Az esztergomi Keresztény Múzeum és a Pesti Vigadó 2019. október 29. és 2020. január 19. között időszaki kiállítást rendez Agnus Dei – az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon címmel a Vigadó VI. emeletén. A vegyes, éppen ezért igen széles kört felölelő kiállítási anyag a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő rendezvényei között kerül az érdeklődők elé, azzal a céllal, hogy alkalmat teremtsen „az Oltáriszentség titkaiban való szemléletes elmélyülésre”, ahogy Erdő Péter a kiállítás könyvkatalógusának előszavában fogalmaz.

Kép forrása

A megélt misztérium
A kiállításhoz tizenkét tanulmányt és gazdag képmellékletet felvonultató, 223 oldalas, igényes kiállítású könyvkatalógus készült, melynek szerkesztője – egyben a kiállítás két kurátora – Rákossy Anna és Kontsek Ildikó művészettörténész. A kötet a Pannónia Nyomda munkáját dicséri, tervezője: Fakó Árpád. A címlapon egy restaurált szaténzászló szerepel Agnus Dei-ábrázolással a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumból. A kiadvány fotóit Mudrák Attila készítette.
Az eucharisztia vagy oltáriszentség központi témája egy katolikus misztérium, az áldozás, melynek megélését dolgozzák fel a tanulmányok. Hogyan lett az utolsó vacsora jegyeiből, a kenyérből és a borból, valamint a hálaadás (eucharisztia) gesztusából szimbolikus jelentésű cselekvések és tárgyak sora? Milyen tiszteleti formák, egyesületek, helyek szerveződtek köréjük több évszázad alatt Magyarországon? 

Kép forrása

Rend a túlzásokból 
A nyitó tanulmányban Füzes Ádám, az Óbudai Szent József-templom esperese, liturgika-professzor a kenyértörés gesztusától Krisztus személyes jelenlétéig vezeti le az oltáriszentség történetét. Kitér arra, hogyan került a sekrestyéből a hívek elé, a monstranciába (úrmutató), majd az a tabernákulumba (szentségtartó), s hogyan vált szokássá az örökmécses használata, a tömjénezés és a térdhajtás. Külön érdekessége a tanulmánynak, hogy kitér arra is, hogy hitbeli túlzások (pl. a szentségkitétel túlzott gyakorisága) hogyan vezettek el egy szigorúbb szentségimádási rend kialakulásához. 
Szól még tanulmány az ötvösművekről (Rákossy Anna), az oltáregyesületek működéséről, illetve Kanter Károly elnöki tevékenységéről (Munka Margit), valamint a Szent Vér tiszteletéről a középkori Magyarországon (Sümegi József), illetve a váci egyházmegye Reménységünk című folyóiratáról (Gyöngyössy Orsolya).

Kép forrása

Népi vallásosság
A tanulmányok többsége a népi vallásossággal foglalkozik: Kővári Réka a népénekekről ír, köztük a legrégebbinek tartott oltáriszentségi népéneket (Üdvözlégy, Szent Test) elemzi; Medgyessy S. Norbert írása a népénekek mellett a 17-18. századi magyar iskoladrámákat tárgyalja. A karácsonyi ostyahordás- és készítés szokása Barna Gábor és Perger Gyula cikkének témája. 
Érdekességekben és a népi hit túlzásainak leírásaiban bővelkedik a Keresztény Múzeum kiadványa. Füzesi Ádám atya írja le, hogy „a kopt liturgiában az oltárt úgy állják körül a papok, diakónusok, hogy köztük elég hely maradjon az angyaloknak”. 
Népi vallásos hitéletbeli visszaélést idéz Horváth Sándor cikke: a méhkasba rejtett Szent Ostya elleni büntetést a 12. századból, egy, a pannonhalmi bencéseknél megőrzött legendából. 
„Egy parasztember az Oltáriszentséget a méhkasba rejti, hogy több méze legyen. Az ember rövidesen megbetegszik, titkát felfedi a papnak. A pap megnézi a kast és ott találja a szent ostyát, mely köré a méhek viaszból kis kápolnát hordtak és mintha zsoltárt döngicséltek volna körűle. A pap a néppel együtt a templomba viszi az oltárkát és ott elhelyezi.”