Könyvet írnak a román rabok

Plágiumgyanús könyvek és kétes értékű tudományos dolgozatok publikálásával rövidítik büntetésüket a romániai elítéltek, mivel egy hatályos jogszabály szerint a feltételes szabadlábra helyezésnél a börtönben írt minden könyvért egy-egy hónapot elengedhetnek a büntetésből.

Csaknem kétszáz tudományos munka

A hirtelen felvirágzott „börtönirodalomról” a minap közölt átfogó összeállítást a Gandul című portál, az Adevarul című lap pedig folytatásos riportsorozatban leplezte le a héten, hogyan váltak termékeny „szerzőkké” olyan elítéltek, akik korábban nem olvastak könyveket, és azzal hencegtek, hogy „az élet iskolájában” szerezték meg a meggazdagodásukhoz szükséges ismereteket.
Míg 2012-ben alig hét tudományos munka született a rácsok mögött, az utóbbi másfél évben csaknem kétszáz.
Először Adrian Nastase korrupcióért bebörtönzött volt miniszterelnök esetében kapott nagyobb publicitást a börtönkönyvekben rejlő lehetőség, mikor 2013-as feltételes szabadlábra helyezésénél kiderült, hogy tudományos tevékenységéért negyvenöt napot vontak le büntetéséből.

Idegenforgalom, fogápolás, filozófia

A Gandul A tolvajok könyvtára címmel közölt összeállításában hetvenhárom szerzőt azonosított. A korrupcióért elítélt ismert politikusok és üzletemberek mellett egzotikusabb esetek is akadnak: kábítószer-kereskedők, népdalénekesek, nemi erőszakért bezárt elítéltek és korrupt forgalmi rendőrök is valósággal ontják a változatos tematikájú könyveket az idegenforgalomtól a fogápolásig, a légkondicionálástól a napenergiás autóig. A petrozsényi mészárosként ismert sorozatgyilkos például a Teremtés vagy evolúció című filozofikus elmélkedésével próbálta szabadulását siettetni.
Az börtönirodalom-cunamit elindító, ám amúgy egyetemi oktatóként is elismert Adrian Nastase ex-miniszterelnök viszont csak két könyvvel szerepel a Gandul statisztikájában, messze lemaradva például az öt könyvet publikáló George Becalitól, a juhpásztorból milliomossá vált futballmecénástól.

Plágiummal sem kockáztatnak
Az Adevarul cikksorozata szerint a börtönben publikált könyvekkel nemcsak az a gond, kétséges az irodalmi vagy tudományos értékük: sok esetben az is bebizonyosodott, hogy összemásolgatták őket. Becali állítólag sportújságokból vett át idézőjelek nélkül hosszú passzusokat, de a szintén ötkönyves George Copos volt államminisztert is plágiummal gyanúsították meg feltételes szabadulása után.
A lap megállapítja: a plágiummal sem kockáztatnak semmit az elítéltek, hiszen a büntetés csökkentésének csak az a feltétele, hogy a könyvet egy egyetemi oktató szakmai irányítása mellett egy akkreditált könyvkiadó jelentesse meg. Így válhattak a börtönök másfél év alatt termékeny tudományos műhelyekké Romániában – mutatott rá az Adevarul.