A képzőművészeti alkotásokat művészettörténészek elemezik. Ez természetes. Kevésbé természetes, ha egy irodalmár írja le gondolatait egy festményről vagy egy szoborról. Pedig egy irodalmi mű által ihletett művészi alkotás megannyi asszociációt válthat ki, amelyek innen és túl vannak a szakértő ítész meglátásain.
Tóth Ernő festő és szobrászművész műtermében úgy csodálkoztam rá a Don Quijote-t ábrázoló festményekre és szobrokra, mint a gyermek Szabó Lőrinc az Óriásra.

Cervantes és Tóth Ernő Don Quijote-ja
Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha az első modern regény és egyben a világ legismertebb és legolvasottabb könyve. Cervantes megalkotta Don Quijote alakját, a búsképű lovag pedig gondoskodott saját utóéletéről. Felsorolni sem lehet mindazt a feldolgozást, amelyek a színpadtól a filmvásznon át a sanzonig terjednek. A képzőművészek, Goya, Daumier, Delacroix, Cézanne, Picasso, Chagall, Dali, Gyulai Líviusz, Kass János és még sokan mások megörökítették Cervantes hősét. Az anakronisztikus kóbor lovag és hű fegyverhordozója emblematikus alakokká váltak. Don Quijote nem abba a világba való, amelybe született. A könyv sikerének egyik záloga, hogy valamilyen formában mindenkinek megvan a maga szélmalomharca.
Tóth nem az őrült szenvedélytől csillogó szemű Don Quijotét mutatja meg festményein, hanem a komikus figurából a regény végére tragikussá váló hőst, akinek halálával az általa képviselt értékek is menthetetlenül elvesznek.
A Don Quijote kép akár egy realista portrénak is tekinthető. Ugyanakkor a részletek árulkodnak Tóth Ernő groteszk látásmódjáról. A művész, szakítva a hagyományokkal, Don Quijote fejére egy jellegzetesen Tóth Ernő-i főfedőt tesz, amelyen csak egy körív alakú bevágás utal a borbélytányérra. A mértéktelenül megnyúlt orr alatt Salvador Dali kihívó bajusza díszeleg, míg két orcája élénk vörösségét a legcédább utcalány is szégyellené. Groteszk és egyben mélyen emberi arc, amelyből egy egészen különös szempár tekint ránk. Bárhonnan nézzük a képet, Don Quijote követ bennünket tekintetével.

A formába öntött Don Quijote
Tóth Ernő vonzódásáról La Mancha lovagjához nemcsak festményei, szobrai is árulkodnak. Többször, több méretben formázta meg a magányos és a lovas Don Quijote-t. Ezek a változatok sohasem csupán nagyságbeli különbségeket jelentenek. Mindegyik szobor lényeges változást mutat az előzőhöz képest. Az anatómiai hűséget pedig ugyanúgy felesleges számon kérni Tóth Ernőn, mint Medgyessy Ferencen, aki szállóigévé vált mondásával válaszolt lovas szobrának aránytalanságait bírálóinak: „Nem lú az, hanem szobor”.
A 2016-ban készült Don Quijote szobor lova „vézna és öreg gebe”. Olyan, amilyennek Cervantes latinul megjelöli: „tantum pellis et ossa” (csak csont és bőr). Ugyanakkor a szélmalmok elleni harcba induló paripa képzetét kelti. Groteszk ellentét. Ám ez a mozdulat pontosan a lovag által elképzelt ló erejét, dinamizmusát örökíti meg. Idézzük magát Cervantest: „ahogy (Don Quijote) nézte, a szerencsétlen állat csodálatos paripává változott képzeletében (…) És most erős akarattal szíve hölgyének, Dulcineának ajánlotta magát, segítségét kérte e nagy veszélyben, majd sisakrostélyát mélyen arcára eresztve, dárdáját rohamra szögezte, s a rozoga Rocinantétól nem is várható és meglepő sebességgel nekirontott a legközelebbi szélmalomnak.”

A búsképű balett-táncos
A képzelet és a valóság ötvözése természetszerűleg adódik Tóth Ernő groteszk szemléletéből. A műélvező pedig szinte beleborzong a cervantesi irónia effajta megszoborításába, ha szabad ezzel a nem létező szóval élnem. Maga a lovas is olyan, amilyennek Cervantes leírta: „sovány, beesett, sápadt arcú”, kezében elmaradhatatlan dárdájával.
Mintha csak Cervantes művét lapozva alakította volna ki a művész a magányos Don Quijote alakját. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor „dárdájára támaszkodva messze nézett.” Tóth Ernő egyszerre misztifikálja és demisztifikálja Don Quijotét. Jóllehet pontosan felidézi a búsképű lovag alakját, a szobor még a Cervantes által karikatúrának szánt győztes hősnek is minden elemében groteszk megjelenítése. Mindennek betetőzése a szinte balett-táncosi mozdulattal behajlított bal láb.