A kettős titok két értelme

MEGJELENT: 2019. augusztus 13., kedd | SZERZŐ: Magyar Miklós

A szürrealista mozgalom Dalitól Magritte-ig. Válság és újjászületés 1929-ben címmel tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában a párizsi Centre Pompidou egyedülálló szürrealista gyűjteménye. A kiállítás gazdagon dokumentálja az 1916-ban, Zürichben megalakult dadaista csoporttal induló és az 1966-ban, André Breton halálával záruló korszakot. A falakon elhelyezett táblákon a legfontosabb évekhez kötődő eseményeket fényképek illusztrálják, így a látogató már az első teremben átfogó képet kap a korszak kiemelkedő alkotóiról. Az írók és költők között feltűnik Tristan Tzara, Louis Aragon, André Breton, Philippe Soupault neve, míg a festők hosszú sorában olyan alkotók szerepelnek, mint Giorgio de Chirico, Francis Picabia, Max Ernst, Joan Miro, Pablo Picasso, Marcel Duchamp, René Magritte és Salvador Dali.

Kép forrása

Élvezet és öröm 
A dadaisták és az előfutárok közül elsőként az olasz Giorgio de Chirico Délutáni melankólia és Ókori küzdelem című festményeivel ismerkedünk meg. Vele kapcsolatban említsük meg, hogy a szürrealisták egyfajta jóstehetséget tulajdonítottak neki, miután 1914-ben megalkotta a Cél-ember című festményét, amelyen egy napszemüveges fej mögött egy tükörben lévő árnyalak halántékán egy fehér kör látható, pontosan ott, ahol két évvel később Guillaume Apollinaire-t (akinél először jelenik meg a szürrealizmus szó) egy gránátrepesz eltalálta. A költő sebesülése után a kép az Apollinaire profetikus portréja címet kapta. (A szürrealizmusról a Könyvkultúra hasábjain írtam A dadából a szürrealizmusba címmel)
Francis Picabiáról Apollinaire azt írja, hogy nyugodtan alkalmazhatná magára Poussin szavait: „A festészetnek nincs más célja, mint élvezetet és örömöt okozni a szemnek.” Picabiától többek közt két olyan festmény látható, amelyek a rá oly jellemző technikával készültek: a tárgyak és emberi alakok egymásra helyezésével és egymást elfedésével „Transzparenciákat” alkotnak. Az 1929-ből származó Salicist és az ugyanebben az évben festett Szfinxet (képünkön) csodálhatjuk meg. 

Kép forrása

Nőből ló lesz
A kiállítás leglátványosabb festményei Salvador Dali képei. Ezek közül említsünk hármat. Az elsőt azért, mert Dali művészetének egyik központi motívumát ábrázolja. A kép címe A rothadó szamár (képünkön). 1930-ban egy esszét jelentet meg Dali A rothadó szamár címmel, amelyben kifejti azokat a művészi elveit, amelyeket ő maga paranoia-kritikusi módszernek nevez. A rothadás egy Dali köré csoportosuló kis társaság (Federico Garcia Lorca, Pepin Bello, Louis Buñuel) jelszava volt, később az idealizmus kritikáját is jelentette. Egy riportban Dali arról beszélt, hogy a rothadó állat látványa először tizenkét éves korában ragadta meg. A kép középpontjában egy sok színű, a rothadás állapotában lévő szamár, a háttér halvány lila és a barna változatai. 
A második kép, a Láthatatlan alvó nő, ló, oroszlán (1930) Dali első olyan festménye, amelyet a paranoia-kritikus módszerének megfelelően, alakok egymásba vetítésével alkot. 
A művész ezt mondta festményéről: „újabban, a paranoiás eljárással egy olyan női képet alkottam, amelynek pozíciója, az árnyékok és a morfológia, anélkül, hogy bármit is változtatna vagy deformálna valóságos aspektusán, ugyanakkor egy ló.” A képhez Dali hat előtanulmányt készített, amik nem szerepelnek ugyan a kiállításon, mégis érdemes felidézni az egyiket, hogy lássuk a művész elképzelését, ahogyan egy fekvő nőből ló lesz. 
A képet a Dali és Buñuel közös filmje, az Aranykor vetítésekor mutatták be 1930. november 28-án.

Kép forrása

Gránátalmák
Dali 1941 és 1948 közötti az Egyesült Államokban élt. Itt festette 1944-ben az Álom, melyet a gránátalma körül repkedő méh váltott ki az ébredés előtt című képét, amelyen a meztelen Gala, Dali kedvenc modellje, múzsája és szerelme lebeg egy szikla felett. A képen két gránátalma van, az egyik Gala mellett, amely felett egy méh repked, és amelynek zümmögése váltja ki az álmot Gala elméjében. Az álomban a másik gránátalmából egy óriás hal robban elő, szájából pedig egy tigris ugrik ki, amelyiknek ugyancsak a szájából egy másik tigris és egy bajonettes puska tűnik elő, ami karon szúrja Galát. Fölöttük egy irreálisan hosszú és vékony lábakon lépkedő elefánt látható. Ez az elefánt Dali számos képén megjelenő szimbólum. (Dali szimbólumairól a Könyvkultúra hasábjain írtam Salvador Dali a Montmartre-on címmel). Dali maga is megfogalmazta, hogy festménye Freud elméletére alapul.

Kép forrása

Kettős titok 
Mint azt a kiállítás címe is mutatja, Dali mellett René Magritte festményei dominálják a tárlatot. Magritte (1898-1967) a legismertebb belga szürrealista festő. 1926-ban készítette első szürrealista festményét, az Elveszett zsokét. 1927-ben rendezte első kiállítását Brüsszelben, túlnyomórészt absztrakt művekből. A kritikusok elszörnyülködtek a képek láttán. André Breton így jellemezte Magritte és a szürrealizmus kapcsolatát: „Mi a szürrealizmus? Kakukktojás, amit René Magritte képes lerakni a fészekbe.”
Magritte-tól két festményt emelnék ki. Az egyik A kettős titok (1927), ami az után készült, hogy megismerte Max Ernst kollázsait és Giorgio de Chirico festményeit. A kollázsok készítése közben rájött, hogy a képek tetszés szerint elcsúsztathatók egy felületen. 
A kettős titok enigmatikus festmény. Abba a festménysorozatba tartozik, amelyet anyja halálának hatása alatt festett. Tizennégy éves volt, amikor anyja a Sambre folyóba ölte magát. Magritte jelen volt, amikor a lebegő holttestet kiemelték a vízből. Ez a megrázó látvány örökre elkísérte a későbbi festőt pályáján. 
Szenvtelen hidegségével A kettős titok mintegy a halál szimbóluma. A kép bal oldalán egy részben megcsonkított női fej látható, míg a jobb oldalon a kontúrok és a haj formája egy férfi arcát sejtetik. A képet alkotó elemek Magritte állandó „kellékei”: háttérként a tenger és az égbolt, jobb oldalt egy fal, a bal oldalon egy manöken feje, amelynek egy kivágott része pontos mása a mellette lévő arcra helyezett „álarcnak”. Ez a maszk egy hullámzó felület, olyan, mint egy fakéreg, amelyre a művész különböző nagyságú csengőket festett. És itt kap magyarázatot a kép címe: Le Double Secret. A magyar fordítás csak a cím egyik értelmét adja vissza: A kettős titok. Ebben az értelemben egy megduplázott titokról van szó, amit a két egymás mellé helyezett arc rejt. Ugyanakkor a francia cím így is fordítható: A titokzatos képmás. Véleményem szerint ezt a kettős jelentést a festmény magyar címénél fel kellett volna tüntetni, mivel az egész képnek ez a lényege.
 

Kép forrása

Embercipő
A másik festmény az 1935-ben készült A vörös modell a szürrealizmus egyik leghíresebb alkotása. Magritte 1935 és 1964 között hét változatot készített a festményből. Ha ránézünk a képre, első gondolatunk: hol van itt piros szín? Sehol. A művészettörténészek szerint Magritte képén a piros nem szín, hanem a vér, a forradalom vagy egyfajta politika szimbóluma. Ennek a képnek a címénél is meglepőbb Magritte híres festményéé, amelyik egy realista módon megfestett pipát ábrázol, alatta a felirattal: „Ez nem egy pipa”. Értsd: ez nem pipa, hanem a pipáról festett kép. Magritte-nál, de általában a szürrealista festőknél, akárcsak az abszurd íróknál, nem ritka a különös cím, ami önmagában szürrealista vagy abszurd. Gondoljunk csak Ionsco A kopasz énekesnőjére, amelyben se dús hajú, se kopasz énekesnő nem szerepel. 
A vörös modell látszólag egy figuratív, realista stílusban megfestett kép. Ugyanakkor azonnal az irreális világába visz bennünket. Magritte párosítja a láb és a cipő képzetét és megalkotja a láb-cipőt. A festményről eszünkbe jut Rimbaud híres verse, a Ma bohème, amelyben a költő ugyancsak egy „élő cipőről” szól: „sebzett cipőm zsinórját pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!”
1938-ban Magrite magyarázatot ad festményére: „A Modellnek köszönhetően érezzük, hogy az emberi láb és a bőrcipő együttese valójában egy szörnyű szokásra világít rá.” Továbbgondolva ezt az idézetet, a bőrcipő akár emberi bőrből is készülhetne, s ez az, ami elborzasztja a festmény szemlélőjét.

Kép forrása

A korszak kiadványi
A kiállítás további ismert és kevésbé ismert szürrealista festők és szobrászok munkáiból is jó néhányat bemutat. Max Ernst, Joan Miro, André Masson vagy a szürrealistáktól magát elhatároló, de egyes képeivel a mozgalomhoz sorolható Pablo Picasso festményei mellett nem kisebb szobrász, mint Alberto Giacometti alkotásai is láthatók.
A kiállításon magyar művészek is szerepelnek. Így Brassaï (Halász Gyula) fotó- és filmművész, festő, író (1899-1984), akitől ezüst zselatin nagyításokat láthatunk farostlemezre kasírozva. André Kertész (1894-1985) fotóművésztől ugyanezzel a technikával készült párizsi képeket állítottak ki a rendezők. 
Nem maradhat említés nélkül a korszak kiadványinak teljes körű bemutatása. Hogy csak a legfontosabbak közül említsünk néhányat: André Bretontól a Manifeste du surréalisme (A szürrealizmus kiáltványa, 1924), Nadja (1928), Second Manifeste du Surréalisme (A szürrealizmus második kiáltványa, 1929). Dalitól az 1930-ban írt könyv, La Femme visible (A látható asszony), amely festészetének elméleti részét fogalmazza meg, tanúságot adva rendkívüli tájékozottságáról a pszichológia tudományában, különösképpen Freud munkássága terén. De láthatjuk a szürrealista folyóiratokat is, mint a La révolution surréaliste (A szürrealista forradalom) több évfolyamát 1929-ből vagy a Le surréalisme au service de la Révolution (A szürrealizmus a forradalom szolgálatában) 2930/1-2. számát. 
A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.

Megosztás