Rejtő Jenő botlatóköve
Botlatókövet kapott Rejtő Jenő a főváros II. kerületében, a Bimbó úton. Az 1943-ban munkaszolgálatban elhunyt íróra emlékező alkotás Günter Demnig műve: a német szobrász huszonöt éve helyez el Európa-szerte botlatóköveket a nácizmus áldozatainak emlékére.

Kép forrása
Rejtő Jenő egyik utolsó lakhelye volt a Bimbó út 3-ban található ház, ahol boldog időket töltött, itt vált elismert szerzővé, ekkor születtek első légiós regényei – idézte fel Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere a botlatókő elhelyezésén.
Günter Demnig 1994 óta belső indíttatásból állít fel Európa szerte botlatóköveket. Ezek a tízszer tíz centiméteres, a járdába süllyesztett bronztáblák elsősorban a nácizmus zsidó áldozatai előtt tisztelegnek, de az ellenállási mozgalmak tagjai, valamint a roma, a homoszexuális, a keresztény ellenzéki és a fogyatékkal élő áldozatokra is emlékeznek.
A kezdeményezés nyomán az elmúlt negyedszázadban civilek, helyi önkormányzatok és zsidó szervezetek közreműködésével több mint hetvennégyezer botlatókövet helyeztek el huszonhat európai országban. Magyarországon mintegy ötven településen több mint ötszáz botlatókő található; Günter Demnig vasárnap Pápán újabb tizenkilencet helyez el. A botlatóköveken az egyes áldozatok neve, valamint születési dátuma, halálozásának ideje és helye van feltüntetve. A bronztáblákat az elhunyt utolsó, még szabad akaratából választott lakhelye előtt helyezik el.
„Amikor hajdan elterveztem, hogy emléket akarok állítani a nácizmus áldozatainak, nem gondoltam bele, le lehet-e rakni egymillió követ. De egy kölni evangélikus pap azt mondta, kicsiben kell elkezdeni, így aztán lassan haladok előre. Most már nagyon sokan segítenek nekem, köszönet mindenkinek ezért” – fogalmazott a német művész.

Egypercesek

Önreflexió, emlékezés, belső utazás
Irodalmi kvízzel, koncertekkel és szubjektív tárlatvezetésekkel is készül a PIM a Múzeumok Éjszakájára
Mi lesz a hagyatékokkal?
Könyves hagyatékok, gyűjtemények feldolgozása áll a közelgő tanácskozás fókuszában
Korszak és költő
Kormos Istvánról rendez műhelykonferenciát a PIM