Átúszta a tengert a híres magyar borász

Hogyan lehet valaki a disszidálás után pincérből nagyvállalati vezető az Egyesült Államokban, majd az egyik legelismertebb egri borászat tulajdonosa? Az áprilisban Az év gasztroborászának választott, korábban a UPC regionális vállalatát vezető Kovács Nimród életéről László Ágnes írt könyvet Jó pincér voltam címmel.

Irány Amerika

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent kötet címe Kovács Nimród pályájának kezdetére utal. A fülszöveg szerint „Kovács Nimród sikeres lett, megdolgozott érte. Szerinte nincs kudarc, csak lecke és a szerencse megjutalmazza azt, aki készen áll megdolgozni érte.” Majd egy idézet következik az üzletembertől: „Büszke vagyok arra, hogy a körülöttem, a velem együtt dolgozó emberek nagyon sok pénzt csináltak. A beosztottjaim a legtöbbször komoly profittal szálltak ki a buliból. Hiszek abban, hogy élni és élni hagyni, ez a csapatmunka sikere. Olyan emberekkel kell összeállni, akik kompetensek, korrektek, tehetségesek és profin dolgoznak, és akkor az eredményből lesz mit szétosztani. Vallom, mert megtapasztaltam, hogy ha jelentős értéket adsz a világnak, abból neked is busásan jut.”
A borász-üzletember, mivel nem vették fel az egyetemre, a Margitszigeti Nagyszállóban dolgozott pincérként, majd disszidálása után az Egyesült Államokban is így finanszírozta tanulmányait.
Már akkor tudta, hogy nem pincérként szeretne nyugdíjba menni, de a vendéglátásban rengeteget tanult emberismeretből. Mivel azonban a szocialista Magyarország levegőjét szűknek érezte, 1971-ben Jugoszláviából átúszott Olaszországba, majd onnan az Egyesült Államokba ment.

Kábeltévé-bolt
Az egyetem elvégzése után egy neves New York-i reklámügynökségnél kezdett dolgozni, majd egy kábeltelevíziós társaság marketing igazgatója lett, és évtizedekre maradt is a kábeltelevíziózásnál, több cégben tulajdonrészt is szerezve.
„A kábeltévé olyan, mint egy bolt, amit meg kellett tölteni áruval, de a legtöbb lélek nélküli volt” – emlékezett vissza Kovács Nimród, aki munkatársaival olyan csatornák elindításában vett részt, mint a Discovery Chanel.
Az üzletember a rendszerváltás idején Londonban dolgozott, amikor meglátta a lehetőséget arra, hogy kiépítse a kábeltelevíziózást Magyarországon: ekkor indították el az országban az HBO-t is, amelynek adását a kezdeti időkben kazettáról hozták. Kovács Nimród részt vett az UPC megalapításában is, melynek kelet- és közép-európai regionális vezetőjeként vonult nyugdíjba 2009-ben.

Eger és a Monarchia

Eddigre az üzletember már szorosan kötődött a magyar bor világához: néhány társával kereskedőcéget alapított, hogy a vezető magyar termelők borait a nemzetközi piacra vigyék Monarchia néven.
Nyugdíjba vonulása és üzlettársai kivásárlása után Kovács Nimród átalakította a céget, amely azóta Kovács Nimród Borászat néven működik Egerben. „Sokkal több pénzt kerestem, mint amennyit megérdemeltem, de a jóisten úgy határozott, komoly tandíjakat szed be: ilyen volt a boros szakma” – emlékezett a kezdeti nehézségekre, hozzátéve: meg kellett tanulnia kis céget vezetni.
Egerben óriási potenciál van, és a borvidék olyan, egészen egyedülálló termőhelyekkel rendelkezik, mint a Nagy-Eged hegy. „Eger sokkal tovább aludta Csipkerózsika-álmát, mint néhány másik magyar borvidék, de remélem, hogy a hetvenedik születésnapomra, azaz három év múlva már a méltó helyére kerül” – beszélt céljairól a borász-üzletember.