Háromszáz évvel későbbi űrkáosz

Endymion címmel folytatódik Dan Simmons világhírű Hyperion című sorozata. A kötet főhőse Raul Endymion, az egykori pásztor és elítélt gyilkos, akinek feladata, hogy téren, időn és valóságon át megvédjen egy tizenkét éves kislányt, az új messiást.

Megalkotják a Végső Intelligenciát, vagyis saját istenüket a gépek. Ez viszont pusztulásba taszíthatja az egész emberiséget. Dan Simmons a Hyperion című regényének folytatásában, a Hyperion bukásában persze felveszik a harcot az űr számkivetettjei – írtuk nemrég. De hogy mi lesz az emberiséggel és egy-két ismerős szereplővel majdnem háromszáz évvel később, az már a történet folytatásából derül ki. Nem tévedés: ismerős arcokkal is találkozhatunk három évszázaddal később. Ezt azonban egyáltalán nem nehéz elképzelni egy olyan történetben, pontosabban történetekben, mint a Hyperion.
Dan Simmons a Hyperion bukásának folytatását hat évvel később írta meg. A ciklus folytatásában, az Endymion című kötetben régi-új szereplőkkel is találkozhatunk. A történet azonban valóban háromszáz évvel később játszódik, mint az első két kötet sztorija. Sőt teljesen más politikai viszonyok között. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen kétszázhetvennégy év telt el a Világháló Bukása óta, most pedig az univerzumban teljes a káosz. A Hegemónia egyszerűen széthullott, a rendet a hamvaiból feltámadó katolikus egyház és annak hadserege tartja fenn a halhatatlanság valóra váltásának révén.
A történet főhőse Raul Endymion, az egykori pásztor és kissé meglepő módon elítélt gyilkos, aki akaratán kívül sakkfigurává válik egy olyan kozmikus játszmában, amely az emberiség sorsát hivatott eldönteni. Testőrré nevezik ki egy tizenkét éves kislány, az új messiás mellé. Hozzájuk csapódik még egy kékbőrű android is, és így hárman hosszú, veszedelmes és kalandokkal teli útra kelnek az időn, a téren és a valóság szövetén át.
Persze, hogy útjuk ne legyen olyan sima és egyszerű, ezért a lány nyomába ered a rejtélyes Shrike – szörnyeteg, gyilkológép, bosszúálló angyal – is a 32. századba. Endymion-nak pedig a feladata, hogy megmentse a kislányt az ellene törő hatalmaktól.
De vajon sikerül-e eljuttatni mindenkihez a Tanítómester üzeneté, és ezáltal megváltoztatni a világot… és vajon felkészült-e rá az emberiség…?