Bánki Éva író, költő, irodalomtörténész, új kötete fülszövegének rövid, frappáns méltatásában, a kortárs magyar irodalom markáns képviselőjeként van köztünk jelen. Egyetemi oktatóként kreatív írást és műfordítástörténetet tanít. Nemrég jelent meg Navigátor című történelmi regénye a Kolibri Kiadó gondozásában. A nagy földrajzi felfedezések korszakában játszódó, rendkívül olvasmányos regény valójában tények és egyéni gondolatok figyelemreméltó konglomerátuma.

Kép forrása

Portugál karavellák

A szerző ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Lisszabonban, felsőfokon beszéli a portugál nyelvet, s nyilvánvaló, hogy a portugál történelem és irodalom iránti fokozott érdeklődése inspirálta a regény megírására, s abban is biztosak lehetünk, hogy előzetesen alapos kutatómunkát végzett. A szerző az eseményeket történeti távlatból szemléli, a regényt valós és kitalált karakterek segítségével rakja össze; azt is mondhatjuk, hogy a történelmi adatok és tények közötti hézagok kitöltésére használja alkotói fantáziáját, s a végeredmény egy nagyszerű könyv az olvasók örömére.

A kötet nem véletlenül kapta a Navigátor címet, a három nemzedék sorsát bemutató regényből megtudhatjuk, a kormányosok mindere elszánt hősök, akik képesek voltak meghalni a nagy kalandért. Történelmi tanulmányainkból emlékezhetünk, hogy a nagy földrajzi felfedezések kora a spanyolok és a portugálok atlanti-óceáni útjával kezdődik. A kiszámíthatatlan időjárási viszonyokkal elszántan szembeszegülő tengerészek és navigátorok emberfeletti próbálkozásait törékeny karavelláikon, – ahogy a regény mindhárom fejezetének olvasásakor megtudjuk – nem mindig kísérte szerencse, a kedvezőtlen széljárás, a nem megfelelő élelem következtében sokan skorbut áldozatai lettek. Mindig nagy volt az emberveszteség.

A regényből az is kiderül, hogy India, Kína és az arab világ nagyobb gazdagsággal rendelkezett, mint a XV. század végi Európa. Mégis, az európaiak kísérletet tettek a világ globális feltérképezésére, hiszen hatalmas vonzerőt jelentett a keleti fűszerek és az arany. Hittek egy dúsgazdag keresztény királyság létezésében, János pap országában, melyet Etiópiával azonosítottak, s úgy vélték János pap segítséget nyújthat majd a mohamedánok elleni harcban.

Bánki Éva regényének egyik legnagyobb erénye, hogy az ábrázolt korszakot hihetetlenül élővé tudta varázsolni, a hitelességet pedig nem zavarja az sem, hogy a három Pero különleges képességgel rendelkezett, látták a szelek színeit és ebből tudtak következtetni az időjárási és navigálási viszonyokra.

Kép forrása

János pap országa

A nagy kaland Észak-és Nyugat Afrikát, a Jóreménység fokát, Indiát, majd a későbbiek során Brazíliát célozta meg, s a tengerészek elszántsága sem volt véletlen, hiszen a portugálok igazi kincse a tenger volt, így, az uralkodókkal együtt, azok támogató közreműködésével, nemzeti ügyként tekintettek a feladatra. Az arisztokraták, a királyi udvar, János herceg, Alfonz király fia és örököse már nem hasonlított a János pap országáról álmodozó Tengerész Henrikre. 

II. János is arra készült, hogy kézbe vegye az irányítást. Számos sikeres felfedező út állt mögötte, hajósai megkerülték a Jóreménység fokát, de elutasította Kolumbuszt, Izabella királynővel pedig szövetséget kötött. Határozottságát jelmondata is megerősítette: Az urak ura vagyok, nem a szolgák szolgálója.

A történelmi háttér fontos volt Bánki Éva számára, a királyi udvarban történő események azonban inkább csak kiegészítő vagy kommentáló részek, hiszen igazából a navigátorok életét akarta nyomon követni, megerősíteni akarta a tényt, hogy a tengeren megöli a lelket a tétlenség, mindenképpen be akarta mutatni az egyszerű portugál asszonyok életét is, akik többször elvesztették férjeiket és fiaikat, így a szerző szavait idézve a portugál asszonyok könnyeitől volt sós a tenger. A kötetet kiegészítő Hátszél összefoglalásában megtudjuk, hogy a regényben szereplő nőalakok kitalál karakterek, a korabeli életkörülmények hitelességéhez azonban nem férhet kétség.

Kép forrása

Pedrók és szelek 

A Navigátor háromgenerációs történet, s a történetben valamennyi navigátor a Pero(Pedró) nevet kapta, talán arra is utalva, hogy a navigátorok sorsa mindig ugyanaz: nagyon sok Pero vesztette életét a tengerben, szegény családokból származtak, nélkülözésben éltek. I. Pero bemutatásában szembesülünk először a navigátorok különleges képességével; Pedro látja a szelek színét, melyből a szelek viselkedésére lehet következtetni. „Kék szelek, zöld szelek, vörös szelek, aranypettyes szelek, sárga szelek…ficánkolnak, kergetik egymást, aztán menekülőre fogják, ha meglátják a kékeslila atlanti felhőket…gyengédnek tűnnek, miközben mindegyikük elég erős ahhoz, hogy felkorbácsolja, magára haragítsa a tengert, s elpusztítsa a karavellákat.” Az Előszél fejezete nagyon hitelesen mutatja be a navigátorok életét, s megtudjuk, nem véletlen, hogy az anya, Maria Gonçalves valamennyi fiának ugyanazt a nevet adta, hiszen a sok fiúból jó, ha egy életben maradt. A karavellák pedig, a tengerjáró hajók, olyanok voltak, mint a paripák, csak nem takarmánnyal kellett etetni őket, hanem pénzzel és emberélettel. A hajókon mindig voltak ereklyék és imádsággal próbáálták szelídíteni a kedvezőtlen körülményeket.  Nagyon erős volt a köztudatban, hogy Európán kívül sok keresztény él szerte a világban, ezért is kíséri végig a történetet a titokzatos János pap személye, akinek segítségével a nyugati király le akarta győzni a muzulmánokat. 

A felfedezések persze nem voltak mentesek a kémkedéstől és a szárazföldi hírszerzéstől, Alfonz király fia, az ifjú János is a palotába gyűjti a tudósokat és a portugál hajósokat, ő egy sokkal határozottabb elképzelést valló személyiség volt, mint az Afrikáról és János papról álmodó Henrik Herceg.

Jól ismert nevek is szerepelnek a regényben, mint Kolumbusz vagy Vasco da Gama, de a fókuszban mindvégig a navigátorok vannak. A szerző összefoglalójából kiolvashatjuk, hogy III. Pero a történelemben létező személy volt (Pêro de Alenquer), akit a király nem engedett letérni a tengerészpályáról.

Bánki Éva regénye olvasatomban mágikus-realista mű, egy olyan alkotás, mely a múltbeli időtávolságot nagyszerűen összeköti úgy, hogy a történeti elemeket nem rendeli alá esztétikai céloknak, a valóságos, történeti alakokat hitelesen mutatja be. Magával ragadó irodalmi történelemábrázolást hitelességében nem befolyásolja a történelem elfogadott megjelenítésének változékonysága.

Szórakoztatónak lenni nehéz feladat, csak megfelelő irodalmi eszközökkel lehet felkelteni és folyamatosan ébren tartani az olvasó figyelmét. Bánki Éve sikeresen valósítja meg ezt a feladatot, így a méltatást Gustave Flaubert egy igazán ide illő mondatával zárom: „A mesterművek titka a téma és a szerző temperamentumának összhangjában rejlik.”

Bánki Éva: Navigátor. Kolibri Gyermekkönyvkiadó, 2024