Örkény a színpadon

Nagykanizsán mutatták be Mácsai Pál és Lukács Miklós közös estjét, Az élet értelme – Egypercesek száz percben című előadást. A különleges produkció Örkény halálának negyvenedik évfordulója alkalmából készítették el.

Kép forrása

– Elkezdtük összeállítani a műsort, aminek ma, ez az előadás a premierje – nyilatkozta a Nagykanizsa Online-nak Mácsai Pált, hozzá téve, hogy az előadást mindeddig nem hallotta senki. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, azt is elmondta, hogy az előadásból turné lesz, szeretné bejárni vele az országot. 
Tegyük hozzá, Mácsai Pál rendkívüli sikerrel tartja színpadon az Azt meséld el, Pista! című darabot, amelyet Örkény István saját szavaiból állított össze Bereményi Géza és a rendező, előadó Mácsai. Érthető tehát, ha a hosszú évek alatt, amióta az Örkény színház játssza az egyszemélyes darabot, Mácsai bensőséges kapcsolatot alakított ki az íróval, akinek tíz esztendeje bújik bőrébe. Volt tehát miből építkeznie, amikor az egypercesekkel kezdett dolgozni. 
Az abszurd, sokszor humoros novellákat Lukács Miklós kísérte cimbalommal. A két művész a Nem tudhatom – Radnóti és korunk című zenés irodalmi előadásban is együtt dolgozik, de az Örkény-est ötlete úgy fél évvel ezelőtt merült föl először. A cimbalomművész a közös alkotás építő jellegéről, az egymást inspiráló munkáról azt mondta, „igazi kettős játék”
Örkény István Egyperces novellák című kötete 1968-ban jelent meg, mondanivalói sokszor ma is aktuálisak.