Okosan kocsmázni hungarikum

Gondolom sokaknak megvan a Nevem: Senki című Terence Hill film, ahol a revolverhős a kocsmában a nagykriglitől egészen a pirinyó kupicáig skálázott whiskey-ivó versenyen részt vesz, a felhajtott szesz után az egyre kisebb piksziseket a háta mögé kellett hajítania, majd stukkerével még a levegőben lelőnie. Bartha Ákos A nagy kocsmakvízkönyv nemrég megjelent kiadványával közel hasonló játékot kínál, csak ez esetben a revolver a memóriánk és kombinatív készségünk, egyszóval, intelligenciánk. 

Kép forrása

Aki elég intelligens és ráadásnak kocsmázik, arról a szesztestvérek néha elmondják, hogy „neki legalább van mit elinnia, nem úgy, mint a Dögbuta Józsinak…” És valóban, idestova harmincöt éves kocsmai múltam árnyékában hűsölve megállapítom, hogy intelligens, olvasott, világlátott, értő emberekkel sokkal szórakoztatóbb berúgni. Ez még akkor is így van, ha csak a spiccig jut el a maligánszint. Az ivászat, csúnya nevén alkoholizmus ugyanakkor nem válogat, eszeseket és eszetleneket is hadba hív, ha az elpusztítani való agysejtekről van szó. 
Bartha Álmos A nagy kocsmakvízkönyv című kiadványról maga a szerző ezt vallja előszavában: „Éppen egy évtizede, 2009-ben kezdődött a QuizNight.hu története. Az egyszerű játékból, ami úgy indult, hogy tizenöt barátomnak tettem fel kérdéseket egy szentendrei kávézóban, tíz év alatt országos mozgalom lett. Ma már a kérdéseimet öt országban, három különböző időzónában, ötven helyszínen, ötven kvízmester teszi fel, közel hatszáz csapatnak, hétfő esténként, egy majdnem egész éven át tartó bajnokság keretében.” A receptúra tehát adott: végy magadhoz különféle italokat, hörpöld és nyeld őket, majd kelj birokra a véráramba került alkohol segédletével egy alapfokú intelligenciateszttel. A szerző jó játékmesteri érzékkel tette a kérdések tematizálásával izgalmassá a kvízt. Szinte már látom magam előtt, ahogy egy kellemes baráti társaságban egyre fogynak a finom söritalok és sokasodnak a kérdések, a válaszadók homlokán pedig, mint becsületes mexikói chillipaprika faló versenyen, kiütköznek a gigászi izzadságcseppek. Mert a magyar virtus már csak ilyen: győzni akar, még ha ő maga küzd ellene a legjobban is. És hogy milyenek a kocsmakvíz kérdései? Íme álljon itt néhány bemelegítőnek. 
Melyikből van több: tenger- vagy óceánparti ENSZ-fővárosból vagy nem part mentiből? 
Minek a főzése során kapjuk meg a rézelejét? 
Melyik az az állapot, amit Tom Cruise a Vanília égboltban, Harrison Ford a Star Wars-filmekben, Mike Myers pedig az Austin Powersben élt át, és a kriobiológia kutatja?
Melyik öt latin táncban lehet nevezni nemzetközi táncversenyeken?