Egyedül semmiképpen se vágj bele!

MEGJELENT: 2014. október 6. | SZERZŐ: Müllner Nándor

Nincs új a nap alatt. Erre mindig rá kell jönnöm, valahányszor könyvet választok magamnak. Vagy ha kapok. De akkor titkolni kell az ajándékozó elől lesújtó véleményünket. Mindig sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy mindent el kell olvasni. És aztán a végén rájövök, hogy az eredeti történet, de főleg a témában először megismert könyv lesz az etalon a témában. Felkészültem hát a csalódásra Cormac McCarthy-val kapcsolatban is. Az út című regénye ugyanis egy apának és fiának életét követi végig. A nukleáris apokalipszis után. Remek…

Nincs remény

Azt hiszem, azzal kell kezdenem, hogy ezt a könyvet nem köszöntem meg annak, akitől kaptam. Eddig legalábbis nem tettem ilyesmit. Utána viszont kölcsönadtam neki, hadd szenvedjen ő is… Sötétség, gyász, depresszió. Álmatlan éjszaka. Soha az életben nem olvastam azért könyvet, hogy rettegjek, és fennmaradjak éjszaka, de most, azt hiszem sikerült belekóstolnom Stephen King rajongóinak világába. De legalább teljesen új volt számomra a könyv és a rám kifejtett hatása is. Kell nekem mindig panaszkodni.
A könyvből készült egy film is. Nem láttam, és nem is akarom látni. Viszont abban biztos vagyok, hogy a rendező nagy fába vágta a fejszéjét. Mert azt a sötét reménytelenséget, ami a könyvet átjárja, sehogy sem tudom elképzelni, hogyan lehet ábrázolni a mozivásznon.
Mert nincsen remény. Semmi. Apa és fia vándorol valahonnan valamerre, igyekszik túlélni, miközben egyetlen cél lebeg a szemük előtt: meglátni a tengert. Ki tudja miért? Talán, mert a fiú még soha nem látta, és nem tudja elképzelni, milyen lehet a végtelenség. Esetleg mert a tengerparton újra megláthatják a napfényt. Hiszen életüket a nukleáris vihar által keltett felhők alatt élik.
A könyv újat alkotott. Minden apokalipszisról szóló könyvben a cél és a szándék mégiscsak ugyanaz: meggyőzni az olvasót, hogy van jövő. Merle ezt úgy éri el, hogy alternatívákat jelenít meg az olvasó előtt, melyek közül vehemenciájához mérten választhat. Gary Whitta pedig ha más opciót nem is hagy nekünk, legalább a vallás biztonságát megadja a kárhozottaknak…
Itt azonban nincsenek alternatívák. Csak az elmúlás és a pusztulás biztos. Meg fogják találni a tengert. Oda fognak érni, ők egy év, mi meg háromszáz oldal kínszenvedés után. Épen, biztonságban. Sikerül kicselezni az emberhúst evőket, túlélik a fagyot, éhhalált. És egy szép napon az egyik domb mögül feltűnik a tenger, melyről az apa ódákat zengett a gyermeknek. Szürkén, koszosan, végtelenül. És nem történik semmi. Az élet megy tovább, és tudjuk, minden ugyanolyan marad: szörnyű.

Múlt, jelen, jövő
Soha nem akarom újraolvasni. Az azonban tény, hogy zseniális. A tanácstalanságot és reményvesztettséget pedig csak jobban kidomborítja az írói stílus: az egyszerű tőmondatok, a tagolatlan sorok. A szimpla megállapítások, melyek nem engedik, hogy bármi is megkérdőjelezhető legyen, amiket kijelent nekünk az író. A párbeszédek és leírások hiánya.
A jelen tehát biztos.
A múltról viszont keveset, vagy csak zavarosan tudunk meg. Többek között a férfi visszaemlékezéseiből. De mintha ezeket is csak magának jelentené ki: nem az a cél, hogy valamit magyarázzon, valamit indokoljon. Nem fogjuk megtudni, mi hozta el a teljes Amerikai kontinens pusztulását. Csak azt tudjuk, hogy a férfi még emlékszik rá. A gyermek pedig már nem.
És a jövő?
Még mindig nincsen. Még mindig csak a jelen létezik. Ami így még szörnyűbb.
A történet legalább annyira leköt, mint az, ahogy meg van írva. Nem tudjuk lerakni, mert az nem szabadítana meg minket ebből a sötétségből, amibe belekényszerített minket az író (és az ajándékozó, akitől a könyvet kaptuk).

Vedd meg az ellenségednek!
Viszont pont emiatt hittem azt, hogy egy új írónagyság születésének lehetünk tanúi. Talán Cormac McCarthy lesz az, akinek az írásait tanítani fogják, ha a 21. századi irodalomról fognak beszélni az iskolákban? Meg voltam győződve, hogy igen.
Aztán kezembe fogtam egy másik kötetét: A véres délkörök címűt. És egy western történet keretein belül ugyanazokat az írói eszközöket fedeztem föl, mely tökéletessé tette Az út című könyvét. Csalódtam. Nem zsenivel van dolgom, hanem egy egykötetes íróval!? Minden jel erre mutat. Kitalálta magának a stílust, ennek segítségével befutott, és nem képes megújulni. Jókor volt jó helyen: kapott egy ötletet és ennyi. Véletlen volt minden. És talán az egészben ez volt a legszörnyűbb.

Azonban akármennyire is csalódtam az íróban, nem vitathatom el tőle, hogy sikerült valamit alkotnia, ami érdemes a megőrzésre. Ne vegyünk részt az író sztárolásában! Ne vegyük meg!  Maximum az ellenségeinknek. (és itt köszönném meg a szüleimnek!) Viszont ha valaki megkapta a környezetünkben, akkor kérjük kölcsön! Segítsünk az ajándékozotton! Mert szüksége lesz valakire, akivel kibeszélheti az olvasottakat. Mert ezt csak így lehet feldolgozni. Egyedül semmiképpen se vágjunk bele!

 

 

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Koko távozott

Koko távozott

Jelbeszédével átírta mindazt, amit az állati elmékről gondolunk

Mire való ez a gomb?

Megjelent Bruce Dickinsonnak, az Iron Maiden frontemberének önéletrajzi könyve

Könyvről Könyvért

Cikkeket csak előzetes egyeztetést követően fogadnak

Orgonaépítők

A hagyományos kézműves orgonaépítés korából hasonló gyűjtemény eddig nem volt ismert

Harmincötezer éves a film históriája

Dealben nincs mozi, csak mozi-múzeum

Feliratkozás a hírlevélre

Email