Megkezdődött az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata

Valamikor régen a könyvtár egyfajta szellemi logisztikai bázis volt, hatalmas könyvraktár, amelynek elsődleges szerepe az volt, hogy őrizze, raktározza a felhalmozott szellemi kincseket, s alkalmasint rendelkezésére bocsássa annak, aki válogatni kíván a tudás – egyetemes tizedes osztályozás szerint – elraktározott kínálatából.
Néhány évtizede azonban kiderült, hogy ez a funkció lassan értelmét veszti. A könyvtárban persze most is szép számmal akadnak könyvek, de küldetése ma már nem a tudás megőrzése – hiszen erre alkalmasabb eszközök is léteznek – hanem inkább a tudás továbbadása, terjesztése, népszerűsítése.
És, hogy minél hatékonyabban felelhessen meg céljának, az Informatikai és Könyvtári Szövetség két és fél évtizede szervezi, koordinálja az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatát.

Többen, mint a moziban
Ebben az esztendőben a mai napon, október tizenharmadikán kezdődik és október huszadikáig tart a lenyűgöző program, amelyhez több mint ezer magyarországi könyvtár csatlakozott.
Magyarországon, félszáz kis falut leszámítva, minden településen van könyvtár vagy nyilvános, könyvtári szolgáltatást nyújtó hely. Így összesen több mint 3700 nyilvános könyvtár van az országban.
A látogatók száma 2002-ben huszonhat millió volt, és azóta is folyamatosan nő. A statisztikák tanúsága szerint ma többen járnak könyvtárba, mint színházba, vagy moziba.
Mindezekekre tekintettel kijelenthető, hogy a könyvtárak közösségépítő szerepe, társadalomformáló jelentősége, kultúraközvetítő funkciója erős, és a jövőben talán még erősebb lesz.

Találkozzunk a könyvtárban!
Ilyen körülmények között nem pusztán egy vágyat, de tulajdonképpen a hétköznapok valóságát, de mindenesetre lehetőségét is tükrözi az Országos Könyvtári Napok jelmondata: Találkozzunk a könyvtárban!
Különösen a könyvtári napok rendezvénysorozata idején érdemes efféle üzeneteket küldeni ismerőseinknek, barátainknak, hiszen évek óta mintegy ezer könyvtár, több mint háromezer programmal csatlakozik az események sorához, és évről évre jó százötvenezer érdeklődő tér be ilyenkor a könyvtárakba.
Ebben az évben is hasonlóan gazdag kínálattal várják a könyv- és könyvtárbarátokat a bibliotékák: a legutóbbi adatok szerint majdnem ezer könyvtár, csaknem háromezer eseményt kínál.  

Érdekes programok
Az idén kiemelt téma lesz az élő emlékezet, múltunk értékei, az okoskönyvtár és az egészséges életmód.
„Azt szeretnénk, ha az Országos Könyvtári Napok programjaiból tartós szolgáltatások szülessenek. Így lett a három év alattiakra odafigyelve bababaráttá a könyvtárak széles köre, és így vált általánossá az elektronikus információ-szolgáltatás is" – nyilatkozta az események kapcsán Ramháb Mária, a programbizottság vezetője.
A tervezett események között ezerkétszáz felnőtt-, nyolcszáz kölyök- és háromszáz tiniprogram várja az érdeklődőket, az előadások, beszélgetések száma ezer körül lesz, csaknem félszáz játékot és vetélkedőt rendeznek a könyvtárak.
Érdekességként megemlíthető, hogy a bibliotékák több településen kilépnek az épületből, az utcán, a plázákban szólítják meg az embereket és hívják fel a figyelmet az olvasás örömére. Budapesten október 17-ére terveznek villámcsődületet, közös versolvasással, olvasás-stafétával, egyéb érdekességekkel.  
A hagyományos Könyves Vasárnapot idén október 19-én tartják, amikor a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, rendhagyó programokkal várják a látogatókat.
Az Országos Könyvtári Napok részletes programja a http://osszefogas.kjmk.hu honlapon található.