalkozik, itt is főként az eurázsiai térségre koncentrálva. 
A személyes kedvencem természetesen a városi sámánokról szóló fejezet, melyben a ma emberéhez talán legközelebb álló sámánok bukkannak föl, azok a táltosok, akik munkásságukkal el- vagy éppen visszavezetik a civilizáció mocskától fuldoklókat egy ősi, bár nem feltétlenül eredeti világhoz.

A nem mindennapi aurája
A kötetből az is kiderül, hogy Hoppál Mihály, sámánokról szóló korábbi könyve olyan nagy sikerű volt, hogy számos felkérést, nógatást, ösztönzést kapott annak folytatására, bővítésére, újra átdolgozására. A szerző végül eleget tett a kéréseknek és az előző kiadás óta készített fotóit felhasználva újrafogalmazta néprajzi könyvét. A bevezetőben többek között így ír a kötetről: „…e kötet egyik tanulsága az, hogy a sámánok tevékenysége valódi beszédaktusokból áll, hogy a nyelvtudomány egyik fontos terminusát használjam, hiszen amikor a szellemeket hívják, amikor énekelnek, imát vagy mítoszt mondanak, akkor nem annyira a szöveg maga, hanem az aktus elvégzése a fontos. Hiszen éppen ettől lesz az egész ceremónia a szakrális kommunikáció megvalósulása. (…) A sámán, aki egyébként egy mindennapi figura, egy közember tudásának erejével mégis képes szinte bármikor a szentség légkörét megteremteni, s a leghétköznapibb eseményt, mint amilyen egy beteg gyógyítása, a nem mindennapi aurájával körülvenni.”