Az igazi Shakespeare

Hildegard Hammerschmidt-Hummel német kutató azt állítja, hogy két olyan Shakespeare-képet talált, amely minden korábbinál hitelesebben ábrázolja a drámaírót. A közelmúltban Mainzban bemutatott két portré valóban különlegesnek tűnik, hiszen egyik sem volt korábban közismert ábrázolás. Ám, hogy mennyire hitelesek a képek, azt egyelőre nehéz eldönteni.

Hammerschmidt-Hummel két tényezővel igyekszik alátámasztani állításait. Egyfelől a képek vizsgálatába olyan szakembereket vont be, akik elvileg képesek megállapítani, hogy egy ábrázolás fiktív alakot mutat, vagy valódi modell alapján készült.

A munkába olyan tudósokat vont be a kutató, mint a szövetségi bűnügyi hivatal egyik volt szakértője, egy nyugalmazott orvosprofesszor, aki a régi mesterek képein ábrázolt emberek betegségeit diagnosztizálja, egy másik nyugalmazott főorvos és halottimaszk-szakértő, egy, a reneszánsz képek röntgenfelvételeire szakosodott volt radiológus szakorvos és egy londoni állatorvos és író. A különböző tudományágak képviselői által elvégzett vizsgálatok megerősítik azt a feltevést, hogy a most bemutatott két portré úgy készült, hogy azokhoz Shakespeare modellt ült.

Így csak az a kérdés, hogy vajon képek története is alá támasztja-e Hammerschmidt-Hummel feltételezését. Nos, a kutató úgy véli, az egyik kép 30 éves kora körül, irodalmi karrierjének tetőpontján ábrázolja Shakespeare-t.  A Wörlitz-portrénak nevezett festményt az anhalt-dessaui fejedelem egy angliai utazása során a 18. század végén kapta ajándékba Shakespeare egyik leszármazottjától, így került a kép Wörlitzbe. 1945-ben a portré a szovjet hadsereg kezére került, és azóta eltűntként tartják számon. A kutatócsoport így egy igen részletes fotó alapján elemezte a képet.

Sajnos a másik kép sem eredeti. Boaden-portrénak nevezett ábrázolást a német kutató egy 1824-ben megjelent könyvben találta. A Shakespeare-portrékat összegyűjtő kötetet James Boaden angol drámaíró adta ki. Ez a képmás egy rézkarc, amely a szakértő szerint egy Shakespeare életében festett időskori portré alapján készült. A képen Shakespeare egy széken ül, és jobb kezével kutyáját simogatja. A Hammerschmidt-Hummel szerint az írót 50 éves kora körül, mintegy két évvel a halála előtt ábrázolja a kép, aki utoljára ült modellt egy művésznek.

A szakértők közül többen vitatják a német kutató állításait. Úgy vélik, bizonyítékai nem elég meggyőzőek. Sokan ragaszkodnak ahhoz a hagyományosnak mondható tudományos vélekedéshez, amely szerint a híres drámaíróról életében nem készült portré, ezért tulajdonképpen minden Shakespeare-ábrázolás fikció.

mult-kor.hu cikke nyomán

 

CÍMKÉK:

Irodalom