Báró Wenckheim Amerikában

Ismét rangos elismerést kapott a korábban Nemzetközi Man Booker-díjat is elnyert Krasznahorkai László. Ez alkalommal a Báró Wenckheim hazatér című regényének angol nyelvű kiadása nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriájában. Az évente több kategóriában odaítélt National Book Awardot az Egyesült Államokban a második legjelentősebb irodalmi elismerésként tartják számon. Ennél értékesebbnek csak a Pulitzer-díjat tartják. A tízezer dolláros pénzjutalommal járó díjat 1950 óta évente ítélik oda amerikai szerzők és irodalmárok egy évvel korábban kiadott könyveiért, illetve életpályájukért.

Kép forrása

Jeles mezőnyben
A díjat a legjelentősebb amerikai szerzők kapták meg, így a nálunk is ismertek közül például William Faulkner, John Updike, Philip Roth, Susan Sontag, Allen Ginsberg, de megkapta Henry Kissinger is, egy amerikai diplomáciatörténetet taglaló kötetéért. 
A Nemzeti Könyvdíjra az amerikai kiadók idén is rengeteg kötettel, több mint ezerhétszáz könyvvel pályáztak. A kategóriák döntőseit írókból, kritikusokból, könyvkereskedőkből és az irodalmi élet más fontos szereplőiből álló zsűri válogatta ki. 
A Nemzeti Könyv Alapítvány fikciós, nem fikciós, költészeti, ifjúsági és – több évtized után tavaly óta ismét – idegen nyelvről fordított kategóriában hirdet győztest a szakmai testületek véleménye alapján. Ebben a kategóriában a jelöltek öt műre leszűkített listáján, azaz a döntőbe jutottak között egy-egy lengyel, brazil, japán, chilei, ruandai, finn, norvég, arab és dán író szerepelt. Krasznahorkai mellett Khaled Khalifa, Scholastique Mukasonga, Yoko Ogawa és Pajtim Statovci volt esélyes az elismerésre.

Kép forrása

Átlépett határok
A nyerteseket szerda este, ünnepi műsor keretében jelentették be. A New York-i díjátadón Susan Choi Trust Exercise című regénye kapta a fikciós kategória díját, Sarah M. Broom The Yellow House című kötetét jutalmazták a nem fikciós kategóriában, az ifjúsági könyvek mezőnyében pedig Martin W. Sandler 1919 The Year That Changed America című könyve nyert. A költészeti kategória díját Arthur Sze Sight Lines című kötetének ítélték oda.
Krasznahorkai László a díj átvételekor köszönetet mondott amerikai kiadójának, olvasóinak és fordítójának is. „Hatalmas öröm, hogy a fordítóinkon keresztül mi is átléphetjük ezeket a nehéz határokat, mi is itthon lehetünk az Egyesült Államokban” – fogalmazott az író. 

Kép forrása

A világirodalomhoz való hozzájárulásáért
Krasznahorkai László könyvét Ottilie Mulzet fordította angolra és a New Directions adta ki. A regény Baron Wenckheim's Homecoming címmel jelent meg Amerikában. 
A regényt Magyarországon 2016-ban adták ki, s Krasznahorkai László egy évvel később elnyerte vele az Aegon Művészeti Díjat.
Az amerikai elismerések közül sem a mostani Nemzeti Könyvdíj az első tisztelgés Krasznahorkai előtt. Az író 2014-ben megkapta az America Awards irodalmi életműdíját, amelyet 1994 óta adnak át évente az irodalmi Nobel-díj alternatívájaként. A pénzjutalommal nem járó elismerést a Contemporary Arts Educational Project Inc. adja egy amerikai költőkből, próza- és színműírókból, valamint irodalmi kritikusokból álló zsűri döntése nyomán. Krasznahorkai zsűri akkori megfogalmazása szerint a nemzetközi irodalomhoz való hozzájárulásáért kapta az életműdíjat.