Kik lesznek idén Gábor Dénes-díjasok?

A Novofer Alapítvány –  szakminisztériumok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos szakkegyesülte támogatásával idén immár harmincadik alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. Kiírók és támogatók, jelenleg azonban a felterjesztők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hazánkban az alkotó szakembereket széleskörű megbecsülés övezze.

Kép forrása

Jelölők jelentkezzenek!
A Díjat évente általában heten nyerhetnek el, olyan – hazai és határainkon kívül élő, de magyarul beszélő – szakemberek, akik különféle innovációs folyamatokban vesznek részt, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatnak.
Most az alapítvány kuratóriuma arra kéri az innovatív folyamatokat akár távolról is figyelemmel kísérő, nem is annyira szakmai közönséget, így például a könyvtárosokat, pedagógusokat, hogy vegyenek részt a jelölési folyamatban. Amint írják, „közreműködésükkel megnő annak az esélye, hogy a Kuratórium látókörébe bekerüljenek a díjazásra esélyes szakemberek.”

Kép forrása

Műszaki kutatók
A felterjesztési felhívás szerint a Novofer Alapítvány Kuratóriuma „kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék Gábor Dénes-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:
• kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
• jelentős, a gyakorlatban az elmúlt öt évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
• megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
• személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.”

Kép forrása

Néhány fontos tudnivaló
Reméljük sokan kedvet kapnak a jelöléshez, de ők tartsanak szem előtt néhány fontos tudnivalót: A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők. A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat. A Díjra a Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotók, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotók egyaránt jelölhetők. A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.
A felterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók (tájékoztató, felhívás, adatlap) az Alapítvány honlapjáról letölthető. 
A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu), mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje: 2018. október 10.
Eredményhirdetés és díjátadás a szokásoknak megfelelően az év végén, decemberben várható.