Nem tud elszámolni a József Attila Kör

Komoly botrány bontakozott ki a József Attila Körben az elmúlt napokban, hetekben. Dacára annak, hogy a szervezet gyakorlatilag a felmorzsolódás közelébe került, a hazai sajtó alig-alig számolt be az eseményekről, az irodalmi közélet teljes közönnyel veszi tudomásul a fiatal tollforgatók napról napra zavarosabb ügyeit. 

Kép forrása

Áttekinthetetlen működés
Néhány nappal ezelőtt, január második hetében jelent meg az aprócska hír, amely szerint lemondott a József Attila Kör elnöki posztjáról Nagy Kata költő. A dolog mellett semmiféle magyarázat nem állt, ám mostanra kiderült, hogy az irodalmi egyesület vezetőségét saját felügyelőbizottsága bírta lemondásra.
A József Attila Kör Irodalmi Egyesületről közben elmondjuk, hogy a most harminc esztendős nagymúltú országos szervezet mintegy háromszázötven fiatal írót és tiszteletbeli tagot tömörít, s legfőképpen közhasznú tevékenységet folytat a kortárs magyar irodalom és kulturális élet érdekében. 
Most azonban kiderült, hogy a kör napi működése áttekinthetetlen és zavaros.  
Az Origo hírportál birtokába került a szervezet legutóbbi közgyűlésének jegyzőkönyve, valamint a felügyelőbizottság felszólító levele. 

„Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy hosszas mérlegelés után a felügyelőbizottság úgy döntött, hogy a JAK elnökségének – a 2018 májusa óta hiányzó 2017-es pénzügyi elszámolás és be nem nyújtott közhasznúsági jelentés ügyében – a legutolsó haladékot adja, és egyben figyelmezteti az elnökséget, hogy a pótlás elmaradása súlyos jogi következményekkel járhat” – olvasható a szervezet felügyelőbizottságának levelében, amelyet az elnökségnek, illetve a közgyűlésnek címeztek. 


Kép forrása

Hat új határidő
Az ellenőrző testület több komoly problémát is felsorolt a továbbiakban. Jelzi, hogy az egyesület vezetősége nem készítette el határidőre, 2018 májusára a 2017-es pénzügyi elszámolást, nem nyújtotta be a közhasznúsági jelentést, ami amúgy törvényi kötelessége lenne és súlyos gondok merültek fel a pályázati- és projektelszámolásokkal. Az elszámolási gondokat nevesíti is a jelenés: a minden évben megrendezett JAK tábor és a JAK-füzetek kiadásait nem tudják igazolni a szervezet vezetői. 
A felügyelőbizottság leveléből az is kiderült, hogy türelemmel igyekeztek kezelni az áldatlan állapotot, hat új határidőt adtak a hiányosságok pótlására, eredménytelenül. Ezek után nem láttak garanciát arra, hogy sikerül rendezni a helyzetet, és hogy az egyesület ilyen feltételek mellett megnyugtató módon tudna működni, ezért JAK vezető szerveihez fordultak. Azt is leszögezik, mielőtt bárki bármi másra gondolhatna, hogy az alapszabálynak megfelelően tárták a tagság elé a tényeket, és fogalmaztak meg – egyebek mellett személyi változtatásokra vonatkozó – javaslatokat. 
Nos, a felügyelőbizottság végre bizonyos sikert érhetett el. A múlt pénteken érkezett a hír: lemondott a József Attila Kör két vezetője, Nagy Kata elnök, valamint Németh Bálint titkár.

Kép forrása

Összeomlás
A lemondás közvetlen előzménye, vagy inkább tere a múlt héten megtartott egyesületi közgyűlés, amelyen a három-négyszáz fős tagságból kevesebb mint tizenöten jelentek meg. Miután szembesültek a felügyelőbizottság jelentésével, mindjárt el kellett szenvedniük egy újabb csapást. 
Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője a JAK homályos pénzügyi helyzetét látva bejelentette, hogy a Magvető Kiadó felfüggeszti a JAK-füzetek publikálását mindaddig, amíg a szervezet nem rendezi a tartozásait. Ezután Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt lemondott a szerkesztői státuszáról. 
Az összeomlást látva a 2017. szeptember 1-én elnökké választott Nagy Kata bejelentette, a József Attila Kör vezetése március 31-ei hatállyal lemond tisztségéről. 
Nagy bejelentését követően többen is könyvvizsgálatot követeltek a helyzet tisztázására, hiszen az adatokból világos, hogy az elszámolási problémák legalább a tavalyelőtti évig nyúlnak vissza, ezért a felhalmozódott tartozásokért és zűrös ügyekért az előző vezetőséget (Gaborják Ádám elnök, Kassai Zsigmond titkár) is komoly felelősség terheli.
Hogy mi lesz a történet vége, azt egyelőre csak találgathatjuk. Mindenesetre a napokban közzétették az új elnököt kereső pályázatot.
Mi meg legyünk megértőek! Végül is a szervezet fiatal írókat tömörít és nem fiatal könyvelőket…