Feledhető második rész

MEGJELENT: 2016. május 6. | SZERZŐ: Müllner Nándor Máté

Carlos Ruiz Zafón már egyszer rászolgált a bizalmamra. Szél árnyéka című könyve az előző év egyik legnagyobb meglepetéseként ért engem. Általa Barcelona és az Ibériai-félsziget is vonzóvá vált számomra. Az írót pedig elkönyveltem a „figyelemre méltó” skatulyába, amely aztán azt eredményezte, hogy az általa írt sorozat második könyvét is ugyanolyan lelkesen vettem kezembe, mint ahogy az elsőt befejeztem. Az Angyali játszma ismét a már megismert spanyol városba és a könyvek szent világába vezetett el engem. De amikor a már nemcsak a már ismert helyszínek, hanem az előző rész érdekesebb karakterei is kezdtek felbukkanni az új regényben,  önkéntelenül is feltettem magamnak a kérdést: lehetséges, hogy rosszul ítéltem meg az írót?


Hosszadalmas útkeresés
Egyelőre nem tudok biztos igennel vagy nemmel felelni, ugyanis mindkét választ meg tudnám indokolni. Igen, Zafón a már megkezdett témát, karaktereket és szereplőket felhasználva, egy kicsit megvariálva vitt el minket ugyanoda: az előző századforduló Spanyolországába. Az Angyali játszma hasonló romantika köré épül, amelyet az előző részben olyan egyedinek és dicséretre méltónak találtam: a múlhatatlan, reménytelen szerelmet kombinálta az alkotás misztériumával és az emberi gyarlósággal. Páratlan a maga nemében, és habár kissé csalódott vagyok, hogy a Szél árnyékának folytatása is hasonló alapmotívumok köré épült, megértem azt. Mert ha egy kiváló, saját ötlet áll rendelkezésére az írónak, miért ne használhatná fel azt egy másik regényében? Viszont toleráns hozzáállásom a szereplők és helyszínek újrahasznosítását figyelve végleg kezdett elmúlni... amikor egyik pillanatról a másikra realizáltam, hogy az író végre elkezdett dolgozni! Becsületét és könyvét megmentendő egy egészen új nézőpontból vizsgálta meg az írott szó erejét. Míg az előző kötetben az ifjú Sempere egy már megírt könyv rejtélyére és az alkotójának utóéletére próbált fényt deríteni, addig az Angyali játszma magát az alkotást és annak folyamatát mutatja be nekünk. Legújabb főszereplőnk, a detektívregények írásából élő Martín ugyanis arra kap megbízást egy ismeretlen idegentől, hogy hozzon létre egy szent könyvet, amely köré aztán a megrendelő népmozgalmat szervezhet. Az olvasók bomlott elméjének bemutatása helyett annak lehetünk tanúi, milyen hatással lehet az íróra a saját regénye. Paranoia, rémálmok, hirtelen felbuzgó vallásosság, nihil és kétségbeesés… Mindet át fogjuk élni az Angyali játszma olvasása során. A folyamatos borzongás mellett pedig kénytelenek leszünk ismét elismerni az írói nagyságot. Zafónét és a többiekét is egyaránt.


Sokrétű főszereplő
Habár az író kétségtelenül kitört az előző rész árnyékából, én sajnos nem tudok, így kénytelen vagyok szembeállítani a kettőt. A Szél árnyékához képest sokkal inkább egysíkúnak mondanám ezt a kötetet. Az előző részben végtelenül lenyűgözött, hogy egy rejtély megoldása közben, különböző mellékszálak révén egy komplex, hiteles képet kapott az olvasó Francóról és diktatúrájáról is. A második rész azonban olyannyira az írói elme és annak működése köré épült, hogy ha nem az előző részben kidolgozott helyszíneken játszódott volna – amelyről tudtam, hogy Barcelonában vannak –, akkor akármelyik latin országot vagy gyarmatot el tudtam volna képzelni helyszínéül a történetnek. Egyfelől persze lenyűgöző, hogy Zafónnak sikerült végig érdekfeszítően kidolgoznia az egyetlen fő szálból álló történetet félezer oldalon keresztül, másrészről viszont a történet végének megismerése után kétségesnek érzem, hogy bárki újra a kezébe venné ezt a kötetet. Ugyanis az apró nüanszok, a mellékszereplők kidolgozottsága és különbözősége az, amely – számomra legalábbis – újraolvashatóvá tesz egy könyvet. 


Remélem az ellenkezője igaz!
A kritikák, amelyeket Zafón trilógiájáról olvastam arról számolnak be, hogy ez a könyv az író teljesítményének csúcsa. Én azonban korántsem így éreztem. Nem vitatom, hogy nem tudtam letenni három napig a könyvet. Azt is bevallom, hogy a rejtély megfejtése után is még kísértetházakkal és szent könyvekkel álmodtam egy hétig… viszont hiányoltam a fordulatot, amely az izgalmast kiválóvá teszi. Szkeptikus lelkem nem volt hajlandó megdöbbenni azon, hogy az emberi Barcelona eggyé vált az angyalok és ördögök világával. Sőt! Számomra az egyik legolcsóbb írói fogásnak tűnik megmagyarázni egy rejtélyt valami természetfelettivel, amelyen aztán a következő folytatásig az olvasók fórumokon vitatkozhatnak vagy otthon töprenghetnek… gumicsontot kaptam lakoma helyett. Csupán azért lehetséges, hogy elolvasom a harmadik részt, mert az Angyali játszma népes rajongótábora a trilógia leggyengébb részeként tartja számon. Talán az meg nekem fog tetszeni!


Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Koko távozott

Koko távozott

Jelbeszédével átírta mindazt, amit az állati elmékről gondolunk

Mire való ez a gomb?

Megjelent Bruce Dickinsonnak, az Iron Maiden frontemberének önéletrajzi könyve

Könyvről Könyvért

Cikkeket csak előzetes egyeztetést követően fogadnak

Orgonaépítők

A hagyományos kézműves orgonaépítés korából hasonló gyűjtemény eddig nem volt ismert

Harmincötezer éves a film históriája

Dealben nincs mozi, csak mozi-múzeum

Feliratkozás a hírlevélre

Email