Kazimierz Nowak világhírű utazó levelein keresztül mutatja be a harmincas évek Afrikáját, a napokban megjelent Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át című kötet.

Egy távoli, csodás vidék
Meseszerű tájakon, festői vízesések mellett, füstölgő vulkánok tövében, a végtelen területet birodalmuknak tudó vadállatok megszámlálhatatlan csapatai közt, sivatagi homokon át, az úttalan szavannákon, a trópusi esőerdő benőtt ösvényein keresztül vezető nyomon halad előre fáradhatatlanul egy magányos utazó. Időnként megáll, felállítja gépét, és fényképez; bejegyez valamit noteszébe, majd tovább indul: tolja szerény cókmókjával megrakodott, ütött-kopott kerékpárját. A férfi neve Kazimierz Nowak, ő a szerzője ennek a történetnek, amely mesék módjára tár fel előttünk egy térben és időben egyaránt távoli, csodás vidéket: Afrikát a huszadik század harmincas éveiben.

Tízezer fotográfia
Lukasz Wierzbicki lengyel szerkesztő annak idején az archívumokból gyűjtötte össze a leveleket és fotográfiákat, amelyeket úgy fűzött össze, hogy az olvasóknak valóban az legyen az érzése, Nowak könyvét tartják a kezükben. A könyv 2000-ben jelent meg először Lengyelországban és már a nyolcadik kiadásnál tart. Gazdag képanyagát a Nowak által készített mintegy tízezer fotográfiából válogatták össze.
A magyar kiadást a budapesti Lengyel Intézet Kerékpárral a fekete kontinensen át című 2011-es tárlata inspirálta, amelyet Nowak fotóinak szenteltek. A kötet nem csupán a korabeli Afrikáról szól, hanem az emberi akaratról, gyengeségről, gyarlóságról, a nehézségekről, a magányról és az afrikai közösségekről, bepillantást engedve azok mindennapjaiba. Elmondható: aki ma kézbe veszi ezt a könyvet, olyan tudást kap, amely segíthet értelmezni a mai Afrikát.

Átkerekezett Magyarországon is
Kazimierz Nowak volt az első a világon, aki kerékpárral barangolta be Afrikát. A lengyel utazó 1897-ben született Stryjben, és az első világháború után Poznanban telepedett le, ahol a helyi biztosítótársaságnál dolgozott. Egészen fiatal korától kezdve nagy érdeklődést mutatott az utazás és a fényképezés iránt. 1922-ben házasodott meg, egy fia és egy lánya született. Családja miatt már nem csak az utazási és felfedezési szenvedély motiválta arra, hogy útra keljen, hanem anyagi okok is.
Kétszer is bejárta kerékpáron Európa egy részét. 1925-ben átbiciklizett Magyarországon, Ausztrián, Olaszországon, Belgiumon, Hollandián, illetve Románián, Görögországon és Törökországon. Újabb, 1928-as expedíciója alkalmával egészen Tripoliig jutott. Az útjai során készített fotográfiák, beszámolók, cikkek és riportok eladásával a családját támogatta, illetve újabb és újabb kalandjait is ebből finanszírozta.  

 Emberevők, malária, lepra…
1931-ben Poznanból indult Tripoliba, majd onnan délre. 1934-ben elérte a Jóreménység fokát. 1936-ban fejezte be az expedíciót Algírban, vagyis északról tartott délnek, majd vissza. A kicsivel több mint negyvenezer kilométernyi utat biciklin, teveháton, lóháton, csónakkal, vonattal és gyalog tette meg.
Vendégeskedett számos egyszerű afrikai bennszülött házában, de törzsi vezetőik lakhelyén sőt, királyi udvarokban is. Általában igen szívélyesen, érdeklődéssel fogadták az utazót. Csak néha keltett a bennszülöttek körében ijedelmet és csodálkozást. Átkelt a fekete láz, a malária, a lepra, a cecelégy által terjesztett álomkór és más trópusi betegségek „territóriumán”. Elég jól tudott arabul, ennek köszönhette, hogy sikerült kimásznia számos szorongatott helyzetből, például amikor az emberevők törzsével találkozott.
Nem egészen egy évvel az után, hogy hazatért Afrikából, tüdőgyulladást kapott – a folyton visszatérő maláriás tünetek legyengítették szervezetét –, és 1937-ben elhunyt.

A lenyűgöző kötet magyar fordítását Wolosz Vera készítette.