A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadásában mondta Esterházy: „Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel – nyelven a magyart értem –, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot, mert az még igaz lehet, hogy a kolléga volt az úr, a vers csak cifra szolga, ám végül is a nyelv az úr.”

A szavak csodálatos élete
Az előadás címe pedig: A szavak csodálatos életéből. A szavak valóban csodálatos életre kelnek Esterházy műveiben. Bravúros módon kezeli a stílusrétegeket az archaizáló stílustól a mai magyar irodalmi nyelven át a zsargonig. Ezek a stílusok hol tisztán, hol egymással keveredve jelennek meg ugyanazon műben.
A Tizenhét hattyúk mindvégig archaizáló nyelvezetű. A fogadós naplójában az archaikus stílust minduntalan megtörik „oda nem illő”, modern, argotikus szavak, kifejezések. Ez egyfajta játékosságot kölcsönöz Esterházy nyelvezetének.
A következő mondatok tisztán archaikus stílusúak: «„Hát itt vagy, fiam”, mondta a kurfürst; még szerencse, hogy nem ültettek a sok finom székekre. „Itt, édes úr.” Alig múlt harminc, fi ő lehetne nékem.”» Vagy: „Kérem asszonyöcsémet, ne nyúljon hozzám, sem világon, sem sötéten, sem kényszerű vagy kegyes egyedülvalóságunkban, sem nemes barátaink közepette.” Másutt anakronisztikus módon mai magyar nyelven szólalnak meg a régmúlt szereplői. «„Mit akarsz, te szemét?! Huszonegy éves vagyok! Egy szép, egészséges nő!” – Lássa, édes úr, ennyi. Utánam a vízözön.”» Vagy: „A rágógumiban – szólt a kurfürst tompa méltósággal, súlyosan, mint az arany, – női szőrszálat találtam.”
Az is nyilvánvaló, hogy A fogadós naplója nem egyfajta stílusgyakorlat. Nem lehet észre nem venni, hogy a hatalom és az író viszonyáról (is) szól: „ne hidd, ne gondold, ne reméld, hogy kordában tartom magam, örülj inkább, hogy kezemben papírkard, s a vér, mit azért tagadhatatlanul ontok: paradicsomlé.” A következő idézet pedig – annak ellenére, hogy „grammatikát” emleget – félreérthetetlenül utal az elmúlt évtizedekre, amikor a „veszélyesnek” tűnő irodalmi művek kiadását egyfajta „egyeztetés” előzte meg: „Tudd, nagyúr, ha valamit ki kell húznom, mert eltévesztettem az egyeztetést, ne érts félre: grammatikáról beszélek, vagy mert rosszfelé indultam – ahogy húzom a kihúzó vonalat, mintha a belemet: szívem szerint hánynék.”

Esterházy Péter humora
Esterházy nyelvvel való barátságának egyik fémjelzője a legváltozatosabb formákban jelen lévő humor az irónián, önirónián át a nyelvi humorig. Regényeiben a párbeszédek rendszerint valamilyen humoros fordulatot vesznek. Elferdíti a beszélő partner szavait, és új értelemben fogalmazza meg azokat. A Fancsinkó és Pintában a mesélő, aki itt pincér szerepében jelenik meg, Tocska bácsival társalog, akinek karján egy sebhely látszik: „– És fáj?... – Nem fáj, csak hasogat. Megérzi az időt. – Akkor mondja meg, Tocska bácsi, hány óra?”
Másutt egy oda nem illő szó a humor forrása: „Sztrapicska úr, kinek szakértelme, türelme és kisebbik leánya, Zizi közismert volt, baljósan húzogatta a szakállát.” Később kiderül, miben rejlik Zizi „közismertsége”: „hipp-hopp, máról holnapra rászokott a HÍMZŐ szakkörre”. A Hahn-Hahn grófnő pillantásában olvassuk: „a folyót 11 szelvényre osztotta föntről lefelé, és mindegyiket más hölgy karján utazta végig (Ira, Dóra, Elvira, Flóra, Mira, Teodóra, Petra, Imre, Barbara, Sára).” A női nevek között szereplő Imrére két lappal odébb kérdez az Utazó: „hát te hogy kerülsz ide? mi? hogy? mi?”
Esterházy hasonlatai mindig meglepőek, eredetiek. És nem utolsósorban humorosak. „Az asszony sisteregve fékezett, ahogy a macska szokott a Walt Disney-filmeken.”„Egy nő az úgy eltűnik, olvasta valahol, akár az Atlantisz.” „A háború a végét járta, de akár egy klimaxos lotyó, vadul ölelte, akit ért.” „Együtt remegtünk annyi idő után. Edzeni kell az izmokat. Edzeni – ismételte Klára gépiesen. Bólintottam, merthogy a nő picirije, akár egy vár katonákkal vagy a lépes méz méhekkel, izmokkal van körülvéve.”
Élvezetesek Esterházy humoros, tömör megfogalmazásai, amik mögött mindig valaminek a bírálata van. „Gerinctelen kedvemben voltam” – jegyzi meg az egyik szereplő. Vagy: „szürkéhez szokott szemem nem tudott betelni a színes hirdetésekkel” – mondja egy másik, Bécs és Budapest összehasonlításaként.

Új szavak és szójátékok
Esterházy olyannyira jóban van a nyelvvel, hogy lépten-nyomon új szavakat, szókapcsolatokat, szójátékokat alkot, ha a magyar nyelv meglévő szókincsében nem talál az adott szituációba illőt. „Tardi úr ugyanis nem lévén igazi pincér (csak jó), szerepét higgadt distanciával játszván, időnként kiásított a szerepéből.” A „kiásított a szerepéből” tömören azt fogalmazza meg, hogy Tardi úr unja a pincérkedést, ezért ásítozik és kiesik a szerepéből. Vagy: „Maria Ivanovna, nincs mit mondanom Magának (…) Viszont sok hallgatnivalónk volna.” Esterházy a mondanivaló mintájára megalkotja a hallgatnivaló szót. Azonban ez sem öncélú játék, hisz ha belegondolunk, a hallgatnivaló azt fejezi ki, hogy ha megszűnik a közlési vágy, nincs több mondanivaló, attól azért az emberi közelség sokat jelenthet. A hallgatnivalónk rendkívül tömören fejezi ki mindezt. Máskor egy nő sokszínűségéről alkot egy szokatlan meghatározást: „Nem gondoltam, hogy valaki ilyen sok.” Az sem ritka, hogy szétszedi, újraértelmezi a szavakat: „Nem válaszoltam, ami biztosabb kijelentés egy „igen”-nél (hiszen az csak egy tagadott „nem.”) A pártában maradt hercegnőről pedig ezt mondja: „Nellyke hercegkisasszony volt, hercegvénkisasszony”.
Egy-egy képben, szituációban a humor egész tárházát fedezhetjük fel: „Csakhogy édesapám indulatos, szókimondó diplomata volt – 50 fillérért megevett egy legyet, egy forintért le lehetett fényképezni a tetemet a nyelvén, öt forintért és egy almáért (starking) kettéharapott egy egeret, soha nem hozott egérrel dolgozott, maga fogta –, s amikor látta, hogy a hollandus mit csinál (alkuszik), gőgösen így szólt: Nem alkuszunk tovább, hollandus uram, mert mi szabadságot, nem sajtot keresünk!” Az idézett részben együtt van az ellentétek szülte humor (egy diplomata nem indulatos és szókimondó), a groteszk fokozás (50 fillértől az öt forintig), a szakmai hiúság groteszk helyzetben (soha nem hozott egérrel dolgozott), valamint a fennkölt és a köznapi ellentéte, mint a humor forrása (szabadság és sajt).
Még legsúlyosabb mondanivalói sem nélkülözik a humort: „Édesapám: amiképpen ugyan a lónak négy lába van, mégis megbotlik, azonképpen noha a Dunának két partja van, mégis belelőtték a zsidókat.”

Elferdített idézetek, nyelvi humor
Leginkább Samuel Beckett verbális virtuozitásához hasonlítható az a rendkívül szórakoztató eljárás, ahogyan Esterházy a közhelyeket, szólásokat, közmondásokat kezeli. Azáltal, hogy ezeket torzított alakban idézi, mintegy szétrobbantja a konvencionális nyelvi klisékbe zárt gondolkodási formákat, ugyanakkor hallatlan stílusérzékkel illeszti szövegébe az immár új, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató esterházys mondásokat. .A fogadós naplójában az író megkérdőjelezi az írás hatékonyságát. Ezt egy Kölcsey idézet elferdítésével teszi meg: „hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül” (eddig a Husztból való idézet) „vagy nem derül fényre”– teszi hozzá az író. „A pokol: magam”– ferdíti el Sartre híressé vált „A pokol a többiek” mondását. Ez a ferdítés úgy kerül A fogadós naplójába, hogy az egzisztencialista filozófia „én” és a „többiek” egymást marcangoló szembenállását helyezi ironikus fénybe. „A pokol: magam” után ez következik: „Azt maga csak szeretné, kedvesem. Nem fogjuk egymást lekenyerezni!” És hogy ne legyen kétségük afelől, hogy Sartre mondását ferdíti el, Esterházy a margón megjegyzi: „Én – az a többiek…” Máskor két, egymáshoz nem illő mondás összevonásával igyekszik a szereplő hódítani: „Erzsikém, egyetlenem, ne vacakolj immár!” „Te, te, te ármányos.” „Én úgy kívánlak, hogy a lábod se éri a földet!” A Kis Magyar Pornográfiában a Rákosi-éra görbe tükre az „Érted jöttünk, nem ellened”ferdítés. Csupán az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy az idézett ferdítés eredeti formájában is szerepel a Kis Magyar Pornográfia negyedik részében: „kell-e mondani, az érted-haragszom-nem-ellened jobbító indulata vezérli! A szó jó értelmében.” Ugyanitt olvashatjuk: „alulról szagolja Ibolyát”, ami „pornográf utalás” a „zengőfarkú kisasszony” nagyon is egyértelmű vallomására: „igen, főosztályvezető elvtárs, a doktor úr tüstént ágyba dugott engem.”
Végezetül idézzük Esterházy híressé vált ferdítését, amely Flaubert „Bovaryné én vagyok” parafrázisa s egyben az író hitvallása az írás mibenlétéről: „Elmondja ő, hogy neki kell egy ún. grammatikai-tér [kedves, szép szava ez], és akkor már csak élnie kell. „Az életemet.” E sorok írója szomorúan lehajtja a fejét, s finom átkötéssel azt mondja: A grammatikai-tér én vagyok.)”