Véres végjáték

MEGJELENT: 2016. október 24., hétfő | SZERZŐ: Varga P.

Végképp pokollá válik Wayward Pines: a trilógia zárókötete ugyanis egy merő akció, küzdelem, vér és rémálom. Az utolsó város című könyvvel zárul Blake Crouch Wayward Pines sorozata.

A Wayward Pines és A pokol kapujában című izgalmak után Az utolsó város kötettel zárul Blake Crouch trilógiája. Azt követően, hogy az első két könyvben minden titokra fény derült, egy igazán véres, kegyetlen végjáték következik. Még a sorozat kedvelőinek is igazán fel kell kötni a gatyájukat, hiszen a záródarab egy óriási összecsapás, akcióval és küzdelemmel a középpontban, ráadásul mindezek igen ravasz befejezést ígérnek.
Wayward Pines lakóinak nemcsak az igazsággal kell megbirkózniuk, hanem saját életüket is menteniük kell. A „földi paradicsom” így végképp pokollá válik.
Főhősünk továbbra is Ethan Burke különleges ügynök, majd később seriff, aki társai utáni nyomozás miatt érkezett az idahói Wayward Pines-ba. Abba a városban, ahol mindenkinek megmondják, hogy kivel házasodhat, hogyan élhet, és egyáltalán, mit dolgozhat. A helyiek gyerekeiknek ráadásul azt tanítják, hogy David Pilcher, a város alapítója nem más, mint isten maga. Közben persze az elektromos kerítéssel körbevett Wayward Pines-ból senki sem távozhat. Aki megpróbálja, vagy ha csak feltesz egy kérdést, akkor rendkívül könnyen az életével fizethet.
Ethan azonban egy napon rádöbben a szörnyű titokra, vagyis arra, hogy mi is van az elektromos kerítésen túl. Illetve arra, hogy a teljes lakosság egy őrült és az ő elvakult követőinek irányítása alatt áll. Arra a titokra, ami megállíthatatlanul közeledik, és ha kell, a legerősebb kerítést is áttöri, hogy eltörölje az egész emberiséget.

Megosztás