„Szvjatoszlav Richter legenda volt, zárkózott, rejtélyes személyiség. Különleges ajándék, hogy szívesen koncertezett nálunk. Ő volt az egyetlen a XX. század külföldi muzsikus világsztárjai közül, aki négy évtizeden keresztül, 1954 és 1993 között rendszeresen fellépett hazánkban. Szerette a magyar közönséget, az pedig rajongott érte.”

Legendák nyomában
Szvjatoszlav Richter születésének századik évfordulóját tavaly ünnepelte a zenei világ és a zene iránt elkötelezett közönség. Richter emlékének ápolásában az itthoni művészi élet sem maradt adós, emellett egy figyelemre méltó, szép kiadvány is napvilágot látott ebből az alkalomból, méghozzá nagyon igényes kivitelben: Egy barátság levelei – Szvjatoszlav Richter és Nyina Dorliak levelei Fejér Pálhoz címen.
Mielőtt valaki azt firtatná, ki az a Fejér Pál, gyorsan mondjuk el, hogy ő volt az Operaház főtitkára, Richter első magyarországi útja során a zongoraművész kalauza. Az ő alakjával is érdemes megismerkedni, egy-egy levélbeli momentumból sok minden következtethető róla. A könyv elején Kocsis Zoltán szövegét olvashatjuk Richterről, kár lenne kihagyni, már azért is, mert művészi hozzáállásáról tudhatunk meg értékes információkat és Kocsis érzékeny véleménye tovább mélyítheti a Richterről meglévő tudásunkat.

Richter a Margitszigeten
„Szvjatoszlav Richter legenda volt, zárkózott, rejtélyes személyiség. Különleges ajándék, hogy szívesen koncertezett nálunk. Ő volt az egyetlen a XX. század külföldi muzsikus világsztárjai közül, aki négy évtizeden keresztül, 1954 és 1993 között rendszeresen fellépett hazánkban. Szerette a magyar közönséget, az pedig rajongott érte” – írja Devich Márton. Elég csak végignézni Richter magyarországi fellépéseinek listáján, egy pillanatig sem kételkedhetünk abban az örömteli és mindenkit büszkeséggel eltöltő tényben, hogy valami vonzotta ide, szerette Magyarországot.
Richter és Fejér több évtizeden át tartó barátságáról most a levelek közvetítésével tudhat meg többet az olvasó, mi több, beavatást nyerhet Richter magánéletébe és zenéről való gondolkodásába, amely páratlan dokumentum a zenekedvelők körében. 1959 augusztusában például ezt írja: „Nyina Lvovna és én a természetet szemléljük – egy csodás folyóparton fekvő faluban lakunk. Igaz, ebben a falusi házban áll a zongorám és Chopin etűdjeit gyakorlom (sajnos felettébb lustán, napi három órát) és Liszt A-dúr zongoraversenyét (két órát).”

Hús-vér művész
Az albumméretű könyvet fotók színesítik, és ha valaki alaposan végignézi a képeket, rájön hamar, hogy Richter mennyire nem adott a külsőségekre, a felszín nem igazán érdekelte, sehol egy pozőr mozdulat vagy gesztus, mindegyik képen a maga emberi teljességében, természetesen látjuk őt. A visszaemlékezések is egyértelműen ezt támasztják alá. Elegáns és nagy művész volt, és nem árt figyelembe venni azt a mindenekfelett eredeti és jelentős gesztust tőle, hogy 1986-ban Oroszország olyan területeire látogatott el — történetesen szibériai városokba – és zongorázott a helyi közönségnek, ahol korábban ilyen eseményre, ekkora volumenű művésztől nem került még sor. Erről az útról és az út alatt Richterrel folytatott izgalmas beszélgetésekből jelent meg a Valentyina Csemberdzsi klasszika filológia tanárnő jegyezte Richter – saját szavaival című kötet.
A könyv végén részletes leírást találhatunk Richter magyarországi fellépéseiről. Az ismert videómegosztón több magyarországi koncertfelvétel meghallgatható, a levélíró Richter után következhet a zongoraművész, ami, valljuk be, az egész világon páratlanná tette őt.