Jöhetnek a jövőből

MEGJELENT: 2018. május 17. | SZERZŐ: Rácz

Ami az elméleti fizika szerint nem lehetetlen, az ugyan nem biztos, hogy lehetséges, de eleve képtelenségként elutasítani bizonyosan vaskalapos dolog. Valahogy így okoskodhattak a Stephen Hawking Alapítvány vezetői, amikor elvileg lehetővé tették, hogy időutazók is megjelenjenek a professzor temetésén. 

Kép forrása

A kiváló elméleti fizikus, Stephen Hawking márciusban halt meg, s az előzetes terveknek megfelelően júniusban helyezik majd végső nyugalomra. A szertartáson ezer megemlékezőt tudnak fogadni a szervezők, de mivel már a meghirdetés utáni napon több mint tizenkétezer Hawking -tisztelő jelentkezett, az alapítvány úgy határozott, sorsolással döntik majd el, ki vehet részt a szertartáson.
A sorsoláshoz jelentkezési lapot kell kitölteni, amelyen – mint azt a IanVisits utazási blog szerzője kiszúrta – születési dátum gyanánt nemcsak múltbéli évszámokat lehet megadni, hanem akár 2038. december 31-ét is. 
A Stephen Hawking Alapítvány megerősítette: nem véletlenről van szó, hanem mivel az időutazás lehetetlenségét még soha senkinek nem sikerült megfelelően bebizonyítania, ezért nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy a ma még meg nem született polgártársaink is részt vehessenek a szertartáson. Ehhez csak annyi kell, hogy kitöltsék a regisztrációs lapot, és bekerüljenek a szerencsés kisorsoltak közé. Ja, meg egy időgép… 
Aki ott szeretne lenni a temetésen, az ezen az oldalon adhatja le jelentkezését május 15-éig (kedd). Stephen Hawking hamvait június 15-én, a Westminster Apátságban, Isaac Newton és Charles Darwin sírja között helyezik örök nyugalomra. 
Megosztás

Egypercesek

Fejvesztve, szó szerint

Fejvesztve, szó szerint

Kirándulás az e-sportok kíméletlen világába

Nagyszülők és unokák

Nincs idill, de van konfliktuskezelés

Luther képkockák

Rajzfilmsorozat és képregény a reformáció szellemi atyjáról

Egy örökség méltó megőrzése

Nyilvánosan is elérhető a László Gyula Digitális Archívum

Lapáton

A doppingügyek soha nem fekete-fehérek, mindig emberi drámák állnak egy-egy eset mögött

Feliratkozás a hírlevélre

Email