Akik imádkoznak, azoknak jut hely a mennyben

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Charles Webb amerikai regényíró, akinek leghíresebb műve alapján készült a Diploma előtt című film.

Kép forrása

A filmmel azonos című regény 1963-ban jelent meg, négy évvel később Dustin Hoffman főszereplésével adaptálta vászonra Mike Nichols. A könyv és a film Benjamin Braddock történetét meséli el, aki viszonyba keveredik apja üzleti partnerének feleségével, Mrs. Robinsonnal, és hogy teljes legyen a káosz, a lányába is beleszeret. A rendező Oscar-díjat kapott a filmért, amely megismertette a világgal Dustin Hoffmant, Webbnek viszont mindössze húszezer dollárt jogdíjjal kellett beérnie. Webb szerint a történet saját tapasztalatain alapul, melyeket diplomaszerzés után Los Angelesbe költözve szerzett, noha a könyv nem tekinthető önéletrajznak. Későbbi művei közül a The Marriage of a Young Stockbroker és a New Cardiff volt jelentősebb, az utóbbi alapján 2003-ban Hope Springs címmel romantikus film készült. 
Webbet nem érdekelték az anyagi javak, bevételei nagy részét eladományozta. Partnerével, Eve Rudd-dal két gyerekük született, együtt éveken át éltek lakókocsiban, a gyerekeket pedig otthon tanították. Érdekesség, hogy feleségével, aki tavaly hunyt el, nudista kempinget üzemeltettek New Jersey-ben. 
Az író 2007-ben jelentette meg a Diploma előtt folytatását Home School címmel, állítása szerint nagyrészt a pénz miatt írta meg. A kultuszfilmben pedig ezt énekelte ötvenhárom éve Simon és Garfunkel:
„And here's to you, Mrs. Robinson
Jesus loves you more than you will know
God bless you, please, Mrs. Robinson
Heaven holds a place for those who pray”

Magyarán, nyersben:
„Hát tessék, Mrs. Robinson
Jézus jobban szereti Önt, mint gondolná 
Isten áldja meg, Mrs. Robinson
Azoknak, akik imádkoznak,
mindig jut hely a mennyben”