Alternatív Nobel-díj?

Most, hogy az irodalmi Nobel-díj apropóján politikai aktivisták kezdeményezésétől hangos a nemzetközi sajtó, kijelenthetjük: a díj presztízsét nem sikerült megóvni. Véglegesen le lett rombolva. A közelmúltig évről évre örülhettünk annak, hogy a nagyszerű elismeréssel a svéd akadémia, ha nem is mindig a legérdemesebbeket jutalmazza, mindenképpen jelentős alkotókra hívja fel a figyelmet. Ma azonban már csak azt figyelhetjük, ahogy a szépemlékű díj a napi politikai küzdelmek terepévé válik, idővel meg reklámhordozóvá. 

Kép forrása

Botrányos páros?
Történt ugyanis, hogy alternatív irodalmi Nobel-díj átadását jelentette be egy svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult új testület. Az új szerveződés azt tervezi, hogy októberben adja át az alternatív irodalmi Nobel-díjat. 

Emékezetes, hogy az elismerést odaítélő svéd akadémián tulajdonképpen politikai botrány robbant ki, ami miatt legalább egy évvel el kellett halasztani az idei díjazást. 

Katarina Frostenson, a svéd akadémia egyik tagja és férje, Jean-Claude Arnault ellen afféle metoo vádak fogalmazódtak meg. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt zaklatott, és júniusban szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. Azt is állítják, hogy költő felesége révén, aki tagja volt a díjat odaítélő testületnek, éveken át szivárogtatta a nyertesek nevét, megelőzve ezzel a hivatalos bejelentést. 

A botrány miatt a svéd akadémia számos tagja, köztük az elnök is lemondott, a testületben új szabályokat vezettek be, és a díj presztízsének megőrzése érdekében egy évvel elhalasztották az idei kitüntetést.


Kép forrása

Irodalom szexizmus nélkül?

A most zászlót bontott közel száz svéd írót, színészt, újságírót és más kulturális szereplőt tömörítő Új Akadémiának nevezett szervezet elővette a kihűlt ügyet, s bejelentette, hogy a svéd akadémiát megrázó botrány ellen tiltakozva a Nobel-díjak hivatalos átadásával egyidejűleg, a megszokott rend szerint odaítéli saját, alternatív irodalmi Nobel-díját.

A kezdeményezés igazi agresszív újbaloldali csoportosulásnak tűnik. Közleményükben például így fogalmaznak: „Azért alapítottuk meg az Új Akadémiát, hogy emlékeztessük az embereket: az irodalomnak és a kultúrának a demokráciát, az átláthatóságot, az együttérzést és tiszteletet kell hirdetnie privilégiumok, arrogáns előítéletek vagy szexizmus nélkül.” A szocialista realizmus elvárásaira emlékeztető művészetelméletük szerint az irodalom manapság még fontosabb szerepet kapott a hallgatás és az elnyomás kultúrája elleni küzdelemben, amikor egyre inkább megkérdőjeleződnek az emberi értékek. 
Miután így tisztázták, mit is vár a svéd újbaloldal az íróktól, költőktől, jön a marketingkampány jutalmat ígérő része: az Új Akadémia a fentiekre tekintettel tartja fontosnak, hogy a világ legjelentősebb irodalmi elismerését 2018-ban is átadják.

Kép forrása

Régi és új
Az aktivisták tehát felkérték az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre. A világ minden tájáról lehet pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két megjelent könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg. A testület olyan írót keres, aki „a világban élő emberek” történetét meséli el, szemben a Nobellel, amelynek hagyományai szerint olyan írót tüntetnek ki évről évre Alfred Nobel végrendelete értelmében, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.  
Ugye érezzük a különbséget? A nagyszerű ideák állnak az egyik oldalon, a világban élő emberek, azaz nevezzük nevén, az emberi sokféleség, másság, eltérőség, kissebségi lét felmagasztalásának programja a másik oldalon.  
A nevezések lezárulta után az Új Akadémia nyilvános szavazást indít, és a négy legnépszerűbb szerző kerül a zsűri elé. A zsűri októberben hirdeti ki a díj nyertesét. A testület egyúttal azt is bejelentette, hogy december 11-én, egy nappal a díj ünnepélyes átadása után az Új Akadémia feloszlik.
És búcsúzol még egy gyöngyszem a nyilatkozatból: „A díjjal tiltakozásunknak adunk hangot. Meg akarjuk mutatni, hogy a komoly kulturális munkának nem kell a kényszerítés, szabálytalanságok vagy visszaélések között folynia.”
Már csak az a kérdés, mikor hirdeti meg a maga „egyáltalán nem és még véletlenül sem kereskedelmi célú” Nobel-díj-programját az Amazon, vagy a Facebook. Ha van eszük, heteken belül készen lesz a promóció.