A kép a képben, elbeszélés az elbeszélésben vagy film a filmben jelenségét idegen szóval mise-en-abyme-nak hívjuk. Az abyme szó a görögből ered és mélységet, feneketlent jelent. A mise en abyme eredetileg címertani terminus, ami egy címeres pajzs központi részét jelöli meg, ahol ez a központi rész ugyancsak egy pajzsot formáz. 
A kifejezés jelentését kiterjesztve, minden olyan tükrözési formát magában foglal, ami hasonlósági viszonyt jelent az egyes részek és az azokat magába foglaló egész között. Ilyen például két egymással szembe helyezett tükör, amelyek egymásra tükrözik a bennük látható képeket. De ilyen az egész világon ismert Matrjoska baba is.

Mise en abyme
A Nobel-díjas író, André Gide nevezte először mise en abyme-nak azt az eljárást, amelyben a megkettőzés révén a mű egy része egyfajta belső tükörként az elbeszélés egészét tükrözi. 1893 augusztusában jelenik meg először naplójában a kifejezés: „Szeretem, ha egy művészi alkotásban transzponálva, a szereplők szintjén megtaláljuk ennek a műnek a témáját is. Mi sem tudná jobban megvilágítani és kialakítani az egésznek az arányait. Így Memling vagy Quentin Matsys egyes képeiben egy apró, homályos és domború tükör visszatükrözi annak a helyiségnek belsejét, amelyikben a megfestett jelenet játszódik. Ugyanígy Velázquez Udvarhölgyek című képében (de egy kissé másképpen). Végül, az irodalomban, a Hamletben, a komédiásjelenetben; s egyébként számos más darabban. A Wilhelm Meisterben a bábjelenetben vagy a kastélybeli ünnepnél. Az Usher-ház végén a Rodericknek felolvasott rész stb.” 
A Gide által említett kép, a madridi Prado múzeumban őrzött Az udvarhölgyek (Las Meninas), az európai művészet egyik legtöbbet elemzett és legtöbb látogatót vonzó festménye. Diego Velázquez 1656-ban készült képének kompozíciója enigmatikus kapcsolatot teremt az ábrázolt alakok és a nézők között. Margit Terézia, spanyol infásnő, udvarhölgyei, testőrsége, két törpe és egy kutya látható a képen. No, meg az önmagát ábrázoló festő. A háttérben lévő tükörben a király és a királyné felsőteste tükröződik. Ez a tükörkép annak a festménynek a tükröződése, amelyen a festő éppen dolgozik. Kép a képben.
 
Amiről Gide megfeledkezett
A Gide által felsorolt Memling, Matsys és Velasquez korántsem első alkalmazói a kép a képben tükrözési eljárásnak. Korban mindhármukat megelőzte a korai németalföldi festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Van Eyck, aki 1434-ben megfestette az Arnolfini házaspárt. A kép egy olasz kereskedőt, feleségét és kutyájukat ábrázolja. A háttérben lévő tükörben az egész szobabelső látszik a házaspárral és még két személlyel, akik közül az egyik maga a festő. 
Nem kétséges, hogy Van Eyck festménye hatott Velázquezre. Mégsem az úttörő és minta Van Eyck, hanem a követő Velázquez lett az elkövetkező festőgenerációk ihletője.
Velázquez festményének hatása szinte azonnali. Francisco Goya IV. Károly spanyol király és családja című festményén – akárcsak Velázqueznél – látható a festő, amint képén dolgozik. 
A modern festészet is visszanyúlt a velázquezi örökséghez. Salvador Dali, akinek múzsája és kedvenc modellje Paul Éluard-tól elcsábított felesége, Gala volt, 1972-73-ban megfestette önmagát és Galat hátulról, valamint saját és Gala tükörképét. Dali szívesen nyúlt a tükrözés technikájához más képein is. Az egyik legismertebb festménye A háború arca. A spanyol polgárháború borzalmai inspirálták a festőt, hogy egy halott koponyájának száj és szemüregeiben megsokszorozódó koponyákat helyezzen el.
Picassora is hat Velázquez, ha más módon is. 1957-ben ötvennyolc képet fest Az udvarhölgyek témájára a kubizmus technikájával, amely egyfajta játék a formákkal, a színekkel és a mozdulatokkal. Aki Barcelonában jár, ne mulassza el megtekinteni a Picasso múzeum válogatását ezekből a képekből. 
 
Tükröződés az irodalomban
Gide A pénzhamisítókban alkalmazza a legtisztábban a regény a regényben eljárást. Édouard naplója az egész regény tükörképe. Az, hogy a mise en abyme Gide „találmánya”, nem jelenti azt, hogy ő alkalmazza először az irodalomban. Csak az elnevezés szülőatyja inkább. Hisz ő maga említi a Hamletet mint előzményt. Gide a fenti idézetben utal a Hamlet komédiás-jelenetére. Valóban, ebben az epizódban Hamlet kihasználja, hogy a kastélyba színészek érkeznek, és megrendel egy előadást, amely apjának Claudius által való meggyilkolását reprodukálja, abban reménykedve, hogy Claudius így elárulja magát. Az Usher-ház vége, amire ugyancsak utal Gide, Edgar Allan Poe misztikus írása, amelyben a „Roderiknek felolvasott rész” Sir Launcelot Canning írása volt: Az őrült találka. A tükrözés a következő részben van: „Itt megint hirtelen megálltam, s ezúttal vad döbbenet érzésével − mert semmi kétség sem lehetett, hogy most valósággal hallottam, bár képtelen lettem volna megmondani, mely irányból, egy halk és nyilván távoli, de harsány, nyújtott és teljesen szokatlan sikoltó vagy visító hangot −, tökéletes pendant-ját annak, amit képzeletem éppen fölidézett, hogy a regényíró által leírt sárkány természetellenes visítását magam elé fesse.” (Babits Mihály fordítása.) 
A Gide által ugyancsak említett Wilheim Meister tanulóéveiben Goethe két tükrözési eljárással is él. Az egyik a bábjelenet, amelyben Wilhelm gyerekkori szenvedélyét, az otthoni bábozást eleveníti fel, míg a másik, a játék a kastélyban, ugyancsak tükrözi az egész regényt. De tovább sorolhatjuk a példákat. Madame de La Fayette Clèves hercegnő című regényében, amelyet az első modern regényként tartanak számon, a szerelem nélkül férjhez ment hercegnőt saját anyja próbálja megóvni a házasságtöréstől egy történet elmesélésével, amit az olvasó mintegy a későbbi történések előrevetítéseként értékelhet. Proustnál Swann és Odette szerelmi története a narrátor és Albertine szerelmét tükrözi. Talán Flaubert Madame Bovaryjában lelhető fel Gide előtt a legtöbb tükrözés a francia regényben. Az emlékek és az álmok tükör módjára működnek, mert később beteljesülnek. Vagy a párhuzamba állítható események: például a két bál (Vaubiessard-ban és Rouenban). Zolánál A hajsza két tükrözést is tartalmaz: a Phédra és egy költemény előadását. A Nanában van egy rész, amelyben a hősnő által a Szőke Vénuszban eljátszott szerep az egész regényt tükrözi. Végül a Párizs gyomrában rendőrségi jelentése nem más, mint magának a regénynek a szövege.
A francia új regény par excellence alkotási módja a tükrözés. Michel Butor A módosulás című regényében az utazó ügynök, Delmont, amikor felszáll a vonatra, vásárol egy könyvet, amely ugyanaz a regény, amit utazása végén meg akar írni. Másik regényében, Az időbeosztásban Jacques Revel naplót ír blestoni tartózkodásáról, amely maga a regény lesz. Nathalie Sarraute Az arany gyümölcsökben egy vitát mutat be, ahol magát a regényt vitatják meg.
A magyar irodalomból említsük meg Madách Imre Az ember tragédiáját, ahol a londoni színben van egy tükrözés egy bábjelenet formájában. André Gide kiindulási pontként említi Velázquez festményét. Ottlik Géza Iskola a határon című regényében Az udvarhölgyek (Las Meninas) című festmény fizikailag is megjelenik: „A lépcsők szélesek voltak; két szárnyban indultak fölfelé, s két emelet közt a fele úton szembefordultak és egybeolvadtak. A fokok alaposan ki voltak kopva, különösen a földszint és az első emelet közt. M. itt is megjegyzett magának egy képet a sok közül, a »Las Meninas« címűt, mely nem a falon, hanem az oszlop egyik oldalán lógott.” A párhuzam Gide és Ottlik között itt nem ér véget. Ahogyan Édouard naplója A pénzhamisítókban, Medve kézirata Ottlik regényében tükrözés: alkotás az alkotásban. 

Tükör és tükörkép a színházban és a filmeken
A tükrözés a színház- és filmművészet területén egyaránt ismert eljárás. Egy színész eljátssza egy színész szerepét. A filmekben előfordul, hogy egy film a film készítésének folyamatát mutatja be. Ezt az eljárást nagy előszeretettel alkalmazza François Truffaut Az amerikai éjszakában. Egy félig süket filmrendező egy melodrámát forgat, Bemutatom Pamelát címmel. Ennek a forgatásnak a történetét látjuk Truffaut filmjében, amelyben a főszerepet ő maga játssza. Másik filmjét, Az utolsó metrót egy évvel a franciaországi bemutató után nálunk is vetítették filmszínházaink. A film a német megszállás alatt játszódik Párizsban. Marion Steiner színésznő (Catherine Deneuve) átveszi zsidó férjétől a Montmartre színház igazgatását, míg a férj a színház pincéjében rejtőzködik. Marion élelemmel látja el férjét, az pedig elmagyarázza neki, hogyan rendezze a színház bemutatóját.
Fellini filmjében, Az édes életben egy hosszú jelenetet látunk egy élő televízióadásból, amely egy hamis csodát mutat be. Ez a jelenet magának a filmnek a tükrözése, amely olyan sztárokról szól, akik csak a sajtó által nekik kölcsönzött illuzórikus képnek köszönhetik létezésüket. De maga a film Fellininek egy másik filmjében is tükörként szerepel. Az Interjú többek közt kivetíti Marcello Mastroianni és Anita Ekberg híres jelenetét a Trevi-kútnál. Azért mondjuk, hogy többek közt, mert az egész film nem más, mint tükrözések sorozata. A magyar származású Georges Cukor Othello című filmjében a címszerepet játszó színész olyannyira beleéli magát szerepébe, hogy maga is gyilkossá válik. Charlie Chaplin Egy király New Yorkban című filmje több tükörképet is alkalmaz. Az egyik, ahol Shahdov király moziba megy, és csak három beharangozó jelenetet lát, amelyeket maga Chaplin készített. A másik, ahol Shadov egy fiatalító esztétikai beavatkozás után egy vendéglőben egy chaplini jellegű burleszk jelenetet néz meg.
A fotóművészek is gyakorta élnek a tükörkép adta lehetőségekkel. Michel La Palme Lehetetlen perspektíva című képe egyike a számtalan ilyen alkalmazásnak. 
Zárjuk ezt az áttekintést a tükrözésről egy magyar fotóművész, Eifert János Triptichon című fényképével.