Ismeretlen Seneca-szövegre bukkantak

MEGJELENT: 2018. július 23. | SZERZŐ: Gergely András

A nápolyi Nemzeti Könyvtár a közelmúltban bejelentette, hogy megfejtettek egy náluk őrzött, Herculaneumból származó papírusztekercset, s mint kiderült valódi különlegességet találtak. 

Kép forrása


Herculaneumot Pompeivel együtt a Vezuv kitörése pusztította el, időszámításunk után 79-ben. A tizennyolcadik század elején felfedezett romváros területén folyamatosak az ásatások, leletmentések. A most megfejtett papirusz is egy annak idején megégett tekercs maradványai közül került elő. 
A dokumentumról korábban azt gondolták, hogy a töredék Lucius Manlius Torquatus beszéde a szenátus előtt. A megperzselődött maradványokról most megállapították, hogy Lucius Aenneus Seneca, a filozófus Seneca apja történelmi-politikai művének része, amely az i.e. 27 és i.u. 37 közötti időszakot, Augusztus és Tiberius császárok uralkodását elemzi. Idősebb Senecának erről a művéről eddig nem voltak ismeretek. 
A tekercset eredetileg Herculaneum könyvtárában helyezték el, amely több mint kétezer évvel ezelőtt virágzó kulturális-tudományos központ volt.

A nápolyi könyvtárban egyébként szintén felbecsülhetetlen értékű görög műveket is őriznek, többek között Epikurosznak a természetről szóló írását. Francesco Mercurio, a könyvtár igazgatója most az UNESCO-hoz fordult, hogy ismerje el ezeket a kincseket a világörökség részének.



Megosztás