Themisztoklész úr üzletei

Ott hagytuk el hősünket, hogy az Artemiszion foknál sikerült feltartóztatnia a perzsa hajóhadat. E csatának a legnagyobb eredménye talán az volt, hogy bebizonyosodott: a görög hajóhad képes szembeszállni az óriási perzsa túlerővel. A perzsák pedig tartani kezdtek a görögöktől. Mert – mint Herodotosz meséli – mikor hírnök érkezett Xexészhez és elmondta, hogy a görögök az olimpiai játékokkal szórakoznak éppen és a nagykirály megkérdezte tőle, hogy mi a díja a győzteseknek az olimpián. A követek, az igazságnak megfelelően, azt válaszolták, hogy a győztes csupán egy olajágakból font koszorút kap, Tigranész, Artabanosz fia ekkor felkiáltott  „Jaj, Mardoniosz, (ez a Mardoniosz az egyik perzsa hadvezér volt)  milyen emberek ellen vezetsz te bennünket? Hiszen ezek nem pénzért, hanem a győzelem dicsőségéért harcolnak!"

Viszály a szövetségesek között

Ám a szárazföldön katasztrofálisan alakultak a dolgok. A thermopülai szoros elesett, védői egy szálig odavesztek és a hatalmas perzsa sereg Athén felé menetelt. Themisztoklész, belátva, hogy a város védhetetlen, rábeszélte az athéniakat, hogy hagyják el a várost és hajókra szállva meneküljenek el. Így is tetettek. Barátunk azonban nem lett volna az aki, ha nem használja ki az eseményeket némi pénzszerzésre. Arra hivatkozva, hogy az Athéné-szobor pajzsát díszítő Gorgó-fő eltűnt, átkutatta a menekülők poggyászát és az ott talált pénzből fizette ki azután a tengerészkatonák zsoldját.
Ebben a helyzetben – ahogyan az már görögök között lenni szokott – viszály támadt a szövetségesek között a követendő taktikáról. A többség szerint meg kell erődíteni az Isztmoszt, ez egy keskeny földnyelvet, amely összeköti a peloponézoszi félszigetet – ez akkoriban Spártát és Korinthoszt jelentette – Görögország többi részével és ott kell védekezni. A flottának pedig távoznia kell Szalamisztól, hiszen Athén már elesett, vissza kell vonulnia az Isztmoszhoz és ott segíteni a védőket. Így viszont az athéniek, aiginaiak és megaraiak védtelenül maradtak volna Szalamisz szigetén.
A menekülés gondolata amúgy is meglehetős ostobaság volt, mert nyilvánvaló, hogy amíg a perzsa flotta érintetlen, ott szállnak partra a seregeik, ahol csak akarnak és hátba támadhatják a védőket. Themisztoklész nem várta meg a többiek határozatát, mert tudta: hibásan fognak dönteni. Ezért szolgáját elküldte a perzsákhoz a következő üzenettel: „Az athéniek vezére, aki jót akar a királlyal, s inkább óhajtja, hogy ti legyetek a győztesek, mint a görögök, a többiek tudta nélkül, titokban küldött engem hozzátok. Azt izeni, hogy a görögök félelmükben futást terveznek, s most van alkalmatok a legdicsőbb tettnek a végrehajtására, ha nem akarjátok engedni, hogy megszökjenek. Mert nincsen közöttük egyetértés, nem is fognak veletek szembe szállni; sőt látni fogjátok, hogy ép úgy fognak egymás ellen harcolni, kik a ti pártotokon vannak, mint akik nincsenek.” A perzsák bedőltek és elhagyták támaszpontjukat, a szalamiszi szoros másik kijáratát is elállva bekerítették a görög flottát. A görög vezérek még mindig vitatkoztak, mikor hírnök érkezett, a perzsa flotta manőveréről.

Nincs hasznosabb, de igazságtalanabb sem
Itt meg kell álmunk egy pillanatra, hogy megismerkedjünk a történet egy másik fontos és különleges szereplőjével, az athéni Ariszteidésszel, Lysimachos fiával.
E jeles férfiú a háború előtt Themisztoklész politikai ellenfele volt Athénben és kettejük harca azt eredményezte, hogy Themisztoklész száműzetésbe küldette, meglehetősen hamis vádak alapján. Ez az Ariszteidész sok mindenben az ellentéte volt hősünknek. Kitűnő hadvezér és államférfi, mindenek előtt azonban egyenes és becsületes ember volt, amit az athéniak is tudtak valahol, akkor is mikor száműzték, ezért a háború kitörésekor azonnal vissza is hívták. Jellemző, hogy – a győzelem után – Themisztoklész azzal állt elő, miszerint van egy nagyszerű terve Athén hatalmának biztosítására, ám azt nyilvánosan nem mondhatja el a népgyűlésben, úgy határoztak, hogy mondja el Ariszteidésznek és ha ő jóváhagyja, akkor valósítsa meg. A terv egyébként az volt, hogy a Pagaszaiban telelő görög hajóhadat felgyújtja, s így Athén marad az egyetlen tengeri hatalom Hellász szerte. Ariszteidész meghallgatta Themisztoklész tervét és a népgyűlésnek a következőt mondta róla: „Themisztoklész tervénél nincs hasznosabb, de igazságtalanabb sem.” Így azután a meglehetősen aljas terv végrehajtásától el is álltak.
Nos, pontosan ez az Ariszteidész érkezett meg hajójával és jelentette Themisztoklésznek, hogy a perzsa hajóhad bekerített őket. Jellemző módon Themisztoklész, aki pontosan tudta kivel van dolga, beavatta Ariszteidészt a cselfogásba és beküldte a tanácsba, mesélje el ő a görög hadvezéreknek a bekerítés tényét; mint mondá: „Mert ha én mondom meg, azt hiszik majd, hogy hazudom, s nem győzöm meg őket”. Bizonyára ismerték.
A terv – mint mindig – tökéletesen működött, Ariszteidésznek hittek a vezérek és a bekerített flottának nem volt mit tennie, harcolnia kellett. Harcoltak is és győztek. A szűk szorosban nem érvényesült a nyomasztó számbeli fölény, annál inkább a görög kormányosok helyismerete és profizmusa – pontosan úgy, ahogyan Themisztoklész eltervezte. A győzelem teljes volt. Mialatt a flotta harcolt, Ariszteidész átvezette a görög hoplitákat a közeli Pszüttaleia szigetére és kardélre hányták az oda szállított perzsa hadakat, akik már Szalamisz szigetének megszállására készültek.

A háború hőse
A csata után azt tervezték, hogy a hajóhaddal lerombolják a perzsák hajóhídját a Hellészpontoszon, ám ezt a tervet végül – Ariszteidész tanácsára elvetették, félve attól, hogy a sarokba szorított ellenség vadabbul fog küzdeni. Úgy döntöttek hát, hogy „ahelyett, hogy lerombolnánk a hajóhidat, építsünk másikat, és ha lehet, kergessük ki ezt az embert mielőbb Európából”.
Themisztoklész nem tudta megállni, hogy még egyszer ne verje át a nagykirályt. Újfent üzenete küldött hát neki: „A görögök, most, hogy a tenger urává lettek, elhatározták, hogy a Hellészpontoszba hajóznak, és lerombolják a hajóhidat, de Themisztoklész nem akar rosszat a királynak, ezért figyelmezteti, hogy siessen haza, s amíg teheti, keljen át a tengeren Ázsiába, ő közben mindent megtesz, hogy a görög szövetséges hadakat visszatartsa az üldözéstől.”
Ez a csel is sikerült. Xerxész visszamenekült Ázsiába, a görög földön hagyott hadai – az említett Mardoniosz vezetésével – még okoztak ugyan nehézségeket, de végül Plataiai mellet az egyesült görög seregek – az athéniek teljhatalmú vezére éppen Ariszteidész volt – a szárazföldön is legyőzték őket.
Ami a győzelem után következett, az tipikusan görög történet. Mint a történetírók mesélik, ki akarták választani a legnagyobb hőst és: „a hadvezérek összegyűltek az Iszthmoszon és szavazást tartottak az oltárnál, vitézségben mindegyik önmagát jelentette ki elsőnek, maga után másodiknak azonban Themisztoklészt.”
Themisztoklész lett hát a háború hőse, ám ez nem sokat jelentett. Az athéniaknak szokása volt, hogy cserépszavazással – osztrakiszmosszal – száműzték azokat, akiket túl kiválónak tartottak. Themisztoklészt is árulással és perzsa-barátsággal vádolták és száműzték, később még halálra is ítélték és kénytelen volt az ellenséghez, a perzsákhoz menekülni, ott is halt meg száműzetésben, állítólag önkezével vetett véget életének, oly módon, hogy – mint Hérodotosz írja – ökörvért ivott.
Így járt az, aki Athénben túl magasra emelte a fejét. Valószínűleg igaza volt a derék hősünknek, mikor gúnyosan megkérdezte honfitársait: „Unjátok, ugye, hogy egy és ugyanazon ember annyiszor tesz jót veletek?”