Az 1959-es születésű katalán nő, Imma Monsó a kilencvenes évek második felében indult el írói pályáján, s a fordításoknak köszönhetően hamarosan ismert és kedvelt lett a magyar olvasók előtt. 2012-es regénye, az A gyorsnő, addigi alkotói munkássága egyfajta összegzése, egyesek szerint még első regénye, a számára Tigre Juan-díjat hozó, 1996-os Sosem lehet tudni című történetnél is jobb.

Megmondom őszintén, hogy amikor ráleltem Imma Monsó most ajánlott könyvére, első pillantásra gyorsírónőnek olvastam a címet. Persze abban ugye mi lenne akkora absztrakció, mint a gyorsnőben? És biztos ismeri mindenki ezt a típust, aki mindig mindenhonnan elkésik, aki mindig mindenféle tennivalójával folyton elmaradásban van, aki számára a nap huszonnégy órája sem lenne elég, hogy a munkájával és háztartási és egyéb tennivalóival utolérje magát, aki számára a határidő ismeretlen fogalom, és aki éppen ezért egyre elszigeteltebb.
Nos, pont ilyen típus Monsó hősnője is, aki élete delén arra eszmél, hogy beteg, mégpedig az idővel való egyenlőtlen küzdelemben alulmaradó, a munka és a tennivalók rengetegére időt eltöltő ember betegségében szenved. Amikor kiderül, hogy mennyi minden más, alapvetően fontos dolog maradt ki az életéből a tán munkaalkoholizmusnak vagy valami más pszichopátiának betudható téboly miatt, véget akar vetni a féktelen és folytonos rohanásnak. Ekkor derül ki, hogy ha valamiért irtózunk megélni a saját magánéletünket, hogy az így megspórolt időt munkáinkra szánjuk, akkor szeretteinkkel, rokonainkkal, gyerekeinkkel, szüleinkkel, testvéreinkkel, és persze barátainkkal, ismerőseinkkel való szeretetközösségünket sem éljük meg.
A történet nagy kérdése, hogy a nagyvárosi nyüzsgésben lubickoló gyorsnő képes-e lassítani és végre az igazán fontos dolgokkal foglalkozni. Imma Monsó története nem ringatja az olvasót abban az ábrándban, hogy mindig minden trauma vagy rossz folyamat egyértelműen, könnyedén és főleg gyorsan megoldható. A végkifejletig még sok mindennel kell a főhősnőnek megküzdenie, lassító kalandjai során számos abszurd epizód tanítja meg, hogy az elvesztegetett időt már nem kapja vissza, de a hátralévőt még birtokolhatja.