Megalázottak vonzásában

MEGJELENT: 2018. július 27. | SZERZŐ: Ayhan Gökhan

Az 1964-ben született Dana Lixenberg nem mindennapi szituációk közé kalauzoló drámaképei kerültek kiállításra a Mai Manó Házban Imperial Courts 1993-2015 címen. Minden egyes kép komoly történetet hordoz: az 1992-es Los Angeles-i zavargások és atrocitások rögzítése mellett az ember kiszolgáltatottságára és sérülékenységére is rátapint.

Kép forrása

Emberi közelségből
A fotók közt tett szemle során az első, ami kérdésként eszünkbe jut, egy kívülről érkező személy hogyan és milyen módszerek bevetésével volt képes közel kerülni a maguktól mindenkit gyanúval szemlélő közösséghez, milyen kockázatot vállalt azzal, hogy tervbe vette, mindenáron beépül közéjük, a csoport részévé kíván válni? Különösebben nem igényel magyarázatot, hogy a kiállított fotók nem jöhettek volna létre a csoport tagjainak egyöntetű beleegyezése, a bizalmuk elnyerése nélkül. Egy felbőszített vagy perifériára szorult csoport szellemisége azt diktálná, jogosan, hogy kerülje a nyilvánosság legkisebb jelét is, határolódjon el mindennemű megmutatkozástól. A fotók azonban elkészültek, a fotók megvannak, és immár örökre velünk maradnak, mint egy brutális eseménysorozat és létállapot emlékezetes krónikája. 
A fotók nem érnek véget a zavargások lezárultával. A rendőri fellépésnek áldozatául esett Rodney King halála után kialakult helyzet dokumentálása volt a holland fotós elsőszámú terve, de az események középpontjába sodródás magával vonta a folytatást. (Különben az fekete motorost egy gyorshajtás közben kapták el a rendőrök, akik halálra verték a férfit. A bíróságon az elkövetők mindegyikét felmentették). Ezután vette kezdetét a városban a Pokol gyújtogatás és kirakatbetörés formájában. A fotográfiai tanulmányait a London College of Printing-en, majd az amszterdami Gerrit Rietveld Akadémián végző Dana Lixenberg az Imperial Courts szociális telepen élő közösséggel vette fel a kapcsolatot, és jó nagy adag szerencse azt hozta, hogy kezdetét vehette a munka, eredményeként pedig elkészült a rendhagyó, őszinteségig fokozott fotósorozat a telep lakóiról. A képeken gyerekek, a külvilág veszélyeinek és a belső körök konfliktusainak kiszolgáltatott, de annál határozottabb nők, kemény külsejű férfiak, egy másik világ, ami nincs olyan messze, mint felszínesen hinnénk. Közel állunk hozzájuk, a kiszolgáltatottságukhoz, a gyengeségeikhez. 

Kép forrása

Valóságköltészet
Szolidaritást kell ébresszen a nézőben a sok-sok kép, mert hasonló lelkületű, gettókörülmények közt tengődő közösségek a mai napig léteznek, s ehhez még Amerikába sem fontos mennünk. A képek valósága a mi valóságunk. Az egyik fotó egy lufikkal körülvett asztalt örökít meg. A háttér lehangoló: lakótömb, száradó ruhák, az asztalon cigarettásdoboz és alkohol. Az asztal felett lebegő lufik nagyon megindító és lírai, nem hétköznapi érzékenységről tanúskodnak. A finomságokon és apró észrevételeken keresztül becsempészett költészet valamifajta könnyedéggel látja el a nyomorból tudósító fotókat.

Kép forrása

Nyomorból nyert siker
Mondanunk sem kell, Dana Lixenberg annak idején fotósorozatával komoly állásokra és megbízásokra tett szert, s az egészben a legrokonszenvesebb, hogy nem fordított hátat a telepen élőknek, nem egyszeri alkalomnak könyvelte el a velük való megismerkedést.
A holland fotós 2008-ban ismét ellátogatott a több tekintetben változáson átesett telepre, s az újabb látogatás alkalmával hangfelvételeket is sikerült rögzítenie. A korábban és az újonnan készített fotókból 2015-ben napvilágot látott egy album, amit a szakmán és az arra fogékony közönségen kívül a telep lakói is megtekinthettek, mi több, kaptak is belőle. 
A tárlat augusztus tizenhatodikáig tekinthető meg. A kiállítás a Holland Királyság Nagykövetsége Budapest, a Mondriaan Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.



Megosztás