Libri-díjat kapott Láng Zsolt és Grecsó Krisztián

MEGJELENT: 2020. május 18., hétfő | SZERZŐ: László T. András

Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta a 2020-as Libri irodalmi díjat, a közönségdíjas pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye lett.

Kép forrása

A 2016-ban alapított elismerés az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza, célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. A tíz döntős könyvet a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül, a kulturális élet száznyolcvan képviselőjének javaslata alapján választották ki. Az irodalmi díj győztesét ötfős szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A közönségszavazáson idén rekordszámú, harmincnégyezer szavazat érkezett a döntős művekre. 
Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja szerint Láng Zsolt győztes könyve, a Bolyai egyszerre tudósregény, aparegény, művészregény, útirajz, történelmi regény, és még krimi is van benne. „Izgalmas, nagyon olvasmányos, rejtélyes, sőt humoros és erotikus. Bravúros dialógusokat is kapunk. Burkolt önéletrajz s egy regény arról, hogyan születik a regény. Mindez egyetlen szóban összefoglalva: Bolyai.”
Grecsó Krisztián Vera című, idei közönségdíjas művéről a zsűri másik tagja úgy fogalmazott: „Ez a könyv beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé.”
A Libri irodalmi díj és közönségdíj ünnepélyes átadóját - a rendkívüli helyzetre való tekintettel - a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán tartották. Mint Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója emlékeztetett rá, tavaly megemelték a díjakkal járó támogatás összegét, így kettőmillió forint pénzjutalom és harmincmillió forint médiatámogatás fölött rendelkezhetnek a nyertes könyvek szerzői.
Megosztás